Transz
„Mikor az elme elborult már,
zúgván betör hozzád egy angyal…”
(Utassy József)
zúgván betör hozzád egy angyal…”
(Utassy József)
Látom az angyalt.
Szobám sarkában ül,
kilopja a betűt minden könyvemből.
Hajnal van. Álmaimba békákat dob,
vibrálnak bőröm alatt.
Csontjaimra tapadnak,
emlékeik emlékeimbe forrnak.
Látom, füstöl a ház.
Fegyveresek rohangálnak az udvaron.
A földbe fúrom magam,
mint egy féreg.
A kert gyökerei között
giliszták lepnek el,
néha ordítok, néha nevetek.
Látom magam dédapám álmában.
Futok a sivatagban.
Nap tűz, bőröm füstöl,
néhány perc, és felgyúl.
Kígyó tekeredik lábszáramra.
Beszél hozzám,
nem válaszolok.
Látom magam dédanyám álmában.
Meztelenül állok a város közepén,
mindenki engem néz,
kinevet a templomharang.
A folyó halakat köpköd,
a fák megmozdulnak,
felém nyúlnak.
Emberek állnak körbe.
Üveggolyó-verejtékük arcomba hullik.
Ablaknak csapódott galamb vagyok.
Lámpabúrába halt molylepke.
Fölakasztott kutya.
Vissza a tetejére