Grépfrúthold

ma éjjel tombol a szűrt fény hátgerincem gitárhúr
hisztériázva táncol százezer gyertya lángja
borszín-lilába kábul színe az oxigénnek
gyűlik a nyugtalanság mint nyílt sebben a genny
két óra negyvenhétkor mi oka volna ennek
zsongva megdideregni északi szélbe dobva
számolgatni szememben hány vörös ér kígyózik
a grépfrúthold az átkos beteg vágyba szerelmes
homlokra jeget csókol s darazsat ültet szívbe
combok közébe bájol ködparipát galoppra
gyenge torkot kiszárít hártyabőrt irritálgat
három múlt huszonöttel grépfrúthold egyre hízik
csillagokat és felhőt szorít le most az égről
nyögve jobbomra dőlök hallgatom tehetetlen
mint nő ki nagy robajjal egy hegyen fönn a fű
négy óra harminchárom forrva pezseg a padló
kialusznak a lámpák bőrösödik a víz
imával szelídítem a lúdvérc-babonásat
repülőgépek szárnya riadva rebben ekkor
baglyok és denevérek keletre menekülnek
grépfrúthold vibrál torzul aztán meg cseppfolyós lesz
mindjárt öthuszonöt van minden mi volt oda
grépfrúthold felnyit engem és bebámul a résen
lesi hogy grépfrútszínű velő csont és vese
gitárhúr-hátgerincem grépfrútsárgán feszül meg
városon túl vagy innen kakasok énekelnek
kerekek csikorognak grépfrúthold lódul egyet
sóhajtva nekilódul és mellkasomba ugrik

Karamella-tangó

füstölő füstje föld víz idegen borok vére
sörényt borzoló éjfél feketekávé keserűn és édes karamella
mormolok magamnak halkan szívemet keményítem
ne fulladjak soha már semmilyen csalfa dalba
hónapok óta nincs más csak Karamella-tangó

kártyámat ha kivetném nem hallgatnék reája
borzongatom a lelkem reggel és este s délben

magam mondok magamnak együgyű korcs meséket
nincs tennem csak a semmi de nem félek a sötétben
az árnyakat meg szelíden vizslatom csak ha jönnek
s járnak-kelnek merész nem vagyok többé se balga
se csúf vagy szépséges sőt sőt nem vagyok
már lám csak többé úrnő sem szolga
hónapok óta nincs más csak Karamella-tangó

mi feszül itt közöttünk ha nem a szivárvány mondd csak
mit szorongatsz kezedben ha nem szememnek fényét
mi részem volna benned ha nem a mindenség csorba
diribdarabja és mondd hogy mi a francot keresnék
még mindig itt mi mást ha nem a lábnyomod
így motyogok folyvást s nem hallgatnak reám
mert teliholdba haraptam és halántékom lángol
óra áll világ áll és megvárja míg végül
meglassul a vérem s ziláltan ébredek
hónapok óta nincs más csak Karamella-tangó

édesség robbanásig folyékonyan és forrón áradó cukor
mely hatékonyabban tompít mint ezer aszpirin
nincs sajgás nincsenek könnyek nincs amputáció
a híg levegő zenél és dédelgetőén fények villannak fel egy asztal
lapján vagy épp a fűben vagy tudom is én akárhol
és ámbraillatom van fahéjízű hajamban erdei virágok fészke
titkos buja derűvel főnixmadarak tolla lepi be álmom rendre
hónapok óta nincs más csak Karamella-tangó

nincs más csak ez
hanem hát ideje volna végre
kivéreztetni ezt is
árassza el a padlót
s kövüljön oda szépen
feledjem el a ritmust
a dallamot a refrént
és akkor nem lesz többé
és akkor semmi nem lesz