Hogyan?? Most már az éjszakákat is?!

Odaadjam nekik az éjjeleimet!?
Követelik az egészség nevében.
De ki tudja, mit kaphatok cserébe;
az éjjel mégiscsak béke-sziget.

Kicsiny kifutó a fogoly állatnak,
s álnok hullámok nyaldossák körül:
kimorajlik a lámpa védte csönd mögül,
mit ki nem zárhat és nem is választhat

az elme, hiszen sohasem szabad:
a széljárásban elrongyolt vitorla
(az. ósdi kép.) – s ha szörny-vemhét kihordta,
a nappal nyughat; széjjel nem szakad

a háló, mellyel a bűntudat-pók szorosan befont,
mert abból nem kérek, mi „enyhít”: szánalom.
egészség virít rég leomlott házfalon –
adjam éjszakáimat, mint aki
                        nincstelenségéről lemond?!

„Nyelvem határai világom határai”

Carramba! (Ejha!) Jó,
hogy nem vagyok
seggnyaló.

„Tanítások”

                                               Meglátod, megvilágosulsz.
                                               Tragikus hirtelenséggel.

Porszívózz, mosogass (vasalhatsz is akár),
szellőztess ágyneműt: mindenhogyan – tarts rendet.

Úgy érzed, fagy köt? Állkapcsod merevül?
És jégharang alá
rekeszt a némaság? – Majd enged.

Osztályozz, rangsorolj; vezess
határidőnaplót. Limitáld időben
a maileket.

Rég megszokhattad volna, de most
tanuld meg végre (alapvető készség)
pókerarccal, s belül sem felindulva elviselni,
ha koldus gyűlölködve, hotelportás
gyanakodva méreget.

Szelektíven gyűjts szemetet.
Az újrafelhasználhatót
juttasd a körforgásba vissza.
Emberekkel ha érintkezel, ismerd fel abban,
ami tétetik, s ahogy, a régi, jól bevésett mintát.

Így telik belül, amivel nekivághatsz utadnak,
a vándortarisznya.
És így remélheted, hogy ami majd’ összezúzott
(saját hibád), az nem szakad megint rád.

Csak figyelj jól, szívj magadba mindent,
s párold le magadnak belőle
a (számodra leghasznosabb) bölcsességet.
Latolj és kombinálj. (Hogy tehesd, keresd a magányt.)
Sétáld ki magadból igazad. (Hűvös
tétel lesz, vajh? Aligha. Oly forró is lehet, hogy
                                   szinte már megéget.)
És mondd ki hangosan (még jobb, ha leírod),
hol volt a baj szerinted.
S eljön a tisztánlátás – hiszen most
az hibádzik –, hogy a tanulságokat levond
(és föl a zászlót), és rátalálsz utadra, melynek
(legkésőbb) a végén, megvilágosultat,
boldogság vár, és kincsek.
Ezt egy nálam nagyobb úr
szavatolja.
(Rohadtul nem, de mindegy.*)