Aztán végül hoppon maradt.

Pedig egész életében erre készült, hogy

ha már fiúként nem volt hozzá mersze,

most majd, fordított szereposztásban,

legyen akkor ő a legyőzött apa.

Mint valami petrezselymet áruló megváltó,

akit a kutya nem akar sem elárulni,

sem megölni, de még emeltebb hangon

vitatkozni sem vele. Maga köré gyűjtötte hát

a tanítványait, akiket halk szóval, rezignált

szónoklatokkal és kizökkentő erejű, félmondatos

vallomásokkal, költői kérdéseire kitalálandó,

előre kész válaszaival nyájas rettegésben tartott,

de, illetve talán épp ezért, egy sem mondta,

még kérésre sem, hogy te hülye fasz.

Egyszer azért megkísértette a boldogság, mert

külföldre ment, és talán megértésre, lehet, hogy

szerelemre is lelt egy másik családapa oldalán.

Aztán mire végre a maguk rendes módján romlottak

volna el a dolgok, bár ő lett beteg, végül

mégis az a másik halt meg. Így hát visszatért

jobb híján az elhagyni vágyott kölkökhöz és

asszonyhoz, országhoz és napi teendőkhöz,

politikához és szakmához, rezignált szónokláshoz.

Mint aki maga eszkábálta kereszttel végül

egyedül indul a hegynek, megérkezve körbenéz,

aztán minden nap csak ennyi, hazamegy.

De esténként azért mindig úgy piszkálgatja

tányérján a rizses húst és a csalamádét

meg a resztelt májat krumplival,

hogy ez egy jobb világban, kis szerencsével

talán az utolsó vacsora is lehetne.