A politikában sok minden lehetséges, kedves Ernő (Spiró György: Sajnálatos események)
Spiró György: Sajnálatos események. Két tragédia közjátékkal Kádárról. Scolar Kiadó, Bp., 2020
Az írásom címében idézett mondat Spiró Györgynek a történeti hűséget erősen őrző tragédiájában hangzik el. Nagy Imre, az 1956-os magyar forradalom elhurcolt miniszterelnöke mondja Walter Romannak (Neuländer Ernőnek). Neuländer Ernő Nagyváradon született, és ahogy mondani szokták, a nemzetközi munkásmozgalom harcosa volt, Nagy Imrével Moszkvából, a kominternes időszakukból ismerhették egymást. Pályájuk egymásétól különböző ritmusban formálódott, az 1956 körüli időszakban éppen Walter Roman volt felül, de kapcsolatuk személyes jellegét ekkor sem tagadták meg. Említett beszélgetésükre Snagovban került sor, Nagy Imrét számos társával itt tartották felügyelet alatt. Walter Romant, aki korábban a román hadsereg tábornoka volt, aztán tájékoztatási miniszter, ötvenhatban rehabilitálták, és a „sajnálatos események” idején Budapesten tartózkodott. A két politikus helyzete a beszélgetéskor meghatározó módon különbözött egymástól, Nagy Imrevalójában rab volt, Walter Roman pedig a helyi és nemzetközi kommunista hatalom képviselője, ennek ellenére, igaz, mindketten célirányosan, mégis majdhogynem meghitten elemezték az ötvenhat októberében s az azt követő időszakban történteket. A beszélgetés során Walter Roman megkérdezte Nagy Imrét, lehetséges-e, hogy sorsukkal kapcsolatosan Tito kétkulacsos játékot űzött. Erre a kérdésre válaszolva hangzik el Nagy Imre mondata, „a politikában sok minden lehetséges, kedves Ernő…”.
Ennek az egyetlen, s talán nem is meghatározó jelentőségű mozzanatnak a felidézése önmagában is jelzi, hogy Spiró György két tragédiából és egy közjátékból álló munkája alapvetően történeti kérdéseket érint. Még a szövegformálás legapróbb mozzanataiban is megfigyelhető a történeti pontosságra és hitelességre törekvés. Nem véletlen, hogy a szerző maga is jelzi, a drámák szövegének jelentős része szó szerinti idézet eredeti jegyzőkönyvekből, levelekből és memoárokból. Az első darab (Főtitkárok) első jelenete a magyar kommunista párt Tisza Kálmán téri nagy-budapesti pártközpontjának egyik irodájában játszódik 1946. június 27-én, a jelenet szereplői: Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Szőnyi Tibor és Rajk László. A második tragédia (Sajnálatos események) utolsó olyan jelenete pedig, amelyikben történelmi szereplők jutnak szóhoz, 1989. május 11-én, szereplői: Kádár János és felesége, Tamáska Mária. Kádár ekkorra már elveszítette hatalmát, elméje zavarodott, úgy gondolja, a házat, amelyikben laktak, elveszik tőlük, felesége nehezen győzi meg ennek az ellenkezőjéről. A két jelenet időpontja között majdnem negyvenhárom év telt el, negyvenhárom olyan év, amelyikben Kádár végig politikai szerepet töltött be, megjegyezve, hogy az 1951 és 1954 közötti börtönéveit is a politikából következőnek kell tartanunk. (Nem hagyhatom említetlenül azt sem, hogy ebben a több szakaszra tagolódó közel fél évszázadban az ország vezetői meglehetősen szűk körből kerültek ki, s jócskán voltak közöttük olyanok, akik az egyik szakaszból a másikba egyszerűen csak átléptek.) A darabok szövege, a szerző több kiemelése, Kádár nevének az alcímben való szerepeltetése és az, ahogy Kádár rövid életrajzát az életrajzi jegyzetek élén szerepelteti, egyértelműen jelzi, hogy Spiró György valójában Kádár Jánosról írt drámát. Igaz, a két, már jelzett tragédia és a közöttük helyet kapó közjáték (Brioni közjáték, ez Hruscsov 1956. november másodikáról november harmadikára átnyúló, Titónál tett látogatását tárja fel) a magyar történelem számos fontos mozzanatát elénk tárja. Mi több, folyamatrajzot is ad a jelzett közel fél évszázad magyar történelméről. A három drámát mégis Kádár életének alakulása, másképpen, ha mondhatjuk így, az egyes időszakok kapcsán adott állapotelemzések kapcsolják össze. A felidézett pillanatok: a Rajk-per előkészítése, Rajk Farkas Mihály és Kádár János általi kihallgatása, a Rajk-perhez és az ítélethez kapcsolódó különböző szintű ülések, Péter Gábor letartóztatása, Kádár János elítélése, Kádár szabadulása, Rákosi és Kádár „beszélgetése”, az 1956-hoz vezető történések bemutatása, a brioni közjáték, az újabb tragédiában Kádár és felesége találkozása a parlament lépcsőjén, aztán Snagov, az elhurcoltak elemzései-meditációi, a tárgyalás, az ítélet és a rádióbemondó hangja ugyanúgy, mint Rajk László kivégzése után, aztán pillanatok hatvannyolcból, a reformközgazdász Péter György öngyilkossága, majd a nyolcvankilences eseménysor, a 301-es parcella feltárása, Kádár erkölcsi megsemmisülése és megzavarodása.
Mondhatnánk persze, hogy Kádár előtérbe állítása teremti meg annak a lehetőségét, hogy a szerző a háttérben magát a zajló történelmet megjeleníthesse, s ehhez a megállapításhoz hozzátehetnénk azt is, hogy a történelmi események középpontjában az ezerkilencszázötvenhatos forradalom áll, noha annak történéseiről csak az utólagos meditációkból értesülünk. Spiró György munkája azonban nem ezt a logikai rendet követi, a szerző legfőképp Kádárt állítja munkája középpontjába. Pár ide köthető utalást említettem már, mellettük a drámák szövegéhez kellene fordulnom, hogy ezt az állításomat igazolni tudjam, a részletek idézése helyett azonban csupán pár szövegrészre utalhatok. Arra, hogy Kádár aktív részt vállal a Rajk-per előkészítésében, eljátssza azt, amit ennek kapcsán el kell játszania, s szerepet vállal Rajk erkölcsi megsemmisítésében. Emlékszem Hajdu Tibornak a Társadalmi Szemle ezerkilencszázkilencvenkettő áprilisi számában megjelent Farkas és Kádár Rajknál című tanulmányára, ami a megőrződött dokumentumok alapján azt mondja el, hogy Farkas Mihály és Kádár János jó egy héttel a letartóztatása után meglátogatták Rajk Lászlót, s mintegy politikai kihallgatásnak vetették alá. Van valami mondanivalód?, kérdezte Kádár Rajk Lászlót. Ezzel az egyszerű indító mondattal jelképesen vád alá is helyezte Rajkot. „Neked van valami mondanivalód számunkra?”, kérdezi Spiró drámájában Kádár a letartóztatott Rajk Lászlót, úgy, hogy ezzel az egyetlen mondattal önmagáról is bizonyítványt állít ki. Szőnyi Tibor kihallgatásánál is ott van Kádár Farkas Mihály és Péter Gábor társaságában. Kádár kínvallatását már csak Farkas Mihály és Péter Gábor hallgatják. Mintha mindig mindenben meglenne a folyamatosság, csak éppen egy-egy ember mindig hiányzik a körből, az, akit megsemmisítenek, vagy az, akinek éppen szétveretik a fejét. Az előzőekhez hasonlóan nagy jelenet az, amelyikben Rákosi fogadja a börtönből kiengedett Kádárt, aki még az elszenvedettek terhe alatt is alázatos maradt. „Óriási hibának tartom, amiről a kijövetelem után értesültem, hogy tavaly Nagy Imre eltávolíttatta Rákosi elvtárs képeit a gyárakból, a hivatalokból, az iskolákból. (…) Ezt a hitet a munkásosztályban vétek, bűn és hiba megingatni.” Aztán következett a forradalom és a forradalom elárulása. Emlékezetes pillanat a parlamentből távozó Kádárné s az oda Szolnok érintésével Moszkvából szovjet katonák kíséretében érkező Kádár találkozása. Mondhatnánk, Kádárné el, Kádár be, de a felesége is maradt a rendszerben, akkor hangzott el a feleség szájából: „Már megint mit műveltél, te szemét?! Ezt a szart is te vállaltad?” Majd jön a terror, valamint a kierőszakolt szovjet engedéllyel lefolytatott Nagy Imre-per, és jönnek az ahhoz kötődő kivégzések. Úgy tűnik, Kádár az erőszaktól később sem távolodott el, építő korszakában. A második tragédiában tolmácsa, Erdélyi Károly mondja el, hogy a Csehszlovákiába való 1968-as bevonulást már jóval annak megtörténte előtt eldöntötték. „Az Öreg volt az első, aki felvetette, még az elején… 56-os tapasztalat… Mindig előre értesítettük Brezsnyevet, hogyan és miről fogunk tárgyalni Dubčekkel, mit fogunk javasolni neki. Hétszer találkoztunk Dubčekkel, és hétszer mondtuk meg előre… Az Öreg már tavasszal azt javasolta, hogy végeztessen ki néhány embert, de Dubček nem vette komolyan… Álmokban élt, reménykedett, gyáva volt… Ő maga is mondta, nem neki való az első titkárság, csak hát őt tolják előre.”
Spiró György darabja, ahogy már korábban is jeleztem, Kádár Jánossal, Kádár cselekedeteivel foglalkozik, s könyörtelen ítéletet mond róluk. Mondandójához a magam hasonló tartalmú tűnődéseit tudom hozzákapcsolni. Nyilvánvalóan nem tudható, hogy mit érzett Kádár a sokat emlegetett döntő pillanatokban, mondjuk akkor, amikor szembetámadta Rajk Lászlót, s amikor elárulta ötvenhatot, de ezt nem is gondolom fontosnak, a cselekedetei fontosabbak ennél. Később a társadalom fölé emelte magát, s a különböző táborok, lehetőségek között egyensúlyozott. Nem egyensúlyozó szerepet töltött be, hanem egyensúlyozott, hogy felszínen maradhasson. Nem a kompromisszumok, hanem a hatalom robotosa volt, minden irányba mindig addig ment el, ameddig azt hatalma megtartása még megengedte. Ennek a gyakorlatnak szerves részét alkotta a folytonos engedés és a folytonos szorítás, a valóság tényeinek tudomásul nem vétele és az ideológia uralmának fenntartása, ami a társadalmi méretű hazugság uralomra jutását eredményezte. Ugyanakkor tudni kell azt is, hogy a kompromisszum és alku, ha ugyan használhatjuk ezeket a kifejezéseket, még nem feledteti a korábbi árulásokat, főképpen pedig a kivégzéseket. Nem véletlen, hogy az alaphazugság, ötvenhat ellenforradalomként való emlegetésének megszűnte után, s persze számos gazdasági, politikai ok következtében maga a rendszer is összedőlt.
Visszatérve Spiró György drámáihoz: az elmondottak ellenére ezeknek a végső tétjevalójában mégsem Kádár János alakjának a megítélése, hanem annak fölmutatása, hogy az örök emberi típusok miképpen jelennek meg újra és újra a történelemben.
S akkor még pár szót a műfaji kérdésekről. Spiró a tragédia kifejezést használja a két nagyobb terjedelmű dráma kapcsán. Használhatnánk a dokumentumdráma kifejezést is, hiszen a drámákban leírt mondatok mögött forrásokban, emlékezésekben előforduló mondatok állnak, nem egy esetben a drámai jelenetek is megelevenednek (a Rajk „kihallgatása” kapcsán jelzett dokumentumközlésre magam is utaltam), de a szövegek drámai erejét nyilvánvalóan egy előadás bizonyíthatná. Nem tudom, lesz-e valamikor vállalkozó a három darab egy előadáson belüli bemutatására; ennek nyilván időbeli korlátai is lehetnek. A jelenetek megformáltsága, a bennük felszínre törő ellentétek, s az, hogy valóban tétje (az ország és az egyes emberek életét, létét meghatározó tétje) van minden itt felmerülő kérdéskörnek, nagy drámai erőt ad a kötet darabjainak. Mindezzel együtt magam esszéként is tudtam olvasni ezeket a szövegeket, dokumentumesszékként. Sokat segítettek számos történelmi esemény, de még az időrend megértésében is.
Vissza a tetejére