Útépítők
Körmendi Lajos emlékére
Olajos fekete-barna bőrük összeolvad a bitumennel.
A betonnal, amit most törnek fel a sínek között, mellett,
hogy pár év múlva újabb sínek mellett könyököljenek
csákányokra támaszkodva,
másik kezükkel homlokukról a verejtéket törölve.
A feketeségből csak szemük fehérje szikrázik fel néha.
De inkább elkapják tekintetüket.
Dolgoznak fagyban, esőben, negyvenfokos hőségben.
Irtózatos fúrózaj kíséri munkájukat, szakadozik a beton,
kupacokba gyűjtik a felszedett darabokat.
Te csak nézz nyugodtan, ne fordulj el!
Gondolj Camus-re, az ő Algériájára, az ő idegenjeire…
Kell lennie valahol itt egy sivatagnak.
Vissza a tetejére