Gerinc; Szárba szökik; Repeta; Az Idomítottakról
GerincA gerincoszlop teletömött iskolatáska,
amit napközi után is cipelek.
Ha figyeltem volna ma hittanórán, tudnám,
a szentek élete sem különlegesebb annál,
mint amikor anyám és apám különköltözött.
Misére harangoznak, egy lakáskulccsal kevesebb.
Rajzszakkör és hittanóra között az udvaron
lődörgök, a közeli erdőből kijárnak az őzek,
néha egy-két szarvas is. Hazavihetném őket,
olyan szelíden néznek rám. Ha figyeltem volna
ma hittanórán, most tudnám, a szentek élete
olyan, mint az őzeké.
Szárba szökik
Apám almamag, felnyílt koponyájából hajtás fakad.
Vékony gyökereivel észleli a neszeket, növekedést
maga körül. Lüktet a föld körülötte, giliszták fúrják
magukat keresztül a sötéten, és az övénél erősebb
gyökerekkel közelítenek egymás felé a fák.
Apám növekszik, kifúrja magát a földből, át a tájon,
és higgadt kiterjedéssel birtokba veszi a magasságot.
Belefüröszti magát a fénybe, mintha most keresztelnék
a Jordán vizében, de már szárazon, és csak önmagáért,
nem értünk.
Apám megtermett almafa, szétzúzott homloka
gyümölcsöt hoz. Nyári almát, fáradt húsút, férgeset,
de illatával mintha mégis hozzánk beszélne.
Erősödik, aki halott, gyengül, aki él, mondja.
És mintha kiáltana, remegnek levelei, hártyás hasuk
kidomborodó harci dob, amit a szél pofoz.
Imádkozunk hozzá. A törzséhez, a felénk forduló
árnyékához, ami olyan formán fogadja magába a teret,
mint egy parancsolat. Nincs igazad, szólok.
Aki él, megbocsájtja elnyíló halottjait, de csak azokat,
senki mást.
Repeta
Sűrű, fahéjas gyümölcsleves.
Szeptember van, a kiscsoport ebédelni készül.
A napos nem én vagyok, de repetát, ha szépen kérem,
kaphatok. Mert a második mindenből jutalom:
fogásból, esélyből egyaránt.
Nem kiabálni, nem rohanni. Lenni engedelmesen,
felpuhulni dolgos kezek, éles szavak alatt:
ameddig nem eszed meg, nem állsz fel ettől
a kurva asztaltól! Az óvó nénik malmok,
szájukban forgatják lusta nyelvüket.
A másodikat ki kell érdemelni. Leves után,
a következő fogás előtt, az óvó nénik ellenőrzik,
üres-e a tál, különben beleszedik a tésztát,
főzeléket, puha húsokat. Két-három kanál,
sürgetnek, és enyém a második.
Szeptember van, a kiscsoportban asztalt bontanak.
Aki éhes maradt, később mindenből sokat akar.
Teli has, újabb repeta. A másodikat ki kell érdemelni,
és asztaltól felállni csak akkor szabad,
amikor a gyerekkornak vége van.
Az Idomítottakról
Lábaim vad, kotorékban alvó állatok.
Futásra készek, de legyűri őket az éhség.
Erősek voltak egykor, most átfénylik rajtuk
a gyengeség. Kivárnak, enni mikor adok nekik.
Minden, ami egy vadállatnak jóvátehetetlen,
nyirkos és sötétlő. Rejtett, örökös vadászösztön,
amihez vér tapad. Megmarkolni a combot,
vagy gyengévé éheztetni a lábakat, ugyanaz.
Sosem lesz engedelmes állat a vadból, hiába
nyüszít a kotorékban. Mikor elalszik a gazda,
az állat felfalja azt, aki az ételt szándékkal
megtagadta. Hátramarad néhány fog, kampó,
egy lábon kihordott baleset.
Vissza a tetejére