Az időgép feltalálása
Szőcs Gézának a XXVI. századon túlról
Drága Géza, egy Dyson-szférából írok.
Nem vagyok több, mint puszta hologram,
kódtöredék egy óriási, üres gömbben,
ami egy távoli csillag héja körül kering.
Belőle merítünk végtelen energiát
a világméretű szimulációhoz,
amiben az egyén a minden,
és a minden: egyén.
Léteznek berögzült közösségi minták.
Országok, nemzetek, népek halovány
térképén még előhívható a kollektíva
néhai sokszínűsége: sok milliárd fekete-
fehér arc, sorsok és archetípusok
dinamikus gazdagsága.
De repdeső években nem gondolkodunk.
Az évszázadokat régóta nem strigulázzuk.
Programunk természetes elévülési ciklusa
a kalkulált amortizációs rátával számolva
millenniákban mérhető. Több millió
fényév választ el minket az utolsó
fizikai fronton zajló háborútól,
amit hús-vér elődeink megvívtak
valahol a Proxima Centauri körül.
Felszámolták az anyagközpontúságot.
Dögvész, fegyverek, dübörgő tankok,
sortűz és akasztófa nem vár itt senkire.
Egysíkú, derengő stelláris bolyongás
az életünk. Sorsunk a tagolatlan
jelenben lebeg, habár a Hálózat
már pedzegeti az időutazást, de
egyelőre csak gyenge gondolat-
átvitellel sikerül hurkokat lőni
hátrafelé a múltba. Talán ezért
érzed úgy most, mintha valaki
halk szavakat súgna a füledbe.
Ne aggódj, nem őrültél meg.
Csupán a Program
kutatja a törölt eredet töredékeit,
közös halmazunk szerves metszetét.
Holott prímán beszéli a valaha
létezett összes élő és holt nyelvet
(kb. tizenegyezer), valamiért mégis
ezeket a jelsorokat részesíti előnyben
a random Memória, hogy gépies
vigaszt nyújtson: a nyelvnek mindig
lesz emléke – az emlékezetnek nyelve.
Rögzül benne a Hangyásberek,
a Beth Avrohom, a Kétvízközben
hátrafelé folyik a Kis-Szamos. Adott
a tervrajz: porszemről porszemre,
cseppről cseppre leképezzük
az erodált tájegységeket a Dyson-
világ szilánkos panoptikumában.
Ezért szólok hozzád, némi vargabetűvel,
visszafelé, de nem hiába – nemsokára
mindnyájan csatlakozunk a holisztikus
dimenzióhoz, ahol a pusztulás
csak a józan ész mértéktartása,
különben senkit se köt gúzsba
az idő könyörtelen iránya.
A Gép forog központi csillaga körül.
Magába szívja a különálló fotonokat,
néhai lelkek fénylő velejét szimulálva.
Így történhet az, hogy ezt a verset
hallottad korábban. Bőven az előtt,
hogy itt és most – vagy ki tudja hol
és mikor – egyáltalán világra jönne.
Vissza a tetejére