a kilégzés napja
„mendacem oportet esse memorem”
\akarsz repülni, Vojtina? hisz hatalmas voltál,
míg az idő neked dolgozott. sárból és
kövekből összeállt mező. hatalmas, mint téli
fagyban a napmeleg. you’ll regret it all some day.
hát világ törpéi, egyesüljetek. ez most egy új
évezred, itt is ugyanúgy mennek a dolgok,
csak gyorsabban. itt már csak előre
gondolkodunk, nincs idő megfigyelésre.
most az ítélőszék nem a szavakban lakik,
hanem bárhol és bármikor. Európa, én többé
már nem szeretlek, but, look at the horizon.
\legalább próbálkozunk, ha nem születnek
testek, akkor is. ha nem marad semmi a
szörnyfilozófián kívül, hiszen enged a kötél, és
tele vagyunk dallal. lám, fordult a kocka, alatta
tengerek és kontinensek törnek szét, hisz
nyelvével él a nemzet. Európa, többé nem
hiszek neked. mert minden, amid van, az én
vagyok, és az örömtől idegen. fürdőszoba
fotellel. kilátás és kényelem, meg persze
büszke öntudat, még véletlenül se lássa senki,
hogy meginognak benned a bádogfellegek.
\valahol a metafizikában, ahol már nem
lenne szükség semmire, éppen ezért
szükségessé kell, hogy váljon minden.
csalódtunk, és erre nincs igazi magyarázat.
ennyiben változott. nincs tűrni mód tovább, hisz
várni sürget a gondolat, ahogy pikkellyé lesz a
nyelv, és igazán már kiölteni sem tudjuk,
pedig mi leszünk a száj az arborétumban. feel
the air is changing, hát az istenek legyenek
veled, kedves posztmodern, hisz egyszer úgyis el
kell menni, legyenek veled, Vojtina.
\akarsz repülni, Vojtina? you’ll regret it all some
day. but, look at the horizon, tele vagyunk dallal,
enged a kötél, és mindez örömtől idegen. nincs tűrni
mód tovább, várni sürget a gondolat, feel the air is
changing, kedves posztmodern. és most így élünk
a szavakban, ahogy egy amerikai és egy ukrán
orosz invázió közepén fárszi nyelven beszélget. a
játék lényege, hogy egyszer vége van. utálsz?
annyira nem. mennyire? the light has finally
come.
Vissza a tetejére