Lázár Kinga

2025/2 - azon a nyáron megtaláljuk egy kisvad szinte hibátlan gerincét,2024/3 - Farkasvakság; Altató Rémusznak a farkasokról; Malvina a hegyekbe költözött

azon a nyáron megtaláljuk egy kisvad szinte hibátlan gerincét,

nyúl, róka vagy nyest,
egyikünk sem ért hozzá,
ahogy néha még a lombhullatók beazonosítása is túl bonyolultnak bizonyul,
nekünk, akikről azt mondják: semmit sem tudunk,
csak egyszerre mozogni, adott irányba szorosan tartani a tekintetünket,
főképp egymás felé, vagy mozdulatlan az aszfalttal egy vonalban.
 
A délutáni forróságot a blokkok verik vissza. Sovány szerelmesek nyújtóznak a terasz fajanszán, három dologról eshet szó köztük:
  1. ahová nem: mások őrlőfogait vizsgálni, idegen testek kipárolgásának kereszttüzébe, huzatos külterületre, előszobákban cipőt húzni.
  2. ahová igen: ágyneműt cserélni (a fürjmintásat a kékre), fogat mosni (ketten), szekrényeket kipakolni (a télikabátokat a garázsba).
  3. akivel: mindig csak egy vizespoharat feltölteni, egy tányérból enni a levest, a sajtot – soha nem teríteni egy harmadiknak.
 
azon a nyáron gyakran láttuk őket:
a szőke és a barnára sült kétlábút, a soványt és a kócosat.
szinte félálomban járták a lankákat, ökölbe szorított vagy összekulcsolt kézzel – de ehhez egyikünk sem ért,
néha a szaguk beazonosítása is túl bonyolultnak bizonyult.
 
A fenti kritériumok mentén a rét biztonságosnak tűnt. Még nem az ahová igen tartományába sorolható, de nem köszön vissza semmi az ahová nem komponensei közül. Mégis, amikor a moha közül kivillannak a csontok, az egyiküknek felfordul a gyomra. A hányingeren is osztoznak, mint a nadrágon, a csomagtartón és a fogkefén. Ami az egyikük testén végigvonul, annak át kell vándorolnia a másikéra is. Ha az egyik iszonyodik vagy elélvez, a másiknak törvényszerűen követnie kell. Nem létezhet semmi, aminek a közössé tétele bonyodalmat okozhat.
 
a sovány haza akarja vinni – ezt hisszük mi, pedig mi mindig nagyon remegünk, ha csontjaink ujjak közé keverednek.
de a soványtól nem félünk – nekiadnánk azt a hibátlan gerincet,
sőt még többet: gombákat, ágakat, ürülék szagát, amit követve utánunk jöhet.
a sovány közülünk való – ezt hisszük mi, pedig mi mindig nagyon aggódunk, ha valaki ránk akar hasonlítani.
 
A szabályok egyszerűek és kétszemélyesek. A büntetés azé, aki nem látja át az összefüggéseket. Az egyik meghánytatja a másikat, szitkozódik, kotródj vissza a kocsiba, minek akartál idejönni. Ami következhet: hosszas álldogálás az út és az árok között, szipogás, míg az egyikük megkívánja a síró másikat. Aztán a törvényszerűségek megbomlani látszanak: a combok, a nyak érintésére nem érkezik válasz.
 
gyorsak vagyunk, izmosak és a mozgásunk tűpontos, de a tisztás közepén mindegyikünk lába gyökeret ver,
utána gyakran gondolunk a soványra – mikor összenő mögöttünk a bozót fala, a fák között még sokáig elkísér a hang, ami annyira hasonlít a mieinkre.

Vissza a tetejére