Hatodik félreértés

Mi ugyanabból a világból jöttünk. Azt hiszem,

a testvériséghez elegendő. Nekem

ez a tiszta levegőjű város nem mond semmit,

soha nem is akart igazán megismerni,

közeledésem visszautasította. Ketten állunk

ugyanabban, fogja meg a kezem, el ne

engedje, magát se, kérem, fontos

beszélgetések érnek véget egy hirtelen,

senki nem számította ponton; tudja,

én kölcsönkért szavakkal dolgozom.

Ennyi lelkifurdalással az ember nem jut messze,

évek óta nem voltam sehol, nem mintha

szükségem lett volna utazgatásra.

Hetedik félreértés

A valóságon azt értem: a valóságból

nem értek semmit. Például

van egy férfi, akit csak szatyorral láttam eddig,

nővel soha. Kevés tulajdonsága van

a szakállán és a nőtlenségén kívül. Én ezt

gondolom. Néha a lépcsőház, máskor

az ablak, tizenegy után a mélyedés.

Elindulni egy pontból,

megérkezni onnan, másképp

távolodni többféle módon, de

nem ugyanúgy, nem ugyanabban. Állni

idegenek szájmagasságában, az már

túl egyedül. A valóságon egyensúlyozni

mint lefektetett létrán. Az a férfi tizenegy után

olyan, akit többé az ablakból, olyan, mint aki

másképp nem létezne abban a percben,

az ablaknyi időben szűken, szatyorral,

a valóságon azt értem.