Ha összefogsz, erőre kapsz

(ujgur népmese)

Hajdan-hajdanán volt egy öreganyó meg egy öregapó. Összes jószáguk egy öreg szamár volt. E szamara megvénülte miatt az öreg igen bosszankodott. Egy napon elővezette a szamarat, hogy lisztet hozzon haza vele a malomból, ám ahogy fölhátalta, a szamár farka bizony már leért a földig. Másnap megint hozott vele lisztet, harmadnap megint csak hozott, s ím, annak a farka már a földön vonszolódott. Látván, hogy szamara farka a földön vonszolódik, ráförmedt az öreg:

- Takarodj, te pogány - mondta, azzal elkergette.

Ment, mendegélt a szamár, mígnem útközben egy bánatos macskával találkozott. Megtudakolta tőle, miért búslakodik.

- Nekem a gazdám alig adott ennem, mondván: „Nem fogsz már egeret” - felelte a macska. - Bizony megöregedtem, s így nem vagyok már alkalmas az egérfogásra. Ezért megbántódva eljöttem a háztól.

Barátságot kötöttek egymással, s kettesben folytatták útjukat. Ahogy mennek, mendegélnek, egy lehorgasztott fejű kutyával találkoznak. Megkérdik tőle:

- Hej, kutya, te meg mit üldögélsz itten?

A kutya így válaszolt:

- Azt mondta rám a gazdám: „Megöregedtél, semmire sem vagy már képes”, s attól fogva alig adott ennem. Nem bírtam már ezt, így hát eljöttem a háztól.

- Ej, ha így van, csak gyere! - mondták neki. - Légy a mi barátunk! - s hárman együtt folytatták útjukat.

Ahogy mennek, mendegélnek, a szamár egy szomorú kakasra talál.

- Hej, kakas - kérdi tőle - te meg mit álldogálsz itten?

- Azt mondta rám a gazdám: „Nem tudsz te már hajnalonta hangosan kukorékolni, megöregedtél”, s elűzött a háztól.

- Ej, ha így van, hát gyere, légy a barátunk! - mondták neki.

Azzal barátságot fogadva, négyesben folytatták útjukat. Miután egy éjjel s egy nap haladnak az úton, észreveszik ám, hogy messziről valami tűz világít a szemükbe. Közelebb érvén látják, hogy egy ház van ott. Vigyázva belesnek az ablakon, s hát kiderül, hogy odabent tolvajok tanyáznak.

- Azt az abrakot, ha megehetném! - szólal meg ekkor a szamár.

- Azt a laskát, ha megehetném! - mondja a macska.

- Azt a pogácsát, ha megehetném! - mondja a kutya.

- Azt a búzát, ha megehetném! - mondja a kakas.

Ezek után tanácsot tettek, s ilyen döntésre jutottak: „Ezeket, bármi legyen is, rájuk ijesztvén ki kell ugrasztanunk a házból, s aztán majd magunk fogunk itt lakni. Álljunk az ablak tövibe, másszunk föl egymás hegyibe, ordítsunk, ahogy a torkunkon kifér, s a tolvajok tőlünk megrettenve világgá szaladnak. Ami pedig bennünket illet, mi leszünk majd a ház gazdái.”

Oda is álltak az ablak alá, s a szamár hegyibe a kutya, kutya hegyibe a macska, macska hegyibe a kakas fölkapaszkodván, elkezdtek ordítani, ahogy csak a torkukon kifért. A tolvajok pedig úgy megijedtek, hogy egymást taposva-tiporva rohantak el a házból.

Bement a házba a négy barát, ki-ki megette, amit kívánt, majd nyugodni készülődtek. A szamár a ház főhelyére heveredett le, a kutya a küszöbön, a macska a tűzhelyen, a kakas pedig az ajtó szemöldökfája fölötti ülőrúdon helyezkedett el. Ekkor négyen egymás közt megegyeztek: „Ha a tolvajok ismét betoppannak, egyikünk se bántsa őket, míg a házba be nem lépnek, hanem tanítsuk meg őket úgy, hogy a házból kitakarodjanak.”

A tolvajok pedig egy kis idő múltán a ház közelébe settenkedtek, mondván: „Eddigre elmentek tán, akik ránk ijesztettek. Ha meg elmentek, hát gyerünk s telepedjünk be ismét.” Féltek azonban egyszerre belépni mindannyian, így hát azon voltak, hogy előbb csak egyikük menjen be. Az egyik tolvaj erre-arra leskelve, óvatosan belopakodott a házba. Amint belép, egy vörösen izzó parazsat pillant meg a tűzhelyen.

„Ez meg micsoda?” - gondolja magában, s kézbeli botjával óvatosan meg akarja piszkálni. Felszökken ekkor helyéről a macska, nekiront a tolvaj képének, s karmolni kezdi. Megretten ettől a tolvaj, rohanna kifelé, ám amidőn már-már kijutna az ajtón, a szemöldökfa fölötti rúdon ülő kakas elrikkantja magát: „Kot-kot-kot, kapd el a tolvajt, kapd el!”, s csipkedni kezdi. Szaladna el, de jön a kutya, s jól beléharap. Onnét is elugorván még arra sincs érkezése, hogy kijusson az udvarra, fölpattan a szamár, s kettőt rúg belé.

Így elszenvedvén az ütlegeket, fejét s eszét veszítve rohant a tolvaj a cimboráihoz. Állapota láttán azok féltek már belépni a házba, eltávoztak hát oda, ahonnét jöttek. A szamár, a kutya, a macska s a kakas pedig e házban lakozva folytatta életét.

(Buda Ferenc fordítása)

Vissza a tetejére