Néhány tétova sor, szerb népmesékhez

Mit lehetne - magvasat, sokatmondót - írni egy-két oldalon egy nemzet népmesekultúrájáról? Főképp akkor, ha e nemzet tagjai honjaink többségének képzeletében mindkét kezükben lőfegyverrel, szájukban késsel, mögöttük egy - albán, bosnyák, horvát vagy magyar - falu égnek gomolyodó füstjével jelennek meg?

Nem sokat. Lehetne amolyan elnagyolt miniértekezés-félét rettyinteni az adott nemzet folklórjáról, de erre a hely nyilván kevés volna, meg a meseolvasók legtöbbjét nem az efféle tudományos eszmefuttatások érdeklik, hanem a mesék maguk.

És népmeséi - bár erre sokszor nem is gondolunk - minden nemzetnek vannak.

A szerb nemzet esetében például olyanok, amelyekben sokszor nem csupán a Kusturica-filmekből ismert, helyenként kissé morbid humor köszön vissza, de olykor-olykor a mi népmeséink motívumai, alakjai is.

Innen tessenek továbbgondolni a dolgokat, ha kedvük van rá.

De ha nincs, az se baj: akkor csak olvassák ezeket a meséket örömmel.

Mert a mesék arra valók.

Vissza a tetejére