Időkörök

Időkörök

 echo Kiss Tamásnak

I.
öregen megszületni s lenni egyre időtlenebb
későre jár ellesni ezt csendben
pár kósza évem köréd oson: távoli tisztelet.

szavaid át-meg átszövik álmaim tört-fehér hevét
árnyamra vetült végtelened új holdak hordják szerteszét
s lassú égi kert alatt

vihartalan kék nyár borong
kezedben porló földkorong
megmérted mind a csillagot
körüllengő tél-illatot
a rétbenyúló délutánt

látlak míg szóval még bírok.

hallod a fát a hegedűben?
még mindig levélhangon remeg.
síratlan könny-fényű soraid mentén
lépkedett bennem a kisgyerek
alázat-lábnyomot hagyva neked
egykori nemlétek felett
otthoni napkeltéd partjain

néztem hogyan nő az emlékezet
eső után szárba szökkenő időből
anyából halálból férfira omló nőből.

szelíden simultam verseid oldalára.
úgy hullt minden betű kezedből mint a pára
kristály-renddé alvadt szememben
sosem látott világod

mikor még semmi voltam
kezedbe fogtad leendő tollam
(verseid közt ülve hitted-e?
míg rájuk ül az évek rétege
hátizsákjában szavaiddal
pihen egy vándor-lány ihlete:
lassacskán születni kellene).

most széthullt napok helyén dolgok nevét keresném
a síkság fölé könyöklő otthon-szín meghasad
múltad földúttá nyúlik
jelenem talpa alatt

isten
hangoddal befűzött bocskorában
táncol a Távol
köröttem marad

Vissza a tetejére