Egy flaska és egy barát

Egy flaska bor, egy hű barát,
Ember mit is kívánna még?
Hamar elér a vén gálád,
S mi jót küldene már az ég?

Szorítsd a pillanatot hát,
Örülj neki, amíg lehet,
Riadt madár a boldogság,
Elbujdokol, ha keresed.

Flaskák dicsérete

Pap nem vagyok – ez itt nem szentbeszéd –,
Lovag se, aki játssza az eszét,
Se kalmár, ki hízik aljas bolton,
Nekem kövér flaskákra van gondom.

Lordot nem irigylek, félreállok,
Parasztot lenézni nem szokásom,
Barátaim közt meg vígan mondom,
Teli flaska legyen üdvöm-gondom.

Földesúr fivérén jár – a lován,
Polgár boldogul pénze számtanán,
Szél tereli tekintély zászlóját,
Flaskával könnyítem lelkem gondját.

Mikor megholt szerelmem-asszonyom,
A templomban kerestem vigaszom,
Salamon igazára találtam:
Halandót flaska gyógyít gondjában.

Csináltam egyszer, majdnem, üzletet,
De híre jött, hogy minden elveszett.
A háziúr is búsult velem ott,
S a flaskától a gond bőven fogyott.

Ha megtalál a bárd, öreg és zord.
Hogy is hívják? Fekete talárt hord...
Tudom majd, a flaskagond a menny volt.

Hozzátoldás egy szabadkőműves páholyban:

Emeljünk, testvérim, telt kelyheket
Dicső kőműves jelvények helyett,
Szögmérőt és körzőt tegyünk le most,
Igyuk ki flaskánkat, félre a gond!

A mesterkötény

Flancos díszeket nem hordok;
Paszomány, sújtás, szalagok:
Viseljék királyok, lordok;
Rám mesterkötényt adjatok!

A tisztesség köténye ez,
A miénk, jó kőművesek!
Sodródhat bármilyen távol,
Aki e kötőt viseli,
A szerencse ahhoz pártol,
És tenyerére emeli.

Porló kavics a büszkeség,
A hatalom és a jólét,
Örvendjenek mások rajta.
Fölöttünk a testvériség
– Ahogy a régi rítus adja –
Azonképpen teljesedjék!

Az ének szóljon, zengjen most:
Segíts bennünket, testvér-sors!
S a kötényt, ez ősi jelet,
Amit mester kőműves hord,
Magasztalják az emberek!

Búcsú

A tarboltoni Szt. Jakab páholy testvéreinek

Agyő! Egy szívmeleg agyő,
Természet kedves fiai,
Sok jó, eszes testvéri fő,
Eszméim titkos társai!
Míg távol országot járok,
Szerencse legyen veletek!
Könnyezve gondolok rátok,
Amikor majd távol leszek.

Együtt voltunk víg társak itt,
Együtt sok derűs éjszakán,
A Fénynek örvendtünk, amit
Nem láthat, csak e társaság,
Szent misztikusok, senki más.
Az emlék itt ég szívemben,
S ezt a gyönyörű ragyogást
Külhonból írom legszebben.

A szabadság és szeretet
Hitében egyesüljetek,
Az Isten-háromszögszemet
Nézzétek, ó, kőművesek!
A törvényeket tudjátok,
Mint függőón az egyenest;
Én visszhangzom majd imátok
A távolból is szüntelen.

Isten veled is, nagymester!
S kit mindőnknek kell óvnia:
Az ég áldjon meg ezerszer:
Kőművesség és Skócia!
S hogyha, testvérek, kérhetek
valamit én is tőletek:
Néhány könnycseppet ejtsetek
A költőért, ki messze megy.

Fordította: Jenei Gyula

  J. Gy. köszönetet mond a nyersfordításokért Benedek Szabolcsnak.