Bor, must, olaj, Logosz, vér; Indigó, Heidegger és a gond, Jézusba kapaszkodva

Bor, must, olaj

Csörgedezz,
Szempilla-patak!
Ruth ujjbegye
végighasadjon –
Kibújjon az ágyból
a pirkadat.

Gyantás, hamvas odvak
nyíljanak egybe.
Egy kék szem
Nézzen a zsilett-
Pengébe!
Szóljon bele a tükör
A mikrofonba!

Szemceruzák, fiolák
hulljanak hegedű-
tokba.
Öbölből öbölbe jusson
A gond.
Legyen heideggeri
A Tenger.

Skiccek jelenjenek meg
Ruth csuklóján.
Hal, kocka, bárány.

Dicsőség a Névnek!
Mondja hát az ég.
Renovált házként álljon
lelkierőnk.
Fassbinder egy tálentom aranyat
Cipeljen fel
A Kék Teátrum színpadára.
És ébredjünk fel erre.

 

Logosz, vér

Ültünk a tűz körül, forgattuk a nyársakat.
Néztük a piros fahasábokat.
Láttam én már folyékony aranyat,
meg a frigyládát is,
a sátrak is a szemem előtt lebegnek,
mondtam,
csak történjen már meg,
legyen vége!
Ruth beszólt, nagyon jó itt.
De hideg a föld.
Én a lángok közé dobtam egy szúnyogot.
Ő meg csak csiklandozta a parazsat
a bevagdosott szalonnával.
Nem vagyok éhes, kiáltott fel,
és megvágta a hüvelyk-
ujját.

 

Indigó

A formát színekkel semlegesítette Cézanne,
mondja a Napló.
Aix maga volt a mű.
Egy város, ahol depresszió honolt,
meg egy konok területi szellem,
amit magamutogatásnak hívtak.
Territorial spirit,
az anyagot szuggeráló ego,
aki szünet nélkül beszél.
Később meg egy megtestesült eszme,
az Ecset,
a tiszta ész produktuma.
Ő is egy szellem volt.
Uralkodott a festő kezein.

 

Heidegger és a gond

Jó illatok
Felékesített formák
Kitűnő zene
Ebbe születtél bele
És a Hiány megjelent
Bevezetett a Húrok és billentyűk című dramolett
Kulisszái mögé
Meglepett a sötét tónus
De mire föleszméltem
A Realitás kibújt

Egy Bibliát találtam
Rácsuroghatott ősszel a víz
Ahogy meglocsolta Ruth
A polcon hagyott petúniákat
Most jégcsapok lógtak a lapok közül
Lefagyott a könyv
Suttogta Noémi
Tényleges Igazság volt
Nem temperált
Hanem spirituális
Kiolvasztottam a kandalló előtt
Az Igét
Egy ezüst tálcán folyt szét a tél

 

Jézusba kapaszkodva

„A múltat eltörölte
Jézus vére.”
Amikor ezt mondtam anyámnak,
nevetett. Ügynök voltál, fiacskám,
de megbocsát az Isten.
Nem tudtam, hogy ilyen valóban a hit.
Új ember lett valakiből,
Aki nem én voltam.
Néztem a láthatatlant,
és lehetségessé vált a képtelen.
De azért emlékszem
Arra a másik egóra.
Nem legó, nem is Logosz,
Ő volt a gonosz.

Vissza a tetejére