Napló a gyermekkoromból

Az én apám. Írta Csörögi Eszter Virág Julianna 6. a osztályos tanuló a kunhegyesi Kossuth Lajos Általános Iskola pályázatára 

Az én apám analfabéta. 3X-szel írja alá a nevét a fizetési papíron. Én mondtam neki, hogy hárommal, mert a három több, mint a kettő, és így különbözni fog azoktól, akik csak kettőt tudnak írni. Mikor elsős voltam, apukám azt mondta, velem együtt ő is megtanul írni, aztán meg olvasni. Nagyon szeretett volna olvasni. De nem ment neki egyik sem, mert sokszor kimaradt, az óráimról is, meg otthonról is. De én olvastam helyette. Második osztályban elolvastam neki a János vitézt, következő évben pedig a Toldit. Mindent elhitt, még a kutyafejű tatárokat is, csak azt nem, amikor a magyar huszárok a hegyekben hátukra vették a lovakat. Akkor egy kicsit szidta Petőfi Sándort. Később mindent megbocsátott, mert elolvastam neki a Szeget szeggel verset is, csak úgy grátisz. (Lilike néni tánc- és illemtanártól tanulok ilyeneket, ő is ott lakik a házban. Még káromkodni is németül szokott, majd azt is megtanulom.) Tavaly télen meg elolvastam a Csendes Dont. Az nagyon hosszú volt. Szerencsére az egyik rokonunktól kaptunk egy gyönyörű porcelánlámpát. A plafonról lóg le egy láncon, pont az asztal közepe felett, lehet feljebb tolni, meg lejjebb húzni. Ez is petróval működik, de sokkal nagyobb, mint a falilámpa. Ez világít is. Apám a felolvasás közben ette a szalonnát vereshagymával, néha adott nekem is egy-egy katonát, de tele szájjal nem lehetett érteni, mit olvasok. Így aztán azt mondta, ugye, kibírod fiam, hogy később eszel?

Az én apám kubikus és rakodómunkás volt, aztán kitüntették sztahanovistának. Bivalyerős ez a Péter, mondták az emberek. Sztahanovista apám fényképét kitették az áruház kirakatába. Minden nap megnéztem a képét, és minden nap ott volt. Aki szeret dolgozni, az mind oda kerül a kirakatba. Látjátok, emberek, élni így érdemes.

Az apukám a nevére vett engem. Nem volt muszáj, de ő akart engem. Azért nem vette feleségül az anyámat, mert már volt egy felesége. De az a bitang nő nem hajlandó elválni. Így az én anyám örökké Dienes Julianna marad. Sajnálom szegényt, mert megesett. Megesett vele ez a dolog. Én meg szerelemgyerek lettem. Másokat csak úgy csináltak kötelességből. Mert a házasságban muszáj gyereket csinálni, de szerelemből, azt csak az apám tudta. Így van ez, ami az egyiknek jó, a másiknak rossz. Ez az élet.

Az apám nem tudja kiejteni azt a szót, hogy sztahanovista. Azt mondja, sztahanista. Ezenkívül még sok mindent nem tud kiejteni. Pl.: coclista, kommenista. Az OTP-t OPT-nek mondja. Ez érdekes, hogy ezeket a szocialista szavakat nem tudja. Különben mindent jól mond: Duna, Tisza, kasza, fejsze, Aranyospuszta, idesanyám…

Most tavasszal láttuk a moziban a Csendes Dont. Amit én télen felolvastam. Drága volt a mozi, mert kétrészes volt, de megérte. Én apám mellett ültem, mint mindig. Összehajoltunk, és én olvastam neki, nem túl hangosan, de úgy, hogy hallja. Nagyon gyorsan tudok olvasni, egy idő után már észre sem veszem, hogy olvasok. Olyan, mintha hallanám.

Azonnal és rögtön szerelmes lettem Grigorijba. A könyvben is hős volt, de itt a filmben nagyon szép volt ez a doni kozák. Azóta is úgy mondom neki (magamban), Grísa, Grisenyka. Arra gondolok, hogy állok a kapuban, Grísa vágtat felém a lován, aztán felkap a lóra, és átúsztatunk a csendes Donon. Hogy hová jutunk, azt nem tudom. Engem nem zavar, hogy apám nem tud szavakat ejteni. Soholov… ez hiba, de nem ajánlom, hogy valaki kikacagja, vagy felrója neki.

Az én apámat úgy hívják a faluban, hogy a Részeges Csörögi Péter. Én vagyok a Részeges Csörögi lánya. Ez nem kellemes. Ötödik osztályban szavaltam az évnyitón. Tanár bácsi (de hiszen tetszik tudni) elhozta nekem a verset, még a nyári szünetben. Másnap az egészet megtanultam. Olvasva nagyon szép volt (lélek lép a lajtorján). De mondani! Gyakoroltam a tükör előtt. Nagyon magas tükrünk van, ha elmegyek az ajtóig, teljesen látszom benne. A tükör 3 részből áll: tükör, nagy fekete márványlap, fiókos szekrény. Karmazsin bácsiéktól vettük, bagóért. Az ő házában lakunk. Ő kulák. Apám úgy hívja, gazduram. Ő meg azt mondja apámnak: fiam, Péter. Eltértem a bagótól. Bocsánat. Biztos Karmazsin Juliska néninek kellett a bagó, mert ő pipázik, és bagót is rág. De hogy ezért nagy tükröt, két plüssfotelt adjon… Tudom, hogy most nem vagyok a tárgynál, de ez a rész a tárgyalás, és én most tárgyalok. A szavalás jól sikerült. Nagyon megtapsoltak, tanár bácsi megölelt, igazgató bácsi kezet fogott velem. Erősen megnézett. Szerintem sosem fog elfelejteni. Akkor odajött egy néni. (Lódi Panni néni, mondta, hogy ő az ÁFÉSZ párttitkára.) Mosolygott, és megkérdezte, ki az apám meg az anyám. Megmondtam. A részeges Csörögi Péter?, kérdezte. A hangja úgy megváltozott. Az ilyet megérzem, sok filmet láttam már, minden héten kétszer megyünk moziba, ismerem a jó firmákat. Megkeményítettem a látásomat, felcsaptam a fejem. Igen, a részeges. A kocsmából ismerik egymást? És sarkon fordultam. Megharcoltam az apámért. A nyelvem jó, felvágott. Nem szeretem a sötétben bujkáló ellenforradalmárokat, még ha párttitkárok is. Átlátok én a szitán, szagos asszonyság.

Az apámnak van még egy hibája az italon kívül. Tudom, mert úttörő vagyok. Apám nem szereti az oroszokat, mert harcolt ellenük Ukrajnában. Mondtam neki, hogy az oroszokat szeretni kell, mert ők szabadítottak meg bennünket a gonosztól, aki Hitler volt. Azt mondta, takarodjak a vackomra. (A vackot ő csinálta). Aztán mondott még egyet-kettőt, de azt a kultúra okán nem írhatom le. Bántani sose szokott bennünket. Csak a kocsmában verekszik. Apám a németeket sem szereti, mert visszavonuláskor puskatussal leverték a magyar katonák kezét a harci szekerekről (ez egy görög regéből van), vagyis autókról. Este a sötétben apámék motyogtak az ágyban, tudtam, rólam van szó, de csak annyit értettem: nagyon befűtöttek ennek a gyereknek a fejébe.

Apámnak szerencséje volt a második világháborúban, mert egy ezredesnek csicskázott, és legtöbbet a front mögött voltak. Az ezredes szerette őt, mert hűséges és balga parasztgyerek volt az Alföldről, Aranyospusztáról. Apám tudott boxolni, vagy legalábbis muszáj volt megtanulnia. Az ezredes fogadott a többi magyar tiszttel, hogy apám győz, vagy nem győz. De apám mindig győzte. Olyankor az ezredes befizette az ukrán rosszlányokhoz, a kuplerájba. Ha ezt téli estéken elmeséli, anyám mindig ráüt a fejére.

Mikor még csak 6-7 éves voltam, anyukám mondta, hogy fizetéskor szedjem ki apám zsebéből a pénzeket, különben éhen halunk. Énekeltem neki, ő az asztalra borult, nehéz volt a feje, én meg huzigáltam a zsebéből a pénzeket. A tízes zöld volt, a húszas kék. Barna volt az ötvenes, piros a százas. Ez volt a legkevesebb. Így aztán megéltünk valahogy. Másnap reggel apám kiforgatta a zsebeit, anyám lapult, de én megmentettem a helyzetet, apukám, mondtam neki, tegnap este, mikor elmentem magáért a kocsmába, Csitír ott szorongatta apja kezét. Igazad lehet kislyányom, mondta ő. Ezt sokszor eljátszottuk. (Azt, hogy Csitírre fogom a pénzeket.) Csitír egy nagyon csúnya cigánylány. Ragyás, a bőre is fekete, alig van foga. Azért nevezzük Csitírnek, mert négy forintért lefekszik a parkban az orosz katonákkal. Cstír az oroszul négyet jelent. De könnyebb azt mondani, hogy Csitír. Szívesen megyek apámért a kocsmába, mert ott nagyon érdekesen viselkednek az emberek. Figyelem őket. Nagyon szeretem az embereket figyelni. Ha elmegyek apámért, mindig kapok féldeci erdőmestert. Az egy gyönyörűséges zöld ital. Olyan, mint a kevert, de az nincs ilyen szép. Dürhő Paprikás bácsi mindig mondja apámnak: komám, ne vegyél a jánynak, csak három centet, de apám azt mondja, ez kontyalávaló. Még nincs kontyom, de majd lesz. Apám legalábbis bízik benne.

Én vagyom a részeges Csörögi Péter lánya, Csörögi Eszter Virág Juliánna. Engem ne sajnáljon senki, mert én boldog vagyok apámmal, anyámmal, úgy, ahogy vagyok.

1962. Márc. 19.   

  Vége

 

További bejegyzések a naplóból:

A pályázatot öt nappal hamarabb beadtam. Budai tanár bácsi másnap délután behívatta anyámat az iskolába. Mikor hazajött, rögtön kaptam két nyaklevest. Az első fájt, a második nem. Otthon csak anyám verekszik, apám soha-soha nem bánt. Ezt mért kaptam, üvöltöttem. Aztán megtudtam. Tanár bácsi szerint életveszélyes dolgokat írtam apámról. Megütheti a bokáját. Erősen gondolkodik rajta, hogy beadja-e a pályázatomat. Elkeserítő az élet. Ide vezet az én gyermeki szeretetem. Nekem muszáj írnom, mert kell! Mit tegyek? Tudom már! Verseket fogok írni a bánatról, a szélről, meg anyám habarékos mosóvizéről. József Attila is írt az anyja kékítőjéről. Az ilyen versekben nincsenek se oroszok, se németek. Megoldok én mindent. Még ha itt-ott hazudnom kell is ezek után. Másnap szünetben tanár bácsi félrehívott, azt mondta, sokat törte a fejét. Aztán tustintával kihúzta a komprittáló sorokat, és beadta a füzetemet. Mi a csudát húzhatott ki? Azt, hogy apám iszik? Vagy azt, hogy együtt harcolt a németekkel az oroszok ellen? Hát nem tudták? Mindegy. Biztos, hogy nem fogok nyerni.

Április 4-én ünnepség volt az iskolában. Megint szavaltam. Szomorú voltam az elkövetkező irodalmi kudarcomért, úgyhogy a verset nagyon jól sikerült elmondanom, mert a vers is szomorú volt: Nyírfa leng sírjuk fölött. Színésznő leszek. Nem leszek író. A színésznek megírják, hogy mit mondjon, így nem tud hibázni. Még jó, hogy több oldalról is két lábon állok. De lássatok csudát! Az ünnepség végén kiosztották a díjakat. Az első Szabó Vince nyolcadikos pajtás lett. Ő az úttörőélet szépségeiről írt. Én a harmadik lettem. Kaptam egy könyvet: Ábel a rengetegben. Így már van hat könyvem. Három mese, három nem mese. Hurrá! Van Isten. Éljen a párt! (A könyveket az asztal alatt tartom). Másnap Kiss Endre igazgató bácsi a folyosón beszélt velem. Azt mondta, ezután is bátran merjem használni a fantáziámat, bár ő tudja, hogy amit írtam, a valóság volt. Majd azt mondta, Eszter, maga nagyon szereti az édesapját. Ez csak természetes, mondtam neki, és ismét nagyon boldog voltam, sok mindenből kifolyólag. Még azt is mondta, hogy ne felejtsem el, ahogy most tudok írni, és tanuljak még nagyon sokat. Végül távozni készült, de még búcsúzóul azt rebegte: maradjon mindig ilyen tiszta, mint most. Persze. Mi minden szombaton megfürdünk. Igazgató bácsi jól látja a dolgokat.

Még egyszer öröm ért az életben. Budai tanár bácsi osztályfőnöki órán a következőket szólta: Gyerekek! Legyetek büszkék Csörögi Eszterre!

De ők nem voltak olyan büszkék, mint amilyen én voltam.

Vissza a tetejére