Vékonykákról még, Lilla, Julianna

Vékonykákról még


Ad egy szelet vékonyka

sajtot, kérdi, mi kell még,

adott a lehetőség,

anyám vékonyka

szelet sajtjáról beszéljek.

 

Még egy vékonyka

szelet kell,

de több tényleg nem,

és ha só lenne még,

kanálnyi a jódozottból,

vinnék azt is.

 

Itt egy kiló,

nem kell megadnod, jódozott,

nem a sajtról beszélek,

de azt se kell megadni sose.

 

Utoljára három vagy négy

mandarint adna,

nem fogadom el.

Ez a nyújtás az utolsó

mozdulata felém,

hogy hiába adja,

ez a húzás

az utolsó mozdulatom felé,

hogy úgy hagyom ott.

 

Három vagy négy

magtalan, édes

mandarinon múlik

só, sajt íze, mennyisége,

mintha örökre,

ha örökrék vannak,

jódok a világban.

 

Vég nélkül kilónak marad,

kilógnak, maradnak

megadhatatlannak,

vég nélkül vékonyka

szeletnek, édesnek

feltűnő keserűnek.

 

Jódot sebre,

környékre is

bőven adnak.

 

Még egy vékony

szeletke kellene,

vagy vékonyka szelet,

 

egyetlenegy,

és kellene mandarin is,

három vagy négy,

ha magtalan is,

édes.

 


Lilla, Julianna


Anyja neve: Sándor Julianna,

ott a sok iratban, ott a sok átiratban, kihallom

 

a poloskákról egy horrorfilmben,

amelynek Sámson és Delilára emlékeztető zenéje van,

hogy milyen furcsán szaporodnak,

 

hát sosem a szaporodásra gondolok először,

ha egy állatra,

pedig furcsa szaporodmány vagyok jómagam is,

a poloskáknak gyermekkoromban Lilla nevet adtam,

 

végre megint rólam van szó a poloskák helyett,

végre megint Sámson és Delila helyett,

vagyis a gyermekkoromról,

kéménybe írtam gyermekkorommal: Lilla, elegem van,

 

hogy egy majdnem poloskákból induló vers

majdnem első gondolatsorában

névadásról kell beszélnem, meg arról, hogy néhány,

a mindennapi tisztességes működéshez

feltétlenül szükséges dolog nem a megfelelő

minőségben áll rendelkezésre,

mennyiségileg van, amiből több, van, amiből kevesebb,

nem csak szabad szemmel nem láthatókra gondolok,

nem csak poloskákra is,

nem csak anyja neve Sándor Juliannákra is,

génekre és allergénekre, amiket akarva ökörít

szóviccekbe a szaporodni kívánó,

Lillákra,

akik mindennap tisztességtelenül bújnak meg

a málnásban,

tökfőzelékszagukkal tökfőzelékszagúvá Lillázzák a málnát,

szép szaporodmányok,

hangszínleg szimszonok és delilák, kamaszkoromfeketék,

nem csak a málnákról beszélek,

ha véletlenül hozzáérek egyhez,

innentől azonban csak a poloskákról,

tökfőzelékszagú lesz a kezem, Lillahangú, lilaszagú,

ha eltaposom, itt most málnákról és poloskákról is,

akkor több köbméter levegőt az ellek hosszan szennyeznek, ellegem van,

a szabad többköbméterlevegőt hogy

lehet kiszellőztetni vajon,

melyik horrorra várjak, elillan vagy ellilan,

 

mikorra nem jön több poloska,

vajon lesz-e időm lehallgatni Sándor Julianna

hangját a málnásból,

vigyázz, Csimbikém, tudod, büdösek, és szúr is kicsit,

és ki tudja még milyen

büdösre és milyen szúrósakra gondol,

hány, a mindennapi tisztességes működéshez

feltétlenül szükséges dologra,

megfelelő minőségekre, mennyiségekre,

nem csak szabad szemmel láthatóakra.

 

Ha csak ma látom meg a naptárban,

hogy Juliannának Lillával együtt a neve napja,

ne gondoljak tökfőzeléken kívül sok minden másra,

legfőképp málnára, poloskákra.

 

Vissza a tetejére