A Kis Kalapos Hölgy, A mobiltelefon


A Kis Kalapos Hölgy

 

Minden másképpen volt.

Minden másképpen, nem úgy, ahogy elképzeltem.

Találkozásom a Kis Kalapos Hölggyel egyáltalában nem sikerült különösebben jól. Sőt kifejezetten rosszul sikerült.

Mondhatnám azt is, hogy ez egy szerencsétlen találkozás volt. Igen. Nem voltam különösebben boldog, hogy végre megismerhetem, vagy efféle.

Hetvenöt éves vagyok. És legalább hetven éve várom, hogy láthassam a Kis Kalapos Hölgyet. És ma, amikor megpillantottam, szinte semmi sem úgy történt, ahogy kellett volna.

Először is, nem volt kalapja a Kis Kalapos Hölgynek. Egészen egyszerűen kalap nélkül keresett fel itt, az otthonomban.

Lakásom New York egyik legjobb részén, a 12. utcában van. A harmadik emeleten lakom, a lifthez csak nekünk, itt lakóknak van kulcsunk, de igazán nem különösebben megerőltető feljönni hozzám. Ezt szeretném hangsúlyozni.

Mégis, amikor végre megérkezett a Kis Kalapos Hölgy, egyre csak lihegett, és azt mondta, hogy sok neki a lépcső, és hogy ezt ő nehezen bírja. Nem tudom. Szóval, lihegett, meg kalap sem volt rajta. És még azt is mondta, hogy azért nincs rajta kalap, mert a lépcsőmászás, és a nagy meleg... Hogy ezek az ő számára lehetetlenné teszik, hogy kalapot hordjon. Különösen a meleg... De különben is, ő attól még a Kis Kalapos Hölgy, hogy nem hord kalapot.... Ezt mondta. És, hogy mit gondolok én, hogy ennyiért, hogy még a frizuráját is tönkreteszi... Hogy ennyiért hogyan is képzelem, hogy majd a haját... Hogy hogyan is képzelem, hogy kalapot tesz a fejére, hogy a haja tönkrelapuljon...

Így mondta, tönkrelapuljon...

Nekem ez az egész így, nem nagyon tetszett. Mindegy. Ezzel ő nem foglalkozott, hanem rögtön ezután azt kérdezte, mi az igényem. Hogy mit szeretnék. Azt mondta, mondjam meg egyértelműen. Hogy ne féljek, ő nagyon profi. És biztosan jó lesz nekem.

Aztán odahajolt, egészen közel... Hozzám. Odahajolt. És akart simogatni...

És akkor gurulni kezdett a székem. A kerekes székem. Mert a fék nem volt rögzítve.

És a kerekes székem pont akkor indult meg, amikor ő odahajolt... Mert a rámpa, ami a bejárati ajtóhoz vezet, éppen ott álltam, a rámpa tetején, szóval az lejt. És megindult a szék. És ahogy a Kis Kalapos Hölgy odahajolt, épp akkor a szék, hogy így mondjam, a lendülete a széknek, szóval, hogy ne sokat beszéljek, szóval a lendülete a széknek meglökte a Kis Kalapos Hölgyet.

És ettől a lökéstől hátrazuhant.

És olyan szerencsétlenül zuhant, hogy beverte a fejét. Igen, ha lett volna rajta kalap, akkor nem lett volna semmi baj. Mert a kalap megvédte volna. A kalap kicsi kis szalagja, amit az álla alatt megkötött volna, megtartotta volna a kalapot, így aztán, amikor zuhant volna, akkor nem éppen az előszobai szekrény éles peremébe vágódott volna a feje, hanem a kalap ért volna a peremhez, és akkor nem lett volna olyan súlyos a sérülés. Igen... Ha lett volna kalap a Kis Kalapos Hölgyön. Akkor minden másképp alakul.

Én csak két dolgot tudok. Ez a találkozás rosszul sikerült. Ez az egyik.

A másik, hogy továbbra is találkozni szeretnék a Kis Kalapos Hölggyel.

Hívom is az ügynökséget, hogy küldjenek valaki mást.

Küldjék el végre az igazit... Akire oly régóta várok. Legalább hetven éve.




A mobiltelefon

 

Mondják, hogy azóta Paolo Carnito egyetlen pillanatra sem akar megválni a mobiltelefonjától.

Mondják azt is, hogy ma már senki nincs, aki hinne a kerületi tiszti főorvosnak. Az öreg Benvenutto! Ahogy az megállapítja a halál beálltát!

Tény, hogy Paolo Carnito temetése esemény volt a városban. Persze, hogy esemény volt. Az egyetlen valamire való kávéház tulajdonosának a temetése! Hiszen ismerte őt mindenki. És nem csak ismerték, de szerették is. Igen. Mindenki szerette, aki számít.

A halála váratlan volt. Váratlan, és éppen ezért megrendítő.

A takarítónő talált rá, hajnalban. Paolo Carnito a padlón feküdt, az irodájában, közvetlenül az ajtó mögött. Az öreg Benvenutto jött ki hozzá. Megvizsgálta, és aztán csak annyit mondott, itt már nem lehet segíteni.

Szívinfarktus.

A temetésről Carnito egyetlen örököse, a lánya intézkedett. Julia imádta az apját. És húszévesen nem gondolt olyasmire, hogy a saját lábára áll, és így viszi tovább a családi vállalkozást. A kávéházat.

Paolo Carnito három napig feküdt a koporsóban. A családi birtokon álló háromszintes kastély földszinti dísztermében ravatalozták fel. Sokan, nagyon sokan jöttek el hozzá, hogy végső búcsút vegyenek tőle.

Julia úgy intézkedett, hogy apját a kastély mögötti rózsalugasba temessék. Rengeteg pénzt költött a szertartásra.

A halottat szépen megmosdatták, ahogy illik. És a legjobb öltönyébe öltöztették. Volt egy öltönye Paolo Carnitónak, amit különösen szeretett. Egy tengerésztiszti egyenruha, dupla gombozással.

Aztán ott volt még a mobiltelefon. Carnito imádott telefonálni. Volt egy egyedi, gyémántokkal díszített készüléke, az volt a kedvence. Julia persze azt is beletette az apja mellé a koporsóba.

A temetésen sok százan jelentek meg. A gyászolók arcán igazi megrendülés, szemükben valódi szomorúság. Hiszen mindenki szerette az elhunytat.

Julia a sír szélén állva nézte, ahogy a koporsóra hullanak a földdarabok. Nem akarta, nem tudta elhinni, hogy mindez valóság lenne.

És ekkor különös dolog történt. Hirtelen minden zenélni kezdett! A női táskák, a férfiöltönyök, a nadrágzsebek! Mint valami földöntúli koncert helyszíne, olyanná lett a rózsalugas!

A legkülönbözőbb csengőhangok, dallamok szólaltak meg a gyászoló gyülekezet soraiban.

Kísérteties volt. A temetői szolgák mintegy vezényszóra álltak le a föld lapátolásával. Talán megértették, hogy a munkájuk feleslegessé lett.

A gyászolók egyszerre nyúltak a mobiljukhoz. Mert a telefonok zenéltek, olyan hangosan, olyan erővel, mintha végítélet lenne!

És a legcsodálatosabb az volt, hogy senki sem tudta a mobilját elnémítani.

Aztán megszólalt egy hang. Valamelyik telefonból szólt, annyi biztos. Egy mindenki által ismert, rekedtes férfihang mondta, szinte könyörögve:

– Kislányom, kérlek, engedj ki végre! Alig kapok már levegőt. És annyira sötét van itt, a mélyben...

 

Mondják, hogy Paolo Carnito még a vécére is magával viszi a telefonját. És alvás közben is azt szorongatja a kezében.

Mondják azt, is, hogy a lánya, Julia azóta is gyakran elsírja magát. És különösen érzékenyen reagál arra, ha megcsörren egy mobil.

Pedig az ilyesmi gyakran megesik...

 

Vissza a tetejére