Esti kimenő, Metamatekóra
Esti kimenő
Míg elszívod a cigit, mondok egy példát, hogy értsd,
hogyan beszélek magammal, amikor épp nem
csókolózunk. Képzelj egy számot, például egy prímet.
Most szorozd meg önmagával, majd vegyél el belőle
egyet. Oszd el kettővel, és vonj belőle gyököt. Az így
kapott eredményt kérdőjelezd meg négyszer, és válts
előjelet. Ezt a műveletet ismételd meg ötször, majd
adj hozzá hat tetszőleges közös többszöröst, de kerüld
a hetes szám behelyettesítését. A nyolcadik lépésben
számold ki az eddig megtett szellemi út kerületét és
területét, majd próbáld meg ebből a teljes fizikai tér
térfogatát és felszínét kilenc emocionális ismeretlennel
együtt egyetlen képletbe írni. Mivel az így kapott sor
egyenlő lesz a végtelennel, segítek, számold ki a
szempontjaid távolságát attól a középponttól, amely
körül az egyenes önmagába fordul, vagyis onnan, ahol
az egyenes önmagával párhuzamossá válik.
(Melyik egyenes? Hát a farkam.)
Ez szükségképpen következik abból a logikai tételből,
miszerint a végtelenben a párhuzamosok találkoznak.
Ezt a találkozási pontot nevezem egy gondolat előfeltételének.
Sohasem fogom megtudni, mit érzek, és miért.
Metamatekóra
A négyzetrácsok mögött Zsüliet arca dereng. Egy vasúti híd
lábánál játszunk. Mintha csókjainktól remegne a föld. Aztán:
semmi. Nem nézhetsz kétszer ugyanabba a Zagyvába, mondja
Ákos ugyanott nem sokkal ezelőtt, míg egy verseghys barátom
kicsit begyógyszerezi magát a másik kóterban, ahol Sepsi Lacival
minden este ágyaznak a felsősöknek. Sepit sokan szeretik, mert
folyton novellákat ír, és akár egy marék sódert is ki tud köpni
egyszerre. Nálunk más a szívatás. Nevelőim: egy költő és egy filozófus.
Nem csoda, ha témazáróimra a felelet leginkább svájci sapka, pipa és
ballonkabát. Ákos meg az ablakpárkányon áll, és üvölt, hogyan írhatja
le bárki, „Isten én vagyok”? Másnap „készítsünk oldatot” helyett rock
and roll. Mert nem értem, mire jó a biológia és a kémia, ha a zene anyaga:
a periódusos rendszeren túli akarat, és a metafizika első tétele szerint:
„Minden egy”. Talán ennyiben lehetnék Isten egy gondolata, mondja
Gergő, vagy inkább Bandi, a negyedik szoba-asztronauta, ti. ha az egy
mindenben benne lehetne. Csakhogy az egy nincs benne az egyben,
vágok közbe, vagyis a mindenben. Mert az egy a nálánál is nagyobb
nulla középpontja. Mások viszont aludnának. Ezért inkább kiszökünk
a kocsmába. Ennek tükrözése a kettő. Annak meg a négy. És így
tovább a végtelenségig. A három a kettővé lett egy plusz-mínusz
nulla. A végtelen pedig a nulla legkisebb közös többszöröse. Egy
pont végtelen kiterjedése tehát mindig egyenlő nulla. Az osztály-
főnök behívja anyámékat, és a Tiszaparti egy nap hirtelen megszűnik
számomra. Egy pont következésképp pontosan egyenlő nulla.
Vissza a tetejére