Esti kimenő, Metamatekóra

 

Esti kimenő


Míg elszívod a cigit, mondok egy példát, hogy értsd,

hogyan beszélek magammal, amikor épp nem

csókolózunk. Képzelj egy számot, például egy prímet.

Most szorozd meg önmagával, majd vegyél el belőle

egyet. Oszd el kettővel, és vonj belőle gyököt. Az így

kapott eredményt kérdőjelezd meg négyszer, és válts

előjelet. Ezt a műveletet ismételd meg ötször, majd

adj hozzá hat tetszőleges közös többszöröst, de kerüld

a hetes szám behelyettesítését. A nyolcadik lépésben

számold ki az eddig megtett szellemi út kerületét és

területét, majd próbáld meg ebből a teljes fizikai tér

térfogatát és felszínét kilenc emocionális ismeretlennel

együtt egyetlen képletbe írni. Mivel az így kapott sor

egyenlő lesz a végtelennel, segítek, számold ki a

szempontjaid távolságát attól a középponttól, amely

körül az egyenes önmagába fordul, vagyis onnan, ahol

az egyenes önmagával párhuzamossá válik.

(Melyik egyenes? Hát a farkam.)

Ez szükségképpen következik abból a logikai tételből,

miszerint a végtelenben a párhuzamosok találkoznak.

Ezt a találkozási pontot nevezem egy gondolat előfeltételének.

Sohasem fogom megtudni, mit érzek, és miért.


 

Metamatekóra


A négyzetrácsok mögött Zsüliet arca dereng. Egy vasúti híd

lábánál játszunk. Mintha csókjainktól remegne a föld. Aztán:

semmi. Nem nézhetsz kétszer ugyanabba a Zagyvába, mondja

Ákos ugyanott nem sokkal ezelőtt, míg egy verseghys barátom

kicsit begyógyszerezi magát a másik kóterban, ahol Sepsi Lacival

minden este ágyaznak a felsősöknek. Sepit sokan szeretik, mert

folyton novellákat ír, és akár egy marék sódert is ki tud köpni

egyszerre. Nálunk más a szívatás. Nevelőim: egy költő és egy filozófus.

Nem csoda, ha témazáróimra a felelet leginkább svájci sapka, pipa és

ballonkabát. Ákos meg az ablakpárkányon áll, és üvölt, hogyan írhatja

le bárki, „Isten én vagyok”? Másnap „készítsünk oldatot” helyett rock

and roll. Mert nem értem, mire jó a biológia és a kémia, ha a zene anyaga:

a periódusos rendszeren túli akarat, és a metafizika első tétele szerint:

„Minden egy”. Talán ennyiben lehetnék Isten egy gondolata, mondja

Gergő, vagy inkább Bandi, a negyedik szoba-asztronauta, ti. ha az egy

mindenben benne lehetne. Csakhogy az egy nincs benne az egyben,

vágok közbe, vagyis a mindenben. Mert az egy a nálánál is nagyobb

nulla középpontja. Mások viszont aludnának. Ezért inkább kiszökünk

a kocsmába. Ennek tükrözése a kettő. Annak meg a négy. És így

tovább a végtelenségig. A három a kettővé lett egy plusz-mínusz

nulla. A végtelen pedig a nulla legkisebb közös többszöröse. Egy

pont végtelen kiterjedése tehát mindig egyenlő nulla. Az osztály-

főnök behívja anyámékat, és a Tiszaparti egy nap hirtelen megszűnik

számomra. Egy pont következésképp pontosan egyenlő nulla.

Vissza a tetejére