Kísértetek és halálmennyország (Nagy Zsuka: küllők, sávok)

Nagy Zsuka: küllők, sávok. Orpheusz Kiadó, Bp., 2017
 
2009 nyarán Nagy Zsuka mégismarionett című kötetének elemzője, Hanti Krisztina a Bárkában arra kérte a szerzőt, „hogy ne hagyja (el) magát. Összeszorított foggal küzdjön az elemekkel és mindenképpen próbáljon ellenállni a zsinóron való rángatásnak is. A mítosz- és a modern világ markáns stílusú versbeli szintetizálása mindenképpen helyes és nem utolsósorban egyedi útnak bizonyul.” A recenzió megjelenése óta eltelt nyolc év, mire a költő második könyve napvilágot látott. Vajon sikerült-e megtalálni a kritikus által ajánlott egyedi utat?
A küllők, sávok, úgy tűnik, folytatja a kezdetben megtalált hangot, azonban élete alakulásának következtében a lírai beszéd a korábbiaknál erőteljesebb kontúrokkal jelenik meg. „Önálló, öntörvényű, következetesen építkező, jelenből kibomló versvilág Nagy Zsukáé” – írta a kötetről Gerliczki András. Valóban: műveiben a gyarló ember, a vágyakozó, a beteg, a szerelmes, a megcsalatott, a veszendő nő a maga gyötrelmeivel, félelmeivel, kötődéseivel, labilis érzelmeivel, családi-szociológiai meghatározottságaival, otthonos otthontalanságával mutatkozik meg. A költemények beszélője olykor a leghétköznapibb cselekvések közepette, a határozottan líraiatlan enteriőrökben lép elénk, hogy egy pillanatra meghökkentsen, szembesítsen önmagunkkal és a világgal. Távlatokat nyitó, önmagába forduló, vallomásos, ugyanakkor tárgyias, szigorúan szerkesztett világ ez, amelyben totális meztelenségében mutatkozik meg egy lélek, a század posztmodern poklai közepette.
Az új kötet egyedi módon tervezett kiadvány: szokatlan, négyzet alakú megjelenése következtében kézbe simuló. A Fekete József Jofo által megálmodott fekete-fehér borító viszont tragikus hangoltságú, sötét tónusú műveket ígér. A könyv olyan világba vezet, amelyben az emberi boldogság csak pillanatokra tűnik fel. A kilenc verscsoportot, mondhatni, ciklust Fekete József Jofo illusztrációi vezetik be. Az egységeket nem jelöli külön cím; a részeket egymás után olvasva megmutatkozik az empirikus élményeket verssé szervező lírai én magántörténelme, amelyben a családi viszonyok rajza éppúgy kibontakozik, mint a szemlélt és tapasztalt külvilág megannyi (gyakran negatív) impulzusa.
Nagy Zsuka már a mégismarionett lapjain megtalálta a csak rá jellemző beszédmódot: azt a líraimonológ-formát, amelyben élményeit sajátos szenvtelen, merész asszociációkkal és metaforákkal, olykor groteszk hangsúlyokkal mondja el, miközben sorait hol direktebb, hol rejtettebb intertextusok gazdagítják (május asszony fázik, nagypéntek, mindig más, psycho, valóság és képzelet, lelőttem egy angyalt, hullahó, mega-blues). Az első kötet a mostanihoz képest merészebben kísérletezett formákkal, hangokkal; fésületlenebb volt, miközben bátrabban emelte be szövegeibe a mítosz és a tágas irodalmi horizont elemeit (szenteste előtt, khaosznak, lehetnél, mementó, letépett vérző tapétára, kámea-menny, k. balázs, a vers).
A küllők, sávok hangja egységesebb, kevésbé szertelen, mondhatni mélyebb, mint a korábbi könyvé. Olyan érzetet kelt, mintha egyetlen verset olvasnánk. Egyetlen verset, amelyben a beszélő erőteljes vallomásosságát hol rejtett, hol erőteljes utalások színezik. A művek egymásutánjából összeállítható a lírai én megannyi traumája: a vers így Nagy Zsukánál gyakran az elmondhatatlan elmondási kísérletévé válik. A lapokon megszólal a szerelmes, a gyermek után vágyakozó, a boldog és boldogtalan, a lét-nemlét kórházi peremén is megfordult, rajongva szeretett nagyanyját elvesztő, személyes világának gyakran marginális tereit bejáró, s ott a lepusztultságot meglátó és műbe emelő nő, akinek a számára a bicikli nemcsak közlekedési eszköz, hanem – mint a borító is sugallja – az alkotói image része. A művek között vannak erős, az olvasóban sokáig visszhangzó darabok. Ezekben a kifejezés gyakran vagy azzal hökkent meg, hogy a hétköznapok olykor tárgyias semmiségeiből épülő szöveg egyszer csak katartikus poentírozást nyer (bicikliút műanyagszék, jegyzetek egy testhez, nem ez a divat), vagy azzal, hogy szinte szürreális látványokat teremt (romkocsmában szeretkezni).
Nagy Zsuka figyelemre méltó módszere az anyagát át- meg átszövő intertextualitás alkalmazása. Mondatain leggyakrabban József Attila szüremlik át (anya és a negyven év, szobanyár, trek5, trek13, április 11, félcipő), de olykor Petőfi (nem ez a divat), Ady (m5), Kosztolányi (second hand world, kállói úti fák), Shakespeare (trek1, romkocsmában szeretkezni), Vörösmarty (bicikliút műanyagszék), Juhász Gyula (örök), Karinthy (elefánt), Dsida Jenő (szerelemcsütörtökdobszerda), Janus Pannonius, Pálóczi Horváth Ádám, s az Ómagyar Mária-siralom (R.E.M.-montázs), továbbá az Énekek éneke motívumai fénylenek vissza, de egy-egy játékos-ironikus utalás erejéig Gazdag Erzsi, sőt Soltész Rezső is feltűnik (romkocsmában szeretkezni, kis nyíri). (A hatások közül az egyik legbeszédesebb a „nem bánom hogy albatrosz vagyok” sor, amelyben Nagy Zsuka rájátszik a költőnek az őt nem értő és kigúnyoló polgári világban történő csetlését-botlását allegorizáló Baudelaire-műre.) A könyv nóvuma a műfajteremtő riportvers (tájember), amelyben megmutatkozik a Ratkó József-díjas szerző elesettek iránti érzékenysége. A kötet második egységében a tájember mellett még nyolc olyan alkotás található, amelyeknek műfaji megjelölése szintén lehetne „riportvers”, hiszen ezek olykor szándékos kakofemizmussal erősítve hoznak hírt a város (és az ország) pereméről; így az öt forintot kolduló gyerek rajza (a kisfiú), a nyomorgó, „borszagtól bűzlő” hajléktalanok gyengéd kapcsolata (szerelmespár), a széteső kocsmák világa (kis nyíri), ahol „csak kísértetek vannak és halálmennyország” (fehér egér), s ahol „műanyagpapucsban a ház hátánál presszókból kidobott színes műanyag / székeken ül a vidék pereg a malter kiég a villany a spóron kész a lekvár / semmi nem fáj kapát fog a hajnal esőt zokog és egy hazát szárít zsinórján” (bicikliút kettő).
A könyv hatodik verscsoportjában (trek1 – trek13) a beszélő fiktív kerékpárutakat láttat, amelyek során az én nemcsak a „felszántott gyerekkor” (trek4) vidékén teker, ahol majd „a kiharapott múlt idő szagát hordja a szél” (trek13). A szívkamera ironikusan fordítja át a shakespeare-i 75. szonettet kerékpárnyelvre („te vagy a biciklimben a karbonszál […] defektjeimben te vagy a ragasztó”, trek1). A lírai alak „koszos udvarok rendetlen házak” között jár, ott, ahol „szaga van a szegénységnek” (trek6). Az önmegszólító beszédben a személyiség alakulása a világnak, a körülmények kényszerének kiszolgáltatottan jelenik meg, hogy eljusson a legfontosabb tétel, a delphoi jósda felirata, a gnothi szeauthon inverzzé tételéhez: „megtanították hogy mindig vigyázz / fogadj szót mindenkinek köszönj előre / engedd előre ne pofázz ne magyarázz / csak magadat ne ismerd meg / elvesztél a megfelelésben / sokféle ragaszkodásban alkalmazkodtál a nemönmagadhoz / fogalmad sincs ki vagy / felfestett nemiség / szaggatott sárga csíkokon / menekülési útvonal élet és halál / sosem szabad azt / nem leszel szabad / be vagy zárva a szobanyárba” (trek13).
A küllők, sávok legemlékezetesebb darabjai: a kötés, a mióta, s a negyedik fejezet, a családi versek csoportja. A nagymama halálának feldolgozhatatlan élménye, a veszendőség, a test öregedése, elmúlása, a szerelem, a betegség (és gyermektelenség) meg- és túlélése a verseknek gyakran ihletője. Jól mutatja Nagy Zsuka építkezését a Petőfi-intertextussal színezett nem ez a divat ötödik strófája („nézem a varjakat / és őszülök hogy telt el ennyi év / hogy folyik el az a sok vér / hogy itatja fel az a sok csecsemőtelen / nap azt a sok vért ami hiába folyt / nem ringat bölcsőt se a nappal / se az éj és a tél dere a fejemen”), miként az otthonhoz és a szerelemhez fűződő ambivalens viszony villódzását a kötés hét és az m2.
A küllők, sávok jól megszerkesztett, az alkotói világ teljességét felmutató könyv. A személyes sorsalakulás ciklusai (kötés, mióta, szobanyár), a családi versek s az hommage darabjai (kállói úti fák, örök, táviratok, dúcok), illetve az utolsó öt mű (csésze, R.E.M.-montázs, rózsa mama és a halál, elefánt, félcipő) biztosítják a szerkezet koherenciáját. Nagy Zsuka lírai világában konkrét és elvont, tárgyias és szubjektív, valós és mitikus olykor harmonikusan, máskor szándékoltan diszharmonikusan olvad össze nyíregyházi emlékkel (fehér egér, nóta, néni a buszon, dúcok). Teljes világérzékelést felmutató munka, amelyben a költő megtalálta a mégismarionett kritikusa által prognosztizált saját utat.

Vissza a tetejére