A jóslat


A tenyérjósnő lábát széttéve képez öblöt a kádban.
Combját összeszorítja, ha kihűl a víz.
A halászok mindezt tudva fűtik az öblöt,
sőt, a jósnő álmában még nyújtanak is a combizmokon,
hátha egy nap tengerré tágul az öböl.
 
A halászok mólót építenek a lábak közé, de amint vége a fürdésnek,
az árral járó földmozgás és egy tigrisóriást ábrázoló törülköző
mindent letarol. A halászok apró csobbanásait hallani.
Mikor a lecsorgó kádvíz lassul, megkapaszkodnak, a következő
fürdésig hajszálak, bőrcafatok, köldökszöszök, akár testnedvek is.
És a csobbanások halkan kísérik a tisztálkodó robajt.
 
A beton helyett könnyedebb szerkezettel kezdenek dolgozni.
Bambuszból ácsolnak kisebb hajókat, az uszályoknak
és a luxushajóknak pedig külön személyzetet küldenek
minden páragőzös alkalommal, hogy egy könnyed, de tartós,
szénszálas dokkot húzzanak fel.
 
Egyszer a nőn függő, a medertől független mólót építettek.
Ez a kitápászkodás lendületétől levált, és a lefolyó mélységeiben
össze is roppantotta a nyomás.
 
A halászok közül sokan látták már a csöveket.
Hajmosás után indákat hagy maga után
a fürdőző. Ezen közlekednek,
ha az ügyesen érdes kezek jól markolnak.
Kiszakadhatnak a szálak, az épp lengő halászok szorítása is
lazulhat.
 
A nyílás, ahova a víz lefolyik, egy csillag alakú szűrővel
van ellátva. A lehulló indák mind ott gyűlnek össze,
és a sokaság egyre lejjebb nyújtózik.
 
A nő, miután gyermekei születtek, megszánta a kitartó halászokat,
és egy jóslattal jutalmazta munkájukat:
Egy nap eljön az a nő, akinek lába közé nem kell mólót építenetek!
Az egyik halász, az öreg, a bölcs úgy vélte, hogy Erika
móló nélkül is alkalmas lehetne, csak meg kell öregednie.
A comb feleslege, és ahogy az gyűrődik, alkalmas lehet a kikötésre
közel a part mentén is.
 
Ha megöregszem, ha annyira megöregszem, hogy ily eltöredező
partjaim legyenek, akkor ülve fognak mosdatni. Az asztronautáitok
már látták a kád magas és vastag peremét.
Azt már valószínűleg nem fogom tudni átlépni,
mire nektek jó leszek
– mondta Erika.
 
És mi van a férfival? – kérdezte egy másik halász.
Ekkor a legfőbb vallási vezető azonnal kiemeltette a tömegből,
majd máglyán elégették, miközben az égő eretnek
a férj nevét ordítozta. Belátták a halászok, hogy a jóslat beteljesedésére
szakadatlan munkával, türelemmel kell várniuk, hiszen
mindennek a gyümölcse volt már maga a jóslat is.
 
El ne csússz a kövön! – ordította Erika a lányának.
Fürödhetünk már a kádban? – kérdezte a lány. Lehet.
Vagy már elég nagy, hogy ne vessz el benne
– mondta az apa.
 
Felvillant egy második Nap.
Fürdőszobavillany, az apa, majd befutott a kislány,
és már csobbant is bele a kádnyi forró vízbe. A halászok kihajóztak
a zománcrepedések közül. Kerülgették a sima, makulátlan testet.
Nem tudtak kikötni. A bátrak idegesen ugráltak ki a csónakból,
hogy partra ússzanak. A szőke tincsek még a lefolyó felé sodródtak,
de már látták a közelgő forgatagot.
Mégsem ez okozta a hasadást.
Hirtelen egy kisfiú huppant a lány elé. Csupaszon csillogott ő is.
És akkor a halászok üvöltve eveztek vissza a repedésekbe.
 
Férfi, férfi! – ordították, és akik nem hajóztak ki, eltűnődtek,
miben áll a férfi tisztátalansága, pedig az apának oly jó a partvidéke,
bárhol kiköthetne bárki. A szőrzet. A szőrzet? – beissza a nedveket,
az nem a felszín takarója, hanem a túlburjánzás, a túlburjánzás, igen.
És a csupasz fiúcska csupasz! – és csak a bőre a felszín takarója,
és a félsziget, bár még kezdetleges, de a félsziget az ott van!
A felszín hömpölygése gombnyomásra indult. Ezüstözött foglalatban
apró gomb, nagy robaj, apró gombák törnek fel, kibuggyannak
a kalapok, és félrelökik a csónakokat. A kád széle felé
sodródnak a halászok. A csupaszságról való gondolkodás
így vergődve nem volt kézenfekvő. Pánik. Pánik volt.
És az evezők is remegtek a csupasz villódzásban.

Vissza a tetejére