Trau


Emlékeznek Jack Lemmonra, amint a Legénylakás című Billy Wilder-filmben sok száz más kishivatalnokkal ül egy óriási, káprázatosan perspektivikus New York-i irodában? Majd amikor egy teniszütővel szűri le a spagettit, Shirley MacLaine pedig szeretettel nézi? Vagy a párizsi Les Halles-ra, ahol Lemmon, immár az Irma, te édesben, a színpompás húsokat, gyümölcsöket és a lányokat mustrálja? Vagy A vád tanúja tárgyalótermére? Orson Welles Othellójának kopár, félelmetes várfalaira és csúcsíves ablakaira? A Szerelmek városa Párizsára? Yves Montand-ra, amint Az éjszaka kapuiban a Hulló falevelek című slágert énekli?
Aki mindezt megalkotta, éppen huszonöt éve halt meg. Alexandre Trauner nemcsak a filmtörténet egyik legnagyobb díszlettervezője volt, hanem honfitársunk is: Trauner Sándor Budapesten született, Csók István növendéke volt, mielőtt Párizsba ment, hogy párizsibb legyen a párizsiaknál. Szája szélén állandóan ott lógott a cigaretta, hanyag és nyugodt mozdulatai elképesztő munkabírást palástoltak, díszlettervei szinte káprázatos festmények, fotói – Brassai, Robert Capa és André Kertész (mind magyar származásúak) képei mellett – a legfontosabb források a francia főváros eltűnt mindennapjairól. Párizs a kollektív moziemlékezet része lett, és ez részben neki köszönhető.
Jó néhány olyan honfitársunk van, aki külföldön ismertebb, mint Magyarországon. A Tisza mozi remek kezdeményezése nyomán most egyiküket sokan megismerhetik itthon is. Idén októberben Szolnokon az Oscar-díjas Trauneré a főszerep; a díszlettervezők ritkán sztárok, pedig néhányan megérdemelnék. Trauner feltétlenül.

Vissza a tetejére