Generation gap; Műemlékvédelem


generation gap
 
a szakadék két széléről kiabálunk egymásnak,
olyanokat, hogy szeretlek, meg hogy
tegnap találkoztam anyáddal,
 
te kiabálsz, én inkább csak integetek,
vagy a szemem forgatom,
mint anyám mindig,
amikor képtelen volt kimondani, mi bántja,
 
talán ő is a szavakat féltette, attól tartott,
útközben lezuhannak a mélybe,
 
minek is vesződni,
 
én most leülök itt a szélen,
bekenem magam naptejjel,
jól láthatóak a mozdulatok,
 
felmérem a távolságot,
hanyatt fekszem,
és nem gondolok a függőhidakra
 
 
műemlékvédelem
 
elátkozott ez a ház, egy romhalmaz, mint az életem,
teszi hozzá, mintegy mellékesen, nem várva választ,
 
csak olyankor udvarol, ha mások is hallják,
a világnak akar tetszeni, nem nekem,
 
amikor kettesben maradunk,
például megyünk le a lépcsőn,
olyankor csak a csönd van,
és úgy húznak össze minket
a meg nem kezdett mondatok,
mint függönyt a megszokás,
 
óvatosan, mert esik szét a lépcsőház, mutatja,
még szerencse, hogy a korlátok megmaradtak,
csoda, hogy a cigányok el nem vitték, így búcsúzik,
 
pasztellszínekben rakódtak egymásra az évek,
 
lehet, visszajövök még, kutatóablakot nyitok a falon,
és megvizsgálom, hogyan lehetne visszatérni
az eredeti állapotokhoz

Vissza a tetejére