Anya és fiú; Nincs
ANYA ÉS FIÚ
Megint itt van, hallom. A konyhában pakol, feldönt egy sörösüveget, eszembe jut, hogy nem vittem le őket a szelektívbe. Felveszi, széttöri a falon. Erősen markolom a takarót, elképzelem, hogy a csomó a kezemben az arca, egyre kisebbre szorítom, végül megfullad. Káromkodik, rálép a szilánkokra, kihúz egy széket, leül, a tenyere csattan az asztalon. Asszony, hol a vacsora, üvölt. Összeugrik a gyomrom, belekaparok a matracba, gyűlik a szösz a körmöm alatt. Eldől a szék, közeledik, járkál az ajtóm előtt, nem tud bejönni, kulcsra van zárva. Feszegeti, elfárad, abbahagyja. Visszahúzódik a konyhába, várja a vacsorát, amit sosem fog megenni. Falhoz lapulok, hallgatózom, lassan kinyitom az ajtót, átfutok a fiam szobájába. Ide csupán egyszer mert bejönni. Öleltem a fiút, rimánkodtam, hogy ne bántson minket, a pofont véletlenül a fiam kapta helyettem. Azóta nem lépi át a szoba küszöbét. Nézem a gyereket, mélyen alszik, alig mozdul. Próbálom lefogni remegő kezem, nem akarom felébreszteni. Mocorog, arrébb kéne mennem, hogy elférjen, de odaragaszt a félelem. Kinyitja a szemét, néz rám, nem érti, kérdez, nem tudok válaszolni, a konyhában csörömpölnek az edények, csak a kedvenc bögrémet ne törje el. Mászok a nyakához, hogy csókkal nyugtassam meg, mint kiskorában. Csattan valami az ajtón, aztán megint, belezeng az egész szoba, üvöltök, hogy elnyomjam a kintről jövő kiabálást. Markolom a fiam nyakát, ő a váram, ha elengedem, meghalok. Megint itt van, suttogok. Tölcsért formálok a kezemből, hogy tompítsam a hangom. Az a mocsok már az ablakot veri, megöllek, te geci, fenyeget. Bebújok a takaró alá, szorosan behunyom a szemem. Rázkódik az egész ágy, először azt hiszem, hogy bejutott a szobába, és ez az ő műve, de csak én vagyok az. Kiszed a fiam, pofon vág, a taknyom a számba folyik, sós íze van. Itt van az apád, nem hallod? A nappaliban járkál. Elkerekedik a szeme, nem mozdul, felidegesít, kivetem az ágyból, kimegy a szobából, magam maradok. Nem hallok semmit. Ezt a szobát még gyerekkorában szigeteltük le, hogy ne hallja a beszűrődő zajokat. A férjem szerint nem tesz jót egy gyereknek, ha hallja a szüleit közösülni. Megnyomorodik tőle. A civakodó és részeges hangokról nem tett említést. Visszajön a fiam, átölel. Apa elment, mondja. A leheletének hányásszaga van.
***
Mozdulnék balra, de nem tudok. Jobbra van a fal, húzódnék arra, elfogyott a helyem. Nyitom a szemem, anyám mellettem fekszik, remeg. Engem néz, várta, hogy felébredjek. Eszembe jut róla a régi kutyánk, aki akkor nézett így, mikor pisilnie kellett. Sokszor elfelejtettük levinni, engem lekötött a házi feladatom, a szüleimet meg a pálinka. Végül elajándékoztuk a szomszédunknak, Feri bácsinak. Apám sokat járt át hozzájuk, bár sosem hívták. Munka után szeretett felönteni a garatra. Anyám faggatta, hogy miért iszik ennyit, aztán megunta a kérdezősködést, és ő is rászokott. Néha együtt mentek át a szomszédba, kínálták Feri bácsit, neki meg nem volt szíve hazaküldeni őket. Inkább elköltözött. Anyám közelebb csúszik, mászik a nyakamhoz, erősen beleszuszog, nagyon zavar, de nem szólok. Kérdezem, mi a baj, nem árulja el. Dühöngök egy sort, szép álomból szakított ki, az osztálytársammal, Enikővel csókolóztam benne. Régóta kinéztem magamnak, lépni nem mertem. Kértem anyám tanácsát, de csak annyit mondott, hogy a szerelemtől elbutulok, koncentráljak a matekpéldákra. Ráhagytam. Egyre jobban remeg, engem meg egyre jobban zavar, hogy nincs nyugtom. Simogatom a hátát, egy pillanatra szülővé válok, noszogatom, hogy mondja el, mi a baj, megint rosszat álmodott? Ez a második este a héten, hogy bemászott mellém. Beleszagolok a hajába. Erős gyógyszerszaga van. Suttog valamit, nem hallom, hajolnék közelebb, de erősen fogja a nyakam, nem megy. A reszketés kirázza belőle a szavakat. Megint itt van, mormol bele a sötétbe. Kicsoda? Fejére húzza a takarót, artikulálatlanul üvölt, kérlel, hogy mentsem meg. Egyszerre üvöltünk, kiszedem a takaró alól, nem hagyja abba, felpofozom, csend. Felhúzza magát a fülemhez, úgy mondja: Itt van az apád, nem hallod? A nappaliban járkál. Kirúg az ágyból, követeli, hogy tegyek rendet, különben apám mindent szét fog verni. Nehezek a lábaim, lassan közelítek a nappali felé. Állok a közepén, benézek minden sarokba, közben arra gondolok, hogy apám négy éve halott. Veszek egy mély levegőt, ráz a hideg. Lehányom a zoknim, behajítom a fürdőbe, majd reggel feltakarítom. Visszabújok anyám mellé, megnyugtatom, hogy nincs baj. Apa elment.
NINCS
Hajnali öt. Kimostam a szennyest, elmosogattam a tányérokat, és most itt fekszem a száradó ruhák alatt. Becsípődött egy ideg a hátamban. A hűvös padló jót tesz neki. Lehunyom a szemem, mélyet szippantok az orchideaillatból. Benyomom a kezem a derekam alá, már nem fáj. Eljátszom, hogy egy kicsit még igen, hogy ne kelljen rögtön munkához látnom. Úszik az egész lakás, belefulladok a teendők tengerébe. Ki kell vasalnom Jancsó ingét, mielőtt munkába indulna. Ma lesz az ő nagy napja, ezt ismételgeti három hónapja. Az előléptetés meg a céges autó. Nem látunk belőle semmit. Csak várunk. Majd alakul ez, cicám. Átfogom a szárító lábát, felsérti a tenyeremet egy csavar. Rányomom erősebben, de a bőrt nem szakítja át. Csendben sóhajtok, felállok, automatikusan nyúlok a vasaló után. Szinte hozzám nőtt. Szervusztok! Hallatszik a másik szobából. Felkelt az apósom. Bemegyek hozzá, beszélgetünk egy kicsit. Hogy érzed magad? Szervusztok! Jól aludtál? Szervusztok! Két éve kapott agyvérzést, miután meghalt Jancsó édesanyja. Szívroham vitte el. A zöldségesnél esett össze, a mentőben halt meg. Másnap az apósomat is elvesztettük. Félig. Szervusztok! Felnyalábolom csontos testét, egyedül is megy, beteszem a tolószékbe, átgurulunk a fürdőbe. Megengedem a vizet, hallom, hogy Jancsó felkelt. Apósom már a kádban, megmosom a megmaradt hófehér haját, felemelem a karját, átsikálom a hónalját, közben nevet, mint egy kisgyerek, mosolygok rajta. Jancsóval csendben váltjuk egymást, a nemi szervét ő mossa. Mire visszamegyek, az apósom már a kád szélén ül, Jancsó a kezembe dobja a törülközőt, és kimegy kávézni. Szárítkozás után leülünk közösen reggelizni, nem beszélgetünk. Viszem Jancsónak az ingét, nem jó, neki a piros kell. Arra gondolok, hogy abban úgy néz ki, mint egy pincér, de nem teszek megjegyzést. Újra kezemben a vasaló. Két éve költöztem ide, segíteni. Tulajdonképpen előtte is már itt laktam, de akkor még nem én végeztem a házimunkát, hanem az anyósom. Rágtam a fülét Jancsónak, hogy költözzünk el valahova kettesben, még egy garzon is jó, de mindig arra hivatkozott, hogy inkább gyűjtsünk még pár évig. Utazásra, a közös jövőnkre, s amikor ezeket eluntam, akkor a közös babánkra. De csak az évek gyűltek, a pénz nem. Aztán meghalt az anyósom, és itt ragadtam. Azelőtt bankban dolgoztam, éppen akkor léptettek volna elő. Többet kerestem volna, mint Jancsó. Kiléptem, hogy gondozhassam az apukáját. Szerinte ez a legszebb munka, amit végezhetek. Kérdeztem, hogy akkor miért nem ő marad itthon, de erre csak legyintett. Aznap nem aludt itthon. Kész az ing, felveszi, bedobja a táskájába a szendvicseket, megszokásból arcon csókol, és elindul. Szervusztok! Rendet teszek, felmosok, apósom szobájában várjuk, hogy felszáradjon a padló. Eldöntöm, hogy a mai napot a szabadban töltjük. Felöltöztetem, a télikabátja hátulja ki van szakadva, de Jancsó szerint nem kell újat vennünk, mert a tolószék úgyis védi a hátát. Ráhagytam. A közeli park felé vesszük az irányt, messzebb nincs kedvem menni. Ülünk a padon, az apósom alsó ajka remeg, de megmaradt a jókedve. Ha arra jár valaki, kedvesen ráköszön. Kezd fájni a hátam, ráteszem a kezem, most nem segít. Akkor kezdődött ez az egész, mikor rosszul hajoltam le az egyik edényért. Jancsó rám szólt. Ne balról lépjek a szekrényhez, és úgy hajoljak le, hanem jobbról. A vasalót is jobb kézzel fogjam, néha rázzam meg. Az ágyban is átkerültem a jobb oldalra. Egyszer nagyon összevesztünk, és mérgemben rákérdeztem, hogy miért kell mindent máshogy csinálnom. Visszaüvöltött, hogy azért, mert az anyja is így csinálta. Utána direkt mindent balról és a bal kezemmel csináltam, de már nem esett jól. Akkor állt be a hátam, úgy tűnik, örökre. Azon gondolkozom, nem, ezt nem szabad elmondanom. Azért néha jó lenne elszökni. Csak egy kis időre. Magamban lenni. Megcsináltatni a hajam, vagy elmenni a kozmetikushoz. Kikapcsolni. Jancsó nélkül lenni. Vagy Jancsóval, de... Nem, inkább nélküle. Nem akarok több mosatlant látni, nem akarok többet jobbról lehajolni. Talán bevallhatom, hogy arra gondolok, hogy most mindent itt hagyok. Összepakolom a cuccom, nem, még azt sem, csak rohanok, amíg bírja a lábam, és akkor már nagyon távol leszek. Találok új munkát, megalszom bárhol, olcsón veszek kaját, újra lesznek barátaim, saját személyiségem és életem. És élvezném a csendet. Szervusztok!
Vissza a tetejére