Eső - irodalmi lap impresszum

Rácsok; Méregzöld; Memoriter


RÁCSOK
 
Színes rácsok magasodnak
az ágyam körül.
Esténként kívül tartják a szörnyeket,
így távolról beszélgetek velük
egészen addig,
míg osztani nem kezdik a reggeli
gyógyszereket.
 
Arra kérem a lófejű néniket
engedjék le a rácsokat,
hogy mehessek játszani.
Sosem mosolyognak,
kivéve, ha felnőtt is van a közelben.
Tudom, hogy elsőre nemet mondanak,
ezért előre elsírom magam.
Miután kiengednek,
kiszaladok a folyosóra,
és a hordágyak alatt bújócskázom.
 
 
MÉREGZÖLD
 
Mennek a zuhogó esőben.
Apa az utat nézni, anya lefelé bámul.
Apa törli a szélvédőt, anya a szemeit.
A szélvédő kattog, anya hüppög.
A csönd méregzöld garnitúra,
ráfeszül az ülésekre.
Apa, Anya, a síró autó,
mennek a zuhogó esőben.
 
 
MEMORITER
 
Mintha libát tömne, úgy nyomja le a torkunkon
a könyvet. Egymás után a sorokat,
közben érzem, elvesztem a saját hangsúlyom.
Az arcom merevvé válik,
használhatatlan, mint egy kiszáradt gyurma.
Délutánra belém dagadnak
az idegen betűk, mint vizezett tengeriszemek.
Csomót kötnek a gyomromra,
nehogy az anyag idő előtt távozzon belőlem.
 
Délután a kövér nők
hátratörik a libák szárnyát,
és úgy tépik a tollukat,
mint a bátor fiúk a sebtapaszt:
gyorsan, erőből.
A libák nem tudnak repülni.
Idővel már nem is vágynak rá.

Vissza a tetejére