Átzuhanás; Mostar; Romlás


Átzuhanás
 
Könyörgő és követelő az arc meztelensége.
Egyedül van, mint az iparvárosok.
Formája nem illeszkedik a tájba,
a beton, a füstoszlopok, a vasak, a fémek
magányával áll szembe az, aki nézi.
 
Rozsdaszínű naplementében macskák járják a várost,
elrágott halfejek hevernek a partokon.
Szétlőtt házak roncsai közt
azt képzeltük, ott lehetne élni.
Gránátalmák vöröslöttek a fákon,
a kaktuszfügék véraláfutás-színűek voltak,
a nők illata nyomot hagyott az őszi szélben,
tekintetük kékké vált az üres ég alatt.
 
Különböző szélvédőkön keresztül néztük a világot,
különböző szélvédőkön zuhantunk át,
más-más autópályák csíkjai mosódtak össze szemünk előtt,
azt képzeltük, tartunk valamerre.
Éjszaka az embernek viszonya lesz a csenddel.
 
 
Mostar
 
Negyven, hatvan alagúton mentünk keresztül,
a hegyek hasán tátongó nyílt sebek,
haladtunk egyfajta megváltásígéret felé.
A nagy vizeknek hatalmuk van az emberek felett.
Egy várost kerestünk,
ami még őrzi a háború nyomait.
Golyónyomos falak, romos panelházak között
gránátalmafák ontják gyümölcseiket,
fémből vert ékszerek, zölddió-pálinka,
a feketekávé szaga járta át az utcákat.
Meztelen talpunkkal kapaszkodtunk fel
a síkosra járt híd közepére.
Órákon át bámultunk a kékségbe,
és a fiúk testére gondoltunk,
akik az Öreg hídról ugranak a Neretvába,
huszonnégy méter magasból.
 
 
Romlás
 
Egy életen át a vízben tükröződő
arcot látja, a fiú végtelen magányát.
Egy borostyánszemű olasz arcában
ismert rá újra vonásaira.
A kaktuszokra vénák csavarodtak,
a fák gyümölcsei
emberek kipakolt szerveivé váltak,
hús- és csontvirágok nőttek az ágakon,
feltört a kéreg alól a gyanta,
parkoló autókra csorgott.
Szentek és angyalok teste
olasz férfiak szerelmének tárgyává vált.
Kamasz fiúk pózoltak
a vízvezetékek monstruma alatt.
Egy falra fújt Pasolini-piéta vigyázta a látomásokat.

Vissza a tetejére