Yorick


Örökléten is túl kicsit
mondjuk úgy negyvenkettővel
mit tudnak én már nem tudom
arcom kő nevem hieroglif krikszkraksz
nézik megállapítják okosan
az a madár levél toll na az
én valék ha ugyan nem más
mélytengeri menny életem
szemét alatt bíborcsiga Napom
ki kísért sárban pihen ímé
föl-fölkacagnak jégkrémárusok
sétahajók csáklyázzák egymást
mutatványoznak piros delfinek
napozik partra vetett ország
 
Tessék gyerekeim szépen köszönni
az időnek nem ijedezni nincs baj
nincsen baja ő ilyen
 
Eszemből fű nőtt no lám
házam hol állt most nyers levegő
a fűt is levegőt is szerettem
mindig nincs gond látjátok
könnyű cech finom élet mi az
egy szem selyemcukorral teli számat
viszem majd beleszakadok hát így
hangom is koponyám is kopik
szegény kopik múzeumban ágyam
hol szép fejű szeretőm aludt
ha láttátok volna még belülről
milyen szép volt az a fej hóvirág
Göncölök lugas vastraverz
jó álom ott volt mind tudom
hisz benne éltem soká
míg éltem
 
S most nem élek bánom én
megtanuljátok-e mit hoztam
vittem fejem miccenését
ki érti honnan fecskéim
panaszát tájjellegű érdekességként
jegyzi fel bandzsa történelem
a forró kátránnyal gyurmázó
gyereket ki voltam mosdani küldik
na és csibéim na és ha pózom is
igazabb mint amit emez
a kutyájának sír mikor elaltattatni
viszi vagy mit amaz éjfelen a gödörbe
kiált hát mire föl aggódjak én
neked te bombatölcséreket és hülyéket
te tengerbe halt gyerekeket
akkurátus szorgalommal
gyűjtögető szép világ?
 
Most is csak beugrottam nektek
fő művem elhozni ímé
zsebre vágott két kezem tessék
csodáld meg rendesen ne siessél
koponyámban hullámzó zöld tengeri
gerincem táviratozott megvan
hazám gyűrött filter nélküli ég
ez jónak nem jó jövőnek vitathatatlan
egyszer kérdeztem csak miért
vagyok szegény azt válaszolták
halkabban de mindjárt kiállok
a képből nyugalom
idehallatszik az út az utakon
jönnek szívükben robbanásokkal
én szív híján hallgatok
szemem üregében
medúzák tegnapok
visszhangzó csivitelés

Vissza a tetejére