[madárdal hasítja], [egymás soványka tetemét], [sűrű vérű tokjai], [karcsú lapokra]
[madárdal hasítja]
Jelentkezem én, ha te nem, írod, mit
tegyek, ha nincs mit szólnom, eltű-
nésemmel emelem arcod elé a
hiány fura leplét, én így jelentkezem.
A szótlanság, a hallgatás azt is
jelentheti, baj van. Vagy nem akarok
beszélni róla. Vagy nem tudok. Másképp.
Nem ölt formát az érzés. Csak motoszkál.
Lágyan havazik, és madárdal hasítja
a puha pelyheket.
[egymás soványka tetemét]
Tájsebeket ejtek a fán. A kert
nyitott, minden oldalról belátni.
Nem is táj ez már, darabka hályog-
kovács módjára művelt föld.
Falu és város szűkös mezsgyéjén
lakunk itt, a csöndben sünök, macskák,
nyulak, rókák kergetik egymás soványka
tetemét sínek, rögök és hantok mentén.
[sűrű vérű tokjai]
Fogak hullásából kiszámolni
letűnt éveink számát, hová is
hurcol a méla gondolat?
Közlekedő edények vagyunk mind
így s úgy, sűrű vérű tokjai a
folyékony elmének, csomagba zárva
illékony lelkünk.
Látom magam, megyek az utcán,
kezemben műanyag kávéscsésze,
általam teszi meg az utat innen
oda, akár a sejtjeim.
Lépek, de nem tudom hová, miképp
a néhai írógép kocsija, ahogy
megcsúszott sorváltás közben.
[karcsú lapokra]
Cédulákra írok, vékony füzetbe,
karcsú lapokra.
A megfelelő ritmusban lelépni
a járdáról, az autónak alig
kelljen lassítania.
Miért tenném? Miért ne tenném?
Álmos vagyok. Miféle ritmus? Miféle
tempó. Az életemmel játszom, hogy
felébredjek. A reggeli kávé
színtiszta szertartás.
Vissza a tetejére