Posztmodern folklór
KÁCSA FERIKE
Vihar készült odafönt, a fellegek felett.
Gyerektől, asszonytól volt hangos a tér.
Az orrukból forró gőzfelhőket eregettek a lovak.
Azon a délután valami volt a levegőben,
a gyerekek nem fértek a bőrükbe.
Édeni tudatlanságukból származó boldogság áradt belőlük.
Az iskolában Arany-verset kaptak bemagolni.
A napmelegtől égett a kopár szik sarja.
A kis málészájú Kácsa Ferike sem fért a bőrébe.
Topolyán a bikaistállónál, a csalánbokrok
közül kifutott az országútra.
Elgázolta egy bulgár teherautó,
egy nagy bulgár pótkocsis.
Jaj. A nena reszketett a félelemtől.
Labdánk fölszállt a magasba, és nem hullt vissza.
Elragadta egy kobold. Egy bulgár.
IMRE SÓGOR
Nyáron is hosszú gatyát viselt.
Miután életben maradt,
és megúszta a szovjet lágereket,
hazatántorgott a Don-kanyarból,
elment a jugoszláv partizánokhoz,
a Petőfi brigádba, melynek parancsnokát,
K. F.-et, saját katonái lőtték agyon.
Imre sógort elkerülték a német lövedékek,
egy komoly tüdőgyulladással megúszta.
Miután hazatért a bolmányi harcmezőről,
bádogos lett, és templomszolga.
Élete végéig harcosnyugdíjat kapott
a kommunista rezsimtől.
A szomszéd Pista bácsival folyton versenyeztek,
hogy ki tudja jobban utánozni
az orosz katyusák és golyószórók hangját.
Golyók süvítettek és bombák robbantak körülöttük.
A januári disznóvágások alkalmával
– hátul, a trágyadomb szélén –
belet mosott az asszonyokkal,
és hosszú gatyát viselt, mert jól tudta,
hogy milyen hideg lehet a Don-kanyarban.
SANYIKA
Sanyika, eszem a zúzádat!
Gyerekkorunk óta ismerjük egymást.
Sanyika így, Sanyika úgy.
Te kis emberevő!
Mint egy szivacs, mindent magába szippant.
Angolul tanul. Londonba készül.
Sanyika, a Tóth Ugyonkáék unokája.
Sanyika: erő, egészség!
Jó szerencsét!
Új alsónadrág, atlétatrikó, ing, zokni.
Semmi baj, semmi katasztrófa.
Kicsit majd fáj a fejünk.
Sokat törtük.
Gyerekkorunk óta.
Abszolút felesleges dolog,
értelme semminek sincsen.
Több is veszett Mohácsnál.
Anno domini.
Jó emberek, segítsetek,
álljon meg bennetek az Isten!
Most egy kicsit alszom,
aztán megeszem a zúzátokat!
POSZTMODERN FOLKLÓR
Kérek egy púpos kávéskanál nosztalgiát,
de tényleg ne sokat, csak egy fényképet:
Romoda valamit nem ért,
Csobáncsics, sajnos, már elment,
Benda Zoli a magassági bajnok,
Kospenda alszik,
Juszufi alig látszik,
Zoricának akkor még nagyok voltak a fülei,
Hajnalka… hm, valamit keres hátul,
Csadari gyanakvóan nézi a fotóst,
Melinda semmit se változott,
Lajcsi még mindig nem ébredt fel,
Rozikának valami vicces,
Józsinak hiányzik a lába, de azóta meglett.
Volt egyszer egy hosszú, forró nyár,
nekem meg lila volt a tarajam.
SZERENCSÉS PITYU
Az iskolában mindig a hátsó padban ült,
tornából fel volt mentve.
Kicsit kövér és jámbor volt,
a Linderben, a Széles utcában lakott,
az iskolából kimaradt,
nem végezte el az általánost,
amikor a tanító néni felszólította,
mindig elpityeredett.
Várta a nevében szereplő szerencsét.
Egyszer egy kövér lánnyal sétált a korzón,
aki bemondó volt a topolyai rádióban.
Szerencséjét kereste a Pityu.
Olykor hosszú utakra vállalkozott,
messzi csillagrendszerekben járt,
gyakran megfordult a Plejádokon.
KOVÁCS BANDIKA
Együtt csónakázott Kassákkal.
A szigligeti stégről indultak,
Bandi evezett, alig múlt tizenöt,
még nem dohányzott.
Nagyon megszeppent, el sem tudta képzelni,
hogy miről fognak beszélgetni
az ismeretlen férfival.
Kassákot nem érdekelte a rock and roll
és Bandika bizonyítványa sem.
A Mester rágyújtott egy Munkásra,
előtte Bandikát is megkínálta,
de ő csak szótlanul evezett,
a csónak rendületlenül siklott
a Balaton tükörsima vízén.
Kassák élvezte a júliusi naplementét,
merengve, elégedetten nézte
a nádast és talán a madarakat,
mert pár hónappal előbb, márciusban,
végre megkapta a Kossuth-díjat.
Bandika szótlanul evezett,
mint egy médium, mely képes
hírt hozni az időtlen világból.
Vissza a tetejére