Borsikafüvet ettünk a gátoldalban. Éhesek voltunk. Nem csak úgy voltunk éhesek. A bátyám egy kutyát akart leütni, kővel. A vidijón (1) látta, az indiánok megeszik. A kínai is. Gyűrős is mesélte, a régitanárbácsink.Ez még akkor volt.

Én Fakafia Gusztit akartam kifogni magamnak. Erzsi is, akivel úgy voltunk, mintha testvírem lenne, mondták, buzik vagyunk. Ütöttünk egyet Erzsivel a Guszti vígatt. Én tíz voltam és ő kilenc, én jártam elébb, már voltam is náluk. Gazdagok, piros Ódi, cocpoloztatnak, kamatolnak, embereik vannak. Guszti kínyes, mindent megvesznek neki. Most ezt én nem tudom, hogy gondoltam. Mert mi semmik voltunk. Mondom: borsikafüvet ettünk a gátoldalban. Lent ment Dandari, akibe, kimondom, na, szerelmes voltam beléje. De őt nem akartam kifogni magamnak, az ő apja, meg az enyém ugyanazt csinálták, a segédet mind el, dobozossör Pötyi Doktornál, feszt a gépezés. Egyszobába tizenketten. Egy kotli, egy lavór, a zsírfüst, a hunapíz, a sógora emberkedik, csak mint minálunk a nővérem ura Pittike.

Borsikafüvet ettünk a gátoldalban, Dandari fölszólt, héj, szípen mosolygott, máma mán állat ő is, az egyik cocpoloztatónál van, kétszáz kiló, Jakalyánya Szilvi a felesége, hallom, átkol a postánál, torkomra műtsenek, hasam operálják, hogy én folyok az ő ura után.

Mondja Dandari, eridjünk a szegi körtésbe. Szíp gyerek volt, de mindjárt azt akarta. Én szebb voltam, seggem partjáig a hajam, mondta is a nővérem Anna, aki anyám volt, ha lennének még pompások, adnának a hajamnak. Mert az ű idejében voltak még pompások. Bolontanárnéni rábeszélte a nittiforra. Mint a Gyűrős, Bolontanárnéni is a pédikációt nyomta, hogy ne háljunk el túl korán, ne együnk dögöt, mindenkinek csak annyi családja legyen, amennyit ember-módra felnevelhet. Szép volt az, elképzeltük Erzsivel a magyarkodást. Kis fejér ház, megmeszelve, öt sör ára mész, a tippan megterem, akkor székek, asztal, szekrények, szőnyeg, mosógép, megjön az uram, szalad a két gyerek, vacsora rendes étel, én a kindertojásban dolgozom, az uram anyagmozgató, semmi bűz a szájából, ha háromszor iszik egy évben, a gyógyszert engedi, nem kutatja, és ha öregek leszünk, harminc, szülöm a harmadikat, az legyen lyány a szívünknek.

Inkább ettem a borsikafüvet. Mán okádhatnékom volt, de még gyűrtem. Szalad a Hajikánk, húgom, most terhes, de akkor még kicsi, nem is iskolás, sül a bodag. Rohanok haza. Segédosztás volt, amit apám meghagyott, azt az anyám elszórta. A nővérem megvárta, amíg anyámat a kombinátpor teljesen leveri, elszaladt Fóttosbótba lisztért. Kapcsolja a rezsót, mert egy füttő nem volt a háznál még télen se, ha akart valamit, anyám hozott egy hát fát, mán ha nem vót beporozva teljesen.

Megjöttek a titászok, már ezt tudtuk mi, már voltak kint hányszor, az áramot elvigyék. Namost füttőt szerezni az fél óra, addig hat bodag megsül. A nővérem csinálja a müssort, a húgom meg már süti is a bodagot.

A szőke titászt megláttam, belémütött. Üt egyet, alulról fölfelé, aztán a szívembe. Jószűgű gyereknek látszott, mondta, mert ő csak a kocsi oldalánál állt, hogy menjenek el és ha megsül az összes bodag, akkor jöjjenek vissza. Énrám nem nézett, iskoláslyánynak látott, almányi csecsem volt már, mestáltam is. Jól van, elmennek, megsül az összes bodag, ami lisztet a nővérem eldugott, Putyi mind kikutatta, a fiunk, aki meghalt a Zokkó ótójában, Tarzán, egy erő, mindenre fölmászott, bemászott, kétszer elment a sarokig meg vissza, kézen, arra is kellett a Zokkóéknak.

Eszem a körtét, levest találtam, édes. Otthoniban vagyok, egy semmi volt rajtam, az iskolást kíméljem, bugyit kíméljem, semmi. Fáj a hasam a tennapi sok bodag miatt. A kicsik kifeküdtek a fődre, a napra, ríttak, úgy teleették magukat, boldogan. Mert a rendessegély napján a sok banán, csoki, paradicsom, májusdinnye, danyon, akkor is teli az ember, de a bodag megnyő a hasában, dagad, feszíti. Paradicsommal a jó. A legjobb sehogy.

Eszem a körtét, már tudom, valaki megátkolt a utásszal, mert becsukom a szemem a titászt látom. Úgy kell elképzelni, a Ronaldo az Alimeidából, de fejír bőrrel, szőkén. Gecihaj-szőke, geci-bűr. Mert Erzsinek elmondtam. Valaki megátkolt véle. Mondom, kislyánynak nézett, sehogyansem, meghát magyar. Én meg cigány.

A trafóhoz jöttek a körtésnél. Eljött a többiektől körtét enni. Nem ivós. A nővérem azt mondta, olyat fogjak ki, édeset, gyümölcsöt szereti, húst keveset, az nem ivós. Annyira. Átbújtam a fasor alatt, megijedt, mint egy lyány. Biztosan átok volt. Elkezdtünk beszélni, én szépen, mint az iskolában. Tettem ott magam, magyarkodtam, ahogy Bolontanárnéninek tettük magunkat, persze a petesejt, meg szedni fogjuk a gyógyszert, meg a tanulás, nővérek leszünk kórházban. Szilvi nővér lett a kórházban, ott lakik és senki nem mondja meg, hogy cigány, és ő nem is az, és én ne beszéljek véle, és senki ne beszéljen vele régről, egy embere nem volt két éve, senkit nem fog ki magának, csak éppenhogy néha, ne maga-magának kelljen, de addig nem jutnak el, hogy otthon, mert a szégyelli, árva, hazudja. Kurva, ezt mondja róla az egész családja, saját anyja azt mondja, semminemigaz, kint áll a hármason, a fiuknak is intett, nő lett, egy nő, kurva, az anyja kimondta, megállt előtte, azt mondja neki, te, te! Te nő!

Mondjam el neki az Őszi éjjelt. Meg hogy ezt ő nem is gondolta. És az ő bátyja és a Bolontanárnéni ura egy zenekarban játszanak, Bolontanárnéniéknél annyi a könyv, a bútort ki kell rakni a gangra. Nevetjük. Érzem a sütést.

Este keresem a lavórt, sehol. Majdnem új lavór volt. Mán a nővérem nem hagyta, anyám után járt. Hát a lavórt, tiszta újt, anyám tökítette el. A gyerekkádat meg kitörték a kicsik. Szígelltem, de jelentkeztem Bolontanárnéninél a zuhanykulcsért. Agyonig csúfoltak vígatta. Jön Erzsi utánam, folyik le rólam a retkes víz - ó, de szígelltem magamat! -, törné rám az ajtót, gyorsan kinyitottam, hozzávágtam a papucsomat. Én acsítottam, de ő halkan beszélt, kilesett bennünket, hazudta, csak tudni akarta, volt-e valami. Kilesett, mondta, hagytam neki magam. Rohaggyá meg, mondom neki, torkomat vagdalják, ha így volt.

Mert az Erzsinek a nővére magyarral volt. Megcsókolta a nyakát és azt mondta, mint a tej, mint a kisgyerekeké, olyan szagú volt, és az Erzsi nővére meg van mírgezve ezzel, és csak kínyes-magyarkodik, gyárba jár el, húszéves, se ura, se gyerek semmi, hogy a magyarasszony a buszon melléül, meg járt náluk, hogy leültette, ilyeneket beszél, meghogy ott a gyárba senki nem mondja ki. ’Oszt akkor mi van, kinek nincsen a magyarja meg, aki a konyhába leülteti!

Titászautót láttam, már a szívem megállt. Részegen feküdt anyám, porra ivott, kiloptam a pénzét, vettem mindent a turkabótban, de mindent, ötvenért olyan hollanbugyik voltak! Másnap Bolontanárnéni meglát, ingatja a fejét. Az a nap volt az, Fürge, akit a lyányának csúfoltunk, kivetetkezett az iskolából. Tudta, hogy elhált, tizenkettőt betöltötte, tudta, hogy így lesz. Fenyegette az anyját, hogy a bíróságra beadja. Szottyos, a Fürge anyja, úgy voltak Bolontanárnénivel, utcán megállt vele beszélni, a Szottyos mindent kimondott neki, hogy Vakuj mikeket csinál a menyeivel, mindent. Kimondom én magának tanárnéni, arany tanár maga, szíp, mint egy angyal, de az ílet, arrul maga semmit se tud.

És akkor, mint egy nő, a csecsem kimellyesztve, megyek a titászok után a tisztaúj ruhámba-cipőmbe, persze-hogy megszólított, a zsidóbót-sarkon álltak. De már anyám halál’ keresett. Kiráztam a hajam az arcomból, ahogy Erzsi nővére, kényeskedtem ott, láttam a csávón, megvan, mondom neki, éhem van egy kis körtére délután, hány éves vagy te, kérdi nevetve, szíp fogai, nem mint magyarnak lenni szok’. Háromszor buktam, hazudom, hallom, anyám a hátam megett, nem sok, húsz lípís, mán a szatyrot sergeti a feje körül, ellépek a bótsarkára, bimm a szatyor az üvegekkel. Merthogy Szottyos Rozinéni a magyarja neki, oda tanyáz, oszt a Rozinéni az üres üvegeket mindet néki hagyja.

Délután, mosolyog a titász, kitudtam, Ferinek híjják, délután Alkanyarnál leszünk hűtőcserén. Nézek rá boszorkányozva, mondom neki lassan, semmi időm, anyám a nyakamon, mán én csak a körtésnél leszek. Fűrfi a titász, ahogy mink mondjuk, ember, elémlép, mondja anyámnak, na tolja el a biciklit, jó asszony. Nem ismeri anyámat. Egy szígen az anyám, olyan csúnya szája van, a pornyó az semmi, amiket kimond. Úgy kell, hirtelent mondani neki, ami elcsavarja. Mondom neki, ezt a napot hagyja meg, holnap, holnap még egyszer ez életben agyonig verhet, nem szaladok el, nem ütök vissza, holnap, egy semmit kaptam eddig tűle, ezt hagyja meg nekem. Látom sikerült, megáll, vigyorog, mert semminemigaz, tiszta színészkedés, amit csinál orvosnál, segédosztáskor is. Rágyújt, vigyorog, halkan már nincsen hangja, elrekedt teljesen, mondja: Szopjá! szopjá!

Baga Mari temetésén mindenki ott volt, Bolontanárnéni már elevenen nem harcolt, hanem azt mondta, délután lesz a tanítás, be is jött hozzánk az este az igazgató, kollegína. Ez olyan tőle, mint amikor mi azt mondjuk, nő. Baga Mari koporsóján egy virág, fél méter, a főd nem kopoghatott, rítt mindenki, annyian akartak, még a sógornője is utánaugrani, ott lökdösődtek, mint segédosztáskor. Hazafelé aztán mindenki táncikált, megdöglött a boszorkány. Én a boszorkányozásban, ha a halottul fílek is, nem hiszek, mégis minden úgy lett, ahogy akartam. Átkoltam magamat, mással, mint montenbájkkal nem jöhet le, vagy a titászkocsival, este, mit akarok én, amikor magyarlyánnyal jár el, biztos van neki, de én erővel akartam, mit akarok, mondom magamnak, amikor még Alsókanyarnál vannak. Korán volt még, gondolom, egy kis körtét eszek, éhhel voltam, eszem a körtét, rámköszön meghalok, úgy.

És úgy is lett minden, ahogy én akartam. Azt mondta a kollegájának, hogy őrá úgysincs ott szükség, szed egy kis körtét. Egészen addig, amíg rá nem jött, senkinek voltam addig, azt gondolta, kurva vagyok, Akkor megkomolyodott. Komoly arccal nézett, nem nevetett. És én mondom neki, rendesen csinálja, mert én ezt így akarom, és van énnekem anyám, a Bolontanárnéni és az ad gyógyszert, utánit. És szép volt és a körtét megszedtük, már rádudáltak akkor.

Perszehogy a Bolontanárnéni pofon vágott. Kivágta a gyógyszert az asztalra. Azt mondja, ő látja, azonnal meglátja, azt látni egy nőn. Nekem ne mondja, nő, dacoskodtam, merthogy fájt a szűgemnek a pofon. Mert gyengén üt, mit tud ahhoz, anyám-apámhoz. Tudta ő, mert nem szoktam én a kicsik vígatt már hétkor iskolába jönni. Az ablakhoz áll, de a gyógyszert az asztalra kivágja. Ő a fejét nem teszi, ha nevet, nevet, ha rí, rí, az ablaknál áll, ha ketten vagyunk, tegezhetjük, odamegyek, átfogom a derekát, ne haragudjál, ez kellett a szívemnek. Látom, hogy rí, nem enged, útálva néz, takarodjak előle máma, majd Erzsivel küldeti a házi feladatot.

Ha a Fürge nem vetetkezett volna ki, akkor annyira nem haragudott volna.

Azért se mentem haza, de észre se vett, nem szólított, nem osztott nekem semmiből, a házi feladatomat megírta, csak az arcával intett, vegyem fel, matematikát írt, jó sokat.

Tudtuk, hogy bolond: bement a titászokhoz, megmondta, nem bizonyítható, de úgy volt, bíróságra nem adja, de intézkedjenek.

Erzsi anyja volt az iványi magyarasszonyánál kapálni, ráköszön, csókolom tanárnéni, merrejár, hát csak itt a titászoknál, van az úgy, tanárnéni, mondja Erzsi anyja, minthogy azt hitte, Bolontanárnéni a számla vígatt jár arra.

Menünk az iványi piac felé, most-tavaszon, a nővérem, a sógornőjével, aki a maradék cocpolttal gondolta, legalább a gyerekeket ruházza ki, jó kedvünk volt, én ugyan nem ittam, de én is jókedvűn, szélesen, üt a szívem: a titász az. Gyerekkocsit tolt, szembe az asszonyával, egy kis semmi asszony, egy hát fa alatt megroppanna, gyerekkel megvajúdik félnap, olyan. De mi szélesen megyünk, a nővérem sógornője már tiszta részeg, jókedvűen, merthogy tényleg azt hitte, amikor az ura elkezdett a lábával a porba rajzolni, hogy ott a szoba a gyerekeké, emitt a lyányoké, és a fürdő, meghogy a csövek hol mennek, és nem cocpoltégla, hanem rendes, és rendes alapon, és gondoskodik arról, olyan majtert kever, szét csak isten szedhesse szét, emberbeszéd, semminemigaz, már minden el volt adva, de ő arra tette a fejét, hogy ezt ő is tudta, szóval így mentünk, behúzódnak a babakocsival két autó közé, várják, hogy elmenjünk, én nem akarok odanézni, emerre forgatom a fejem, hogy a hajam elseprőzze, uram látta vóna, annyi, mit lyánykodok én a hajammal, de átnéztem a hajamon és láttam a titászt, hogy megismer, mert megvan boszorkányozva és meg is lesz, és kihúztam magam és kivetettem a farom, ki látja rajtam a két családot, és hat hónapra való gyógyszerem van eldugva úgy, hogy az uram halál’ kutathatja, meg nem találja, és a cocpolt elmúlik addigra, míg orvoshoz akar vitetni, és én addig megfordítom, csak gyerek még, hogy menjünk el a gyárra dolgozni, mikor a kicsik óvodásak lehetnek, amikor az anyósom megmondta, a rák egye ki azt a menyit, aki egy kicsit is óvodába mer adni, de meg vagyok én is boszorkányozva, a hátamra ült és visszacsavarta a nyakam úgy, hogy a görcs beleállt és látnom kellett, hogy lát és megismer és gondoltam, legyen így, ha így kell lennie, igen

(1)A kurzivált szavakat a szöveg ízéért közép-tiszavidéki cigány ejtés szerint írtam. A szerző közleménye.