Kevesen voltunk
– Minden a számokban rejtőzik – mondta komoly hangon az Angéla nevű
nő, és belekortyolt az italába.
– Na ne mondja… – így a magas, barna férfi, aki Lang legnagyobb bosszúságára néhány perce csatlakozott a társaságukhoz. A férfit Kocsisnak hívták, és egy édesipari vállalattól érkezett „A vállalati kultúra alulról történő építésének problémája” címmel meghirdetett konferenciára. Habár Langgal más hasonló találkozókról már ismerték egymást, beszélgettek is, Lang most mégsem örült neki, amikor a vacsorát követő fogadáson, pohárral a kezében, Kocsis odalépett hozzájuk.
– Pedig nyilvánvalóan így van, ez tudományos tény – vágott Kocsis szavába a nő. – Mindenki tudja, hogy a számok világa a rejtett tartalmak művészete – folytatta, miközben a szabad kezével Kocsis mellére bökött. – Egy embert legkönnyebben úgy elemezhetünk, ha az őt leíró adatokat számokká alakítjuk. Téged is, és… – nézett körbe, mintha megfeledkezett volna addigi partneréről, de aztán a tekintete megakadt Langon, és akadozva bár, folytatta. – És téged is, bármikor.
Langot egyre jobban bosszantotta, hogy Kocsis percek óta nem tágít a közelükből; határozott tervei voltak a nővel, és úgy érezte, jól is halad, amíg Kocsis meg nem jelent. Először is sikerült ezt az Angélát leválasztani a kollégáiról, aztán éppen annyira bekoktéloztatni, hogy ha úgy alakul, kis rábeszéléssel felvigye a szobájába. Langot nem érdekelte a vállalati struktúra, sőt az a szivattyúkat gyártó cég sem izgatta, ahol már közel tíz éve dolgozott. Legalábbis nem ezen az estén. Aznap éjjel egyedül ez az Angéla nevű nő érdekelte, őt akarta. Ilyesmit máskor is csinált már, más konferenciákon, ehhez a mostanihoz nagyon is hasonlító hotelekben. Korábban nem volt nehéz dolga, jóképű, arányos testalkatú férfi volt, vörösesszőke hullámos haja aranylóan csillogott a fényben, és egyáltalán nem kopaszodott, ráadásul még választékosan is öltözött, amivel kitűnt a tömegből. A konferenciákon pedig hemzsegtek a facér fiatal lányok, az elvált nők és a férjük mellett unatkozó, egy kis kalandra mindig kapható feleségek. Így ment ez egészen negyvenéves koráig. Ám akkor szép lassan minden megváltozott. Ahogy teltek az évek, és közeledett az ötvenhez, egyre nehezebben tudott becserkészni egy-egy áldozatot. Már nem találta meg a hangot a nála fiatalabb korosztályokkal. Fogalma sem volt róla, milyen zenét hallgatnak, milyen filmeket néznek és mit olvasnak, vagy olvasnak-e egyáltalán. Előbb a húszasok maradtak el, aztán harmincasok mondtak egyre gyakrabban nemet a fejtetőn tenyérnyi foltban kopaszodó és egyre terebélyesebb pocakot eresztő Lang ajánlataira. Végül csak a negyven fölöttiek maradtak, de nagy részük már annyira lestrapált volt, hogy tőlük meg Lang húzódozott. Ínséges idők köszöntöttek rá, és tudta, hogy a helyzet már nem fog javulni.
És akkor bukkant fel Angéla. Nem lehetett több, mint harminc; magas volt, sudár termetű, csillogó, hollófekete haja a hátát verdeste. Combközépig érő, fekete koktélruhát viselt, csipkebetétes harisnyával, ami azt a fajta romlottságot kölcsönözte neki, amire a férfiak titokban mindig is vágynak. Lang úgy érezte, bármit, legalábbis nagyon sok mindent megtenne, hogy megkaphassa ezt a nőt. Szerencséje volt, beszélgetésük során sem filmek, sem zenék, sem az akkoriban divatos bulihelyek nem kerültek szóba. Úgy tűnt, Angélának aznap este annyi is elég, ha a férfi meghívja néhány koktélra, türelmesen meghallgatja a számokkal kapcsolatos fejtegetéseit, és időnként kérdéseket tesz fel, vagy némán bólogat.
Angéla a számmisztika megszállottja volt, és ahogy ezt Kocsis érkezésekor kifejtette Langnak, komolyan hitt benne, hogy egy ember adatai számokká alakítva nemcsak az ember személyiségét írják le, de ezen számok összegének segítségével életpályája, további sorsa, cselekedetei is megjósolhatók. Lang még Istenben sem hitt, nemhogy a számok bűvös erejében. Mérnökember volt, igyekezett a létezés minden kérdésére racionális magyarázatot találni; néha olyan érzése volt, hogy nem véletlenül dolgozik egy búvárszivattyúk gyártására specializálódott vállalatnál. De aznap éjjel, néhány koktél után és Angéla kedvéért félredobta az elveit, és megpróbált a figyelmes hallgató arckifejezésével érdeklődést színlelni.
– Vegyük például a te névszámodat! – bökött a nő mutatóujjával Lang mellére.
– Rendben, halljuk! – felelte Lang. Örült neki, hogy a nő újra vele foglalkozik.
– Öööö… hogy is hívnak?
– Lang. Lang Krisztián – felelte Lang, és kétségbeesetten nyugtázta, hogy bár vacsora óta az egész estét együtt töltötték, a nő képtelen volt megjegyezni a nevét.
– Szóval vegyük például a Lang Krisztián nevet – folytatta a nő, de már Kocsisnak címezve, aki mindezt egy néma bólintással nyugtázta.
– A névszám az értelmezendő név számjegyeinek összeadásából származik – kezdett bele a nő. – Az L száma a három, az A-é egy, az N ötöt, a G hetet ér. Ha összeadjuk, akkor a vezetékneved összpontszáma… három meg egy az négy… meg öt az kilenc… kilenc meg hét az tizenhat. Eddig világos, ugye?
– Igen – felelte szinte kórusban a két férfi.
– Na, akkor most kettébontjuk a tizenhatot egyesre és hatosra, és az így kapott egyjegyű számokat szépen összeadjuk.
– Hét – vetette közbe Kocsis.
– Hetes – ismételte meg Lang is az egyszerű számtani művelet eredményét.
– Úgy van! – rikkantotta el magát a nő. – A vezetékneved végszáma a hetes. De még nem végeztünk – emelte fel figyelmeztetőleg a mutatóujját. – Most jön a keresztnév.
– Krisztián – segített Lang, mert látta a nőn, hogy megint elakad.
– Krisztián – ismételte meg a nő Lang keresztnevét, miután lehúzta a koktél maradékát.
Angéla a Krisztiánnal is elvégezte ugyanazokat a műveleteket, amelyeket előbb a Langgal. A végösszeg huszonkettő lett, amit, hasonlóan a vezetéknévnél kapott tizenhathoz, a számot alkotó két egyjegyű számra bontott, majd a műveletsor végén összeadta a két kettest.
– Négy – mondta Angéla, majd lélegzetvételnyi idő után, talán hogy a két férfi megeméssze ennek az újabb bonyolult számtani műveletnek a végeredményét, a gyorsvonat sebességére kapcsolva, szinte hadarva így folytatta: – A vezetéknév névszámához hozzáadom a keresztnév esetében kapott négyes számot, ami azért fontos… aztán az így kapott számot… a tizenegyet felbontom és… és végül megkapom a név végső számát a… a kettőt. Érted? – fordult végül Langhoz Angéla.
– Igen – nyögte ki rövid, de annál kellemetlenebb csönd után Lang. Többre nem tellett tőle. Már a közepén elveszítette a fonalat. Az ital eltompította az agyát, képtelen volt követni a nő újabb és újabb nyakatekert számtani mutatványait. – Az eredmény kettő – mondta, ha lehet, még az előzőnél is fagyosabb csend után, teljesen értelmetlenül Lang.
– Jó! – kiáltott fel virgoncan Angéla. – Akkor nézzük meg, mit is rejt ez a szám!
Elővette a telefonját, és villámgyorsan beírt valamit a keresésbe. Még két-három gyors koppintás a képernyőn, és már meg is találta, amire kíváncsi volt; lassan, szóról szóra haladva olvasni kezdte a szöveget. Mialatt Angéla a telefonját nyomkodta, Lang agyában az enyhe bizsergést erős, hullámokban érkező lüktetés váltotta fel. Nem volt boldog a kettestől. Már iskolás kora óta utálta ezt a számot. Határozottan az volt a véleménye a kettes osztályzatról, hogy aki ezt kapja, az buta vagy lusta vagy mindkettő. Habár az egyes nyilvánvalóan rosszabb jegynek számított, abban legalább volt valami vagányság: az ember úgy ment neki a felelésnek, vizsgának, hogy nem tanult semmit. Lang számára ezért mindig is a kettes jelképezte a tanár előtt makogó kicsinységet, a megalázottságot és középszerűséget. Igaz, a hármasnak, a közepesnek, ahogy már a neve is mutatja, ugyanezt kellett volna kifejeznie osztályzat formájában, de a hármasról már egy órája megtudta Angélától, hogy misztikus szám. Maradt tehát a kettes. Úgy érezte, ha ezen az egy tetves számon múlik az estéje, amelyről annyi szépet és jót elképzelt már, nem számíthat túl sok jóra. Aztán mégis, mintha csoda történt volna.
– A kettes a dualizmus, a kettősség megtestesítője. Az egymást kiegészítő ellentétek száma… – olvasta már az elején sokat sejtető hangon Angéla.
De a nő hangja egy cseppet sem nyugtatta meg Langot. Az agya még mindig lüktetett, úgy érezte, mintha egy szűnni nem akaró szélvihar korbácsolta tenger hullámai csapódnának újra és újra az agykérgének. Lehunyta a szemét, és csak akkor nyitotta ki megint, amikor Angéla ahhoz a részhez ért, ahol finom ízlést, humort, beleérző képességet tulajdonít a számmisztika a kettes névszámú férfiaknak, akiket sokszor ösztönös, intuitív cselekvés jellemez. Aztán a szélvihar is csitulni kezdett, és amikor Lang azt hallotta, hogy ő, az igazi, a tökéletes kettes az ősi szexuális energiát hordozza magában, már fehér tarajú hullámok futottak ki az aranysárga színben tündöklő homokos tengerpartra, ahol Angélával kézen fogva, kacagva futottak a vörösen vibráló naplementében.
– Finom ízlés, humor. Ösztönös, intuitív cselekvés, hatalmas szexuális energiák, kérem szépen – foglalta össze Angéla, aztán még pajkos mosoly kíséretében hozzátette: – Te kis Casanova!
Ezúttal nem ereszkedett kínos csend Angéla és Lang közé, sőt, Lang úgy érezte, a helyzet megköveteli, hogy néhány pillanatig tartó csendes áhítattal tisztelegjenek a tulajdonságai előtt.
– Jó, most én jövök – törte meg a pillanat varázsát Kocsis, mielőtt Lang megszólalhatott volna.
– Rendben – mondott igent a legnagyobb természetességgel Angéla.
Lang a következő bő tíz percben összeszorított foggal hallgatta, ahogy a nő előbb kiszámítja a Kocsishoz, majd az Istvánhoz tartozó végszámot, aztán ugyanolyan zagyva módon, mint néhány perccel korábban nála, megállapítja Kocsis névszámát, amely az ő esetében a négyes lett. Első hallásra Langnak nem úgy tűnt, hogy a négyes különösebben jó szám lenne, de aztán eszébe jutott, hogy a kettessel is így volt, aztán tessék, mi lett belőle! A szél újra feltámadt a koponyájában, és a hullámok újult erővel ostromolták az agyát. Ám ezúttal felesleges volt az aggodalma. Azzal nemigen tudott mit kezdeni, hogy a négyes az örök körforgás végtelenségének a száma, de amikor olyasmiket hallott, hogy megbízható, nyugodt, kényelmes, aki nem kedveli a járatlan utakat, és a fantáziája sem szárnyal, ujjongani szeretett volna. Nyilvánvaló, állapította meg magában, hogy Kocsis, ellentétben, mondjuk, vele, nem egy Casanova.
– Hozok egy italt – mondta Kocsis, aki hasonlóan gondolkodhatott, mint Lang, mert savanyú képpel fogadta az eredményt.
Amint a pult körül tolongó tömeg elnyelte Kocsis alakját, Lang rögtön tudta, hogy nincs vesztegetni való ideje, cselekednie kell, mielőtt a másik visszatér. Mivel most már tudta magáról, hogy bizonyos esetekben ösztönös, intuitív cselekvés jellemzi, nagy nyugalom szállta meg, és éppen azon volt, hogy megtegye a végső lépést, s egy laza félmondattal felhívja magához a nőt, amikor Angéla ezzel a kérdéssel lepte meg: – Mi a szobaszámod?
– Hétszázkilenc – vágta rá gondolkodás nélkül Lang, miközben a szíve nagyot dobbant, és egész testét bizsergető vágy járta át. Lám, lám, gondolta magában, olyan ez, mint a lottó, elég néhány jó szám, és a nyeremény máris az ember ölébe hullik.
– Az jó helyet takar a feng shui szerint – mondta már a liftben Angéla.
– Ennek igazán örülök – felelte Lang, de nem tudta folytatni, mert mások is beszálltak melléjük. A tömeg beszorította őket a sarokba, a válluk, kezük összeért, s ez szinte áramütésként hatott Langra, tovább korbácsolva a vágyait.
A lift zajtalanul siklott emeletről emeletre.
– A hétszázkilences szoba egy igazi energiagyűjtő pont. Te nem érezted eddig? – szólalt meg újra a nő, amikor az utolsó utastársuk is kiszállt az ötödik emeleten, és ők újra kettesben maradtak.
Az biztos, hogy elég sok szexuális energia gyűlt ott össze, amióta itt vagyok, gondolta magában Lang, de mielőtt válaszra nyithatta volna a száját – ami az lett volna, hogy „de igen”, vagy valami hasonló –, a lift apró rándulással megállt a hatodikon, és nő már ki is szállt.
– Hát akkor jó éjszakát! – villantott egy mosolyt búcsúzásként Angéla Langra, akinek fogalma sem volt róla, hogy a nő mikor nyomhatta meg a hatos gombot.
– Szia – nyöszörögte szinte magában, miközben kétségbeesetten és tehetetlenül nézte, ahogy a legszebb álmai egy szempillantás alatt semmivé foszlanak. De aztán az adrenalin váratlanul dolgozni kezdett benne, és eszébe juttatta az Angéla szerint rá jellemző ösztönös cselekvést.
– Van egy üveg francia borom – állította meg a folyosón távolodó nőt, miközben visszatartotta a liftet.
Sohasem bízta magát a négycsillagos szállodák minihűtőinek szerény készletére, és gondolva az ilyen helyzetekre, mindig vitt magával egy üveg márkás italt.
– Szuper! – nevetett vissza a nő Langra. – Megyek, és rendbe szedem magam – búcsúzott végül ezzel a Lang számára igennel felérő válasszal.
Lang gyorsan rendet rakott a szobában, kisimította az ágytakarót, megigazította a díszpárnákat. Elégedetten nézett végig a szinte steril tisztaságú szobán, aztán elővette az üveg bort, és töltött két pohárral. A poharakat a kisasztalra tette, majd egyetlen állólámpa kivételével minden világítást lekapcsolt. Leült az egyik fotelba, és a kellemes félhomályban szórakozottan maga elé meredt. Tapasztalatból tudta, hogy a nők nem sietik el a készülődést, így nem nyugtalankodott, hogy Angéla még tíz perc után sem kopogtatott az ajtaján. Felesleges aggódás helyett hagyta, hogy a képzelete, amelyet teljesen kitöltöttek az előtte álló éjszaka erotikus regénybe illő képei, szabadon csapongjon. Miközben ott ült, és a nőről ábrándozott, a fáradtság ostromolni kezdte a testét. Sokáig sikerült ellenállnia a kísértésnek, hogy lehunyja a szemét. Amikor végül mégis feladta a küzdelmet, és elnyomta az álom, egy emelettel lejjebb Angéla éppen befejezte a sminkelést, beparfümözte magát, új ruhát húzott, ami még az előzőnél is csábosabban állt rajta, aztán csendben kisurrant a szobából. Egyenesen a nyolcadik emeletre ment, és egy olyan szobába kopogtatott be, amelynek a száma semmilyen energiát nem jelzett. Két éve tartott a viszonyuk, de Angéla és a főnöke mindvégig nagyon óvatosak és diszkrétek voltak, társaságban sosem mutatkoztak együtt.
Lang erről mit sem tudott, ahogy arról sem, hogy Kocsis, aki éppen akkor érkezett vissza az italokkal, amikor a lift elindult velük, néhány percig még kereste őket a tömegben, aztán csalódottan feladta a kutatást, csatlakozott egy másik társasághoz, akikkel összevissza ivott mindenféle italokat; hajnalban, már az ágyában rosszul lett, összehányta magát, és reggelig a fürdőszoba hideg kövén feküdt hányadéktól mocskosan és büdösen.
Lang mindezt még csak nem is sejtette. Amikor reggel elgémberedett tagokkal felébredt a fotelban, mindössze annyit tudott, hogy egyedül van, és fázik.
Vissza a tetejére