Végeredmény
Válasz Csiki Lászlónak
Úgy nézem ezt a holt vidéket,
mint ami elrejti a földet,
amit egykor beleszántottak
a határtalan nagybirtokba,
úgy nézem, mint az apám sírját,
fejfa nélkül, megsemmisített
nevét, éveit, hitvallását
a parlagot fakító nyárban,
mintha saját örökölt földjét
a semmibe vetették volna,
onnan a szívem kamrájába
emeltem, mint egy hullarabló,
hogy éveimet megmérgezze,
lassan ölve foglalkoztasson.
Így törlesztek a büntetésből,
ami a sorsán túlra is szól,
és a törvénysértő ítélet
addig tart, míg az utód érti,
mi az egyetlen élet ára,
milyen könnyen lehet kivetni,
amit behajt a végrehajtó,
akár az elemi csapások,
érték a bajok, védhetetlen,
nem tudta, miért sújt a villám,
csak az esemény lefolyását
mondhatta el, ha faggatóztak,
csak ez a kép maradt utána,
ami nincs, arra emlékeztet.
Mit eddig az időjárással
indokoltunk, már nem érvényes,
nem az ősz miatt dőlt a lomb le,
a gyökerektől hullt avarrá,
hol a szélnek sincs semmi gátja,
se lomb, se nád, se fal, se zsindely,
egyedül kószál minden ember,
s önveszélyes a maga táján,
hiába lenne más a kívül
virágzó rét, erdei zsongás,
akkor is vaddög bűzlik széjjel
a szellőn a csemetekertből,
nem érzékelem, melyik évszak,
amitől ösztönöm csalódik.
A rongyba bújt madárijesztő
nincs már mit riasszon és védjen,
a nagy pusztaság, mint a tenger,
lábam előtt csapkodja partját,
hulláma nyüzsgő lényeket rejt,
mintha nem lenne benne élet,
s ezt az elhagyatott vidéket
lócsontvázak ekéje szántja,
parasztkoponya, mint a templom
többszintes féregjáratokkal,
hörcsögüregbe tűnt egérlyuk
s rókavár tépett kakastollal,
ugyanaz a képzelt valóság,
mint a valóság emlékképe.
Vissza a tetejére