Ez lett a vége
Megtörtént velem ötéves koromban,
hogy a járványtól távolra mentettek,
mint mikor anyámtól elválasztottak,
éppen akkora csalódást szenvedtem,
Pápán még diák testvéreim közt is
ijesztett minden furcsa és szokatlan,
a hattyú képében járó óvó nénik,
ülő szakállas vének utcahosszat,
valahára megszöktem egy kerékpár
csomagtartóján, s mikor hazaértem,
körülölelt a kukoricafosztás
kalákája, a csuhé a selymével,
kitört rajtam a sírás örömömben,
míg a lófogú kukorica ázott,
egyszerre helyreállt a világ rendje
a záporhoz hasonló zokogástól,
nem megyek el többet, fogadkoztam,
harminc évig is elkerültem Pápát,
a szökés bűne sokáig visszatartott,
börtönnek vettem az apácazárdát,
máig sem értem, micsoda gyalázat
elkövetéséről képzelődtem,
az „ejtőernyős bátor fiúk” dalára
masíroztam a kárhozat tüzébe,
aztán mégiscsak világgá szaladtam,
új iskolák, városok húztak, vontak,
változtatott rajtam, amit tanultam,
hogy teljesen mássá alakuljak,
nemcsak felnőtté változtam a félszeg
kisgyerekből, a képzelgő kamaszból,
még a nevem is másikra cseréltem,
mert nem lehettem költő ugyanazzal,
elválasztott anyámtól a szerelmem,
elcsábított apámtól a város,
mind meghaltak, nincs hova hazamennem,
aki vendégül hívna asztalához,
elszöktem onnan, hova hazaszöktem,
már nem tudok sehova visszamenni,
az állandó bűntudat azzal büntet,
ami nem volt, s nincs mit megismételni,
úgy kezdődött teljes elszakadásom,
ahogy az öblös diftongusból kényes
é hang szökken a szóra nyíló szájra,
s a zárt e-k raja lepi a beszédet,
fajtám között nem ismerek rokonra,
a sok összezavart arcvonásban
sejtem csupán, kitől kire mutatnak,
a temetőben melyik koponyára.
Vissza a tetejére