Két egymásra talált angyal*

A tenger biztosra megy, a folyó ezúttal sem hagy
kétséget maga iránt, a patak hadar. A rosszkor jött jó
elterelte figyelmemet a bandába verődött
bárányfelhőkről. Összecsuklott lélegzetvétel. Nyiss
ablakot, ha fogytán a kölcsönös udvariaskodás levegője.
Több kell a szavaknál a dolgok megváltoztatásához!
Sziámi ikerként összenőtt évek. Az araszolgatás a szellem
megnyilvánulási formája. A zene két egymásra talált
angyal összemosolygása. Megsárgult emlékek közé
betagozódott itt és most.

Fakopáncs*

Töredékessége ellenére hibátlan az ezredvég teljessége.
Hangtalanul bújt ki a lélekből a test múltja. Nem
változtatok a szó és a kitörési pont között fellelt
összefüggéseken. Üzembe helyezett nyomáscsökkentő.
Egyenetlen árnyékfogyatkozás. Elvétette a naplemente a
hanyatt esést. Vegyes technikájú havas eső. Iszonytató
szándéksoványság. Legjobban az előre mozgást ismerik
érzékeim. A zene a lélek szüntelenül dolgozó fakopáncsa.
Aki hittel ír és él, igyekszik rövidre fognia a reggeltől
estig elvergődés fáradalmait.

Metropolis*

Nemlétből kibújt szívhang. Tartom az irányt önmagam
felé. Egyszerre pályázok jogra és igazságra. Ritmikailag
hibátlanul felépített gesztus. Órákon át lestem, miként
szabadította ki magát a lóbogár a káosz alól. Csak írás
közben szoktam beleferdülni a számlálatlanba. Nyelem a
nyálamat, keresem elveszett sálamat. Végre sikerült
magamat belefogalmaznom szüzességedbe. A vízfelszín
a légmozgás ujjlenyomata. Fönt teliholdalaposság, lent
kétágra szakadt történetmondás, Dühöngő villámidomár.
„Szoprán vércsecsőre hasít”. A zene a hangok
metropolisa, álmomban is utcáit járom.