Tematika

Pénzért sütött a nap és a hold.
Pénzért fújt a szél.
Pénzért nyaldosta
a partot a tengerhullám.

Az esőt pénzért árulta a felhő.
A hegycsúcs pénzért gebeszkedett
olyan magasra, amennyire csak bírt.
Pénzért váltotta le a nyarat az ősz.
Pénzért nőtt a fű,
ősszel pénzért hullott le a fákról a levél.

Pénzért lobogott a tűz,
pénzért dobogott a szív.
Pénzre vágyott a mohó lélegzet.
Egyetlen vasdarab se akadt,
amelyik a rozsdásodást ne pénzért
vállalta volna.

Pénzt kapott az élet a halálért.
Több életidőt a haláltól pénzért
még a kivételezett se kapott.

Az összekötő kapocs

A Berekfürdői Írótábor virtuális emlékkönyvébe

Erre, itt mifelénk,
olykor vagy mindig
eget föld temet maga alá.
Erre, itt mifelénk,
ha sokan akarják
vagy ha kevesen tagadják,
földet égbolt tesz szabaddá.
Befejezetlenül maradt fájdalom,
balsorsba átfordult mosoly.
Tenni akarást segítség gáncsolt el.
Még él a hókristály emlékezetében
a maradandóság ólomsúlya.
Még tart a versenyfutás
az idő és az emlékek között.
Erre, itt mifelénk,
az anyagból kinövő szellem
törvényt véletlenné silányít,
véletlent törvényként működtet.
Életet halál egyengetett hibátlanná.
Erre, itt mifelénk,
a tétlenkedő és a csodatevő között
a világ legértelmesebb
magánya az összekötő kapocs.

Vakablak

Ablak a leiekre.
Ablak a nyeregtetős
pillanatra.
Ablak a csöndre.
Ablak a kitelepített zajra.
Ablak a rövid pórázra
fogott mosolyra.
Ablak a szélsőséges
lélegzetvételre.
Ablak a csigolyacsontokra.
Ablak a szürkét
feketeként megélt öregekre.
Ablak a szerelmesek
egybefonódott végtagjaira.
Ablak az alultápláltakra.
Ablak a duplán felszámolt életre.
Ablak a felszínt
karistoló filozófiákra.
Vakablak önmagunkra.