Egy

 Ha a kettőt eggyé teszitek, a belsőt olyanná, mint a külső,
s a külsőt, mint a belső, és a fölsőt, mint az alsó;
ha a férfit és a nőt az egyes-egyetlenné fogjátok tenni,
hogy a férfi ne legyen férfi, sem a nő nő;
ha szemeket szem helyébe tesztek, ha kezet kéz helyébe, lábat láb helyébe,
és képet kép helyébe, akkor fogtok bemenni a Királyságba.
(Tamás evangéliuma)

Úgy kezdődött, hogy kölcsönkértem egy ujjad,

bal kezedről a legkisebbiket, csupán ennyit, gondoltam,

úgyse használod semmire. Különben is:

jobbkezes vagy, hiánya nem oszt, nem szoroz.

Nem vártál tőlem racionális magyarázatot,

de ha vártál volna, se tudtam volna adni, kérésem

abszurd volt és képtelen. Megdöbbeni se volt időnk,

csak tudtuk: történik, aminek történnie kell.

Mivel nem maradhattál kisujj nélkül, és új test-

részemnek valahogy helyet kellett teremtenem,

bal kezem kisujját neked adtam zálogul. Értelmetlennek

tűnő csere volt – de akart-e bármelyikünk is érteni?

Könnyen törtek a csontok, mint a fél napon át

rotyogó húsleves puhára főtt csirkelábai.

Fájdalmunknál erősebb volt e furcsa késztetés.

Testünk az idegen testtel könnyen összeforrt.

A műtét sikerességén felbuzdulva bal kezünk

összes ujját kicseréltük: nevetve csonkoltuk

magunkat – de még nagyobb mulatság volt, mikor

egy fityisszel teszteltük frissen kapott tagjaink.

Ezt követően egy hétig zsebre tett kézzel jártunk.

Te szőrös bütykeid rejtegetted a világ elől, én pirossal

kilakkozott körmeim. Mikor már jobb kezünkön is

lecserélődtek az ujjak, láttuk: innét nincs visszaút.

Te megtanítottál a körömlakkozás fortélyaira,

én meg naphosszat gyakoroltattam veled, hogyan

bucskáztass végig egy pénzérmét ujjaimon.

Kétség nem fért hozzá: nem vagyunk normálisak.

Egyszer aztán (egy egész éjen át tartó szerelmeskedést

követően) furcsa dologra leszünk figyelmesek:

idegszálaink, vérereink végleg összekuszálódnak,

s helyetted fújom ki a szádon át beszívott levegőt...

Üres mozivászon. A hajnal függönyünkön átszűrt fényei.

Felém fordítod, mit eddig saját arcodnak véltél.

Hogy tulajdon tekintetemmel farkasszemet nézzek.

Te nem vagy. Én nem vagyok. Valami van. Szétbogozhatatlanul.

Felidae (I)

Gyerekként tátott szájjal néztem

a tűzkarikán átugró oroszlánt.

Csodáltam tanult bátorságát,

s hogy sörénye épségben maradt.

Aztán szembesültem vele,

hogy képtelen vagyok kancsóból

pohárba tölteni bármit anélkül,

hogy egy csepp félre ne menne.

Egy nősténytigrissel viaskodtam

egész gyerekkoromban. Fegyverem

nem volt, hát szavak tüskéivel

szórtam fel az aréna porát.

Bárhová mentem később, egy zacskóra

való tüske mindig volt zsebemben.

Amerre jártam, nyüszítő fenevadak

nyalogatták véráztatta mancsaik.

Aztán lett egy macskám,

aki megtanított dorombolni.

A lágy, sebezhető testtájak

simogatásra bírták kezeim.

Mikor még kölyök volt,

állatorvostól állatorvosig

cipeltem, folyton felsebezte talpát

a kristályszemcsés alom.

Közben megtanultam azt is,

hogy a borosüveg nyakára kendőt

kell tekerni, mert legalább

egy csepp mindig félre megy.

Egy reggel tükörbe néztem,

kócos sörény borította fejemet.

Megértettem: nem félhetek

a tűztől, ha magam is tűz vagyok.

Állig begombolt hallgatásod előtt

anyaszült meztelen állok.

Erős vagyok és sebezhető.

Legyen meg a te akaratod.