... - falvától ... Imréig; ... meg vissza.

Gyulán át.

... „Leveles” a simonyi(falvi) táncegyüttes neve, s való, a Leveles ér ott tekereg már Vadász töltésszéle végitől Újfalunak, hogy Simonyit is körbefogja (valamennyire); Imre egy szót nem ejtett róla.

Erről nem.

A Tőz kárpáti-patakai völgymélyével Miske után... Erről sincsen szó Imrénél.

Szamos; jó hogy.

Leveles az istennek sem; pedig most még mintha víz is lenne benne. Nád, káka, „bambusz”.

Simonyi... a Leveles-parti világból.

Ki hitte volna!

Levele a Leveles...

Mert Imre... Hogy is mondjuk.

- Hogy belőlem éljetek meg?! - utasított el mindenkit, aki elővette volna (jelenlétében, meséit hallgatva) a jegyzetfüzetét, hogy belevésse az igaz történetet Imréről (Imrétől).

... Imrének.

Nekünk, esetleg, de másnak?!

Nem is (nagyon) tud róla senki semmit. Azaz hogy; ha K. Géza, a gyulai könyvtáros (fiúi) barát nekiül és egybeszerkeszti mindazt, amit Imre-estjeit követően odahaza sebesen leírt.

Ha élne Görgényi tanár úr - az egy szem irodalomtörténész, akivel baráti viszonyt ápolt, s akiben, úgy tűnik, kivételesen megbízott -; de nem él.

Ha nekiállna mindazt megírni, amit Imre mellett megélt, Imréről (Imrétől és a családtól) tud az egyetlen eleven (Leveles-parti) „legközvetlenebb hozzátartozó” unokahúg, H. Ottilia simonyi magyartanárnő...

Nem nagyon fog.

Imre pedig...

Azon túl, hogy - ha élne s hallaná - eleve kikérné magának, hogy neki bármiféle hozzátartozója lenne... Németh Lászlón, Illyés Gyulán, József Attilán, Márai Sándoron, Sinka Istvánon s a többi (hozzájuk, hozzá hasonlóan) igen nagyokon kívül e világon...

Arról szót sem ejtve, hogy mi köze lehet bármiféle Szmolasághoz, Annabringsághoz; aki (biza!) a legteljesebb joggal fogalmazott úgy az Úr 1970-es éveinek derekán Gizella királyné városában, hogy őbenne az irodalmi est közönsége az Árpád-házi királyok szellemi örökségének megtestesítőjét látja!

Na ja.

SIMONYI SIMONYIBÓL; vissza alig.

Hogy vittem volna! Be a kocsiba s nyomás...

Lassan értem meg, miért nem vágott neki a legutolsó simonyi útnak Simonyi.

Simonyifalva, 1882-

Simonyifalvát a vadászi pusztán 1882-ben alapították azok a mindenfelől jövő magyarok, kisebb részben németek és szlovákok, akik Simonyi óbester uram 1819-ben vásárolt földjét a pénzszűkében lévő bárói családtól a fölparcellázott birtokot (hosszú törlesztésre) megvették - tudja meg, akit érdekel, Kovách Géza Korunkbeli (1983. 12.) falumonográfia-részletéből.

Az adósság megfizetésével évtizedekig bajlódó szegény simonyi nép fia Szmola Imre.

Katolikus falu; 1914-ben épült mai temploma előtti kápolnájáról készült festmény az új paplakban. (A nép, ahogy idejött, azonmód istenházát rakott; ahogy - tudni való - ma is: a falu legfontosabb közhelye a templom.)

A plébánia melletti épületek egyike a dűlőfélben lévő szülőház az Annabring-portán.

- Hevesi József feketegyarmati körorvos szervezi, hogy Simonyi-emlékház legyen belőle!

Ha addig össze nem dől.

-Vályog és vert fal, betonnal aláöntve, de már az sem nagyon fogja meg.

1930-ban (Satu-Nou, Újfalu) az Új Idők Lexikona szerint 2364, K. G. szerint 2358 ember lakja.

A Korunkból megtudhatni: 1890-ben már 1402 léleknek ad otthont Simonyi/óbester/falva, 1900-ban 1944-nek - 1477 a magyarok, 422 a németek, 28 a szlovákok, 17 a románok száma -, 1910-ben pedig már 2484-en vannak (2276-ra gyarapodik a magyarság, 162-re fogy a németség, 16-ra apad a szlovákság, 30-ra ugrik a románság).

- A magyarok eljártak a Bánságba dolog után, a németek itthon maradtak. Meg lehetett nézni, milyen kertjeik vannak!

Voltak; mert ma már.

Kovách Géza írja, Imre bácsi is említi valahol: a kisvonattal Gyuláig utaztatták a friss zöldséget a jó simonyi gazdák.

A helyi érdekű vasút - írja Kovách tanár úr Aradon - 1904-ben épült ki Simonyitól Gyuláig, hogy a pártatlan és a térség gazdasági egységét megőrizni igyekvő trianoni döntés jóvoltából 1919-ben megszűnjék rajta a forgalom, 1932-ben pedig föl is szedjék a havaselvei király idetelepített emberei s helybéli kiszolgálói e párciumi vonatocska sínjeit.

(Kellett nekik a Baragánra?)

(Ki tudja, hova nem.)

A népszámlálás 1977-ben 1166 embert lel Simonyiban (72 német, 42 román, a többi magyar), 1992-ben már csak 892-t (a magyarok száma ekkorra 820-ra apad, a németeké 35-re, s az utóbbiakhoz hasonlóan megfeleződött a románság lélekszáma is a 24-gyel...)

- Most 850-800-an vagyunk.

Ám a román faluba - Miskére - telepített községházán 2000-ben magyar polgármester ül, Haász Tibor simonyi gazdálkodó, az RMDSZ jelöltjeként nyert úgy, hogy az ügyesen összeboronált négy faluban a románság van többségben: Miske román, Vadász harmada román, harmada magyar, harmada cigány. Simonyi magyar, s a pici (kétszáz lelkes?) Bélzerind magyar.

- Románok is szavaztak rá!

Így nyerhetett a decemberi fordulat óta másodízben magyar a Kiskörösköz és Erdőhát e fogyó magyarságú (s ettől egyre vegyesebb) zarándi fertályán.

1992: Tőzmiskén az 1162-ből 11, Vadászon az 1164-ből 481, Bélzerinden a 263-ból 258 a magyar.

„Demográfiai hullámvölgy a Kőrösközön” - írja az aradi Szövétnek (1998 februárjában). S való, Simonyifalván is: 1910-ben 359-en K. G tanulmányában 450-en) iskolakötelesek a településen, 1998-ban 63-an.

- Most 70 tanulónk van, a nyolcosztályos simonyi magyar általános iskolába járnak a vadásziak és a bélzerindiek is.

A Szövétnek azt is hírül adja, hogy Simonyiban három év alatt (1995-ben, 1996-ban, 1997-ben) összesen 6 esküvő, 9 keresztelés és 33 temetés volt.

Annabring, meg Szmola már nem él Simonyiban, ellenben Zsóri, Mucsi (még) igen. (Meg Kiss, Farkas, hogy otthon érezd magad.)

- Az anyja Annabring?! Akkor értem, miért mentette 1944/45 fordulóján a szovjetmuszka KGB-pribékek elöl a Szibériába-hurcolástól a németgyulai (németnevű) magyarokat! Köztük lehetett az édesanyja is.

A zsidókat akkor - amikor lehetett (’44 nyarán kellett) - vajh miért segítette.

(Az Ágyától Vadász és Miske felé lévő határban állt egykor Kis-Sarus és Nagy-Sarus, míg a pogány örökre el nem pusztította e zarándvármegyei falvakat. Kis-Sarusi ősöm tán innen futott Csongrádig, hogy Sarusi ma Vadászon s a szintén közeli Zimándon is éljen, míg engedi az új hódító, s nem kell neki is továbbfutnia a betyárbútorokkal... ki tudja, Amerikáig, Ausztráliáig-e?!)

(Bélzerind alatt, Vadász szélitől Sarus felé: kunhalmok egész íve. „Testhalmok”? Alant a két Sarus halomra ölt népe? Ki kimaradt, kimászott, csonkán-bonkán, de megúszta... a Levelestől a Tiszáig szaladt?)

(- Sáros dűlőnév ma is van Ágyán! A sárosi dűlőt átvágja a belső limes – tájékoztat Ágya feketegyarmati körorvos helytörténésze.)

(- Átmegyünk Ágya Seprős felőli szélén a Tőz hídján, Seprősre menet balra látható a Sáros dűlő. Egy része szántó, egy része erdő.)

(Limes... Gyepűt akartál mondani?)

(- Római limes! Márki Sándor két hetet töltött Ágyán, meg is találta.)

(A magyarnak Ördögárka, a románnak Traján útja, -sánca a limes.)

(- A Kiskörösközön, a Fehér- és a Fekete-Körös között. A Nagy-Körösköz a Sebestől a Fehérig; az Erdőhát a Kis-Körösköznél nagyobb, a Nagykörösköznél kisebb rész.)

Hogy milyen megnyomorított volt e nép (az a nép, amely Simonyi Imrét útra indította), álljon itt egy mendemonda Kovách Géza dolgozatából: „... liter pálinkáért is lehetett egy hold földet kapni a rajta lévő teherrel együtt, mivel gazdájuk nem tudott eleget tenni vállalt kötelezettségének...”

- Amikor Imre megjelent, a család mindig egy üveg pálinkával fogadta! Megkövetelte, oda kellett tenni elé az asztalra.

- Más szerző másképp tudja. Legalábbis E. Glück, Al. Roz, valamint M. Toacsen Arad megyei útikalauzában (Bucuresti, 1979) így vág neki Simonyi ismertetésének:

„SATU-NOU (Újfalu) 19 km-re a D. I. 39-es számú úttól (Miscától követút). Megközelíthető autóval.

Figyelmet érdemel az 356. számú ház, ahol 1930 körül a falu és a környék román és magyar kommunistái gyakran üléseztek. A kutatások tanúsága szerint pártdokumentumokat és Lenin munkáit tanulmányozták.”

Simonyiba az út ma szinte járhatatlan (Ágyára menet tapasztalhatja a portya, van ennél is kegyetlenebb tengelytörő, Ágya bihari várispán korát idézd - az utóbbi rumun civilizációnak köszönhető - hadi utu reá).

ÚJFALUnak nyoma veszett, SATU-NOU viszont valóban ott rozsdásodik a faluszéli táblán.

- „Vinatori” (Vadász helyett), „Satu-nou”... NEKTEK.

A simonyifalvi faluszélen a falunévtábla mindkét nyelven, úgyhogy: SIMONYIFALVA!

A falu fölvette Imre nevét?

- Azt hittem, Simonyi Imre az óbester családjának leszármazottja...

SIMONYI.

... Csak a Szmolát meg ne hallja, sírjából hajintja hozzátok a gyalogszéket!

(Sámlit; sámedlit.)

A kommunisták meg időközben (Hálá legyen Istennek!) megtértek az örök lenini úton jó atyájukhoz.

Szmola, Annabring, Marx és Ts-ai

Szép Szűcs Mária nagyboldogasszonyi védőszentként óvná Simonyit (Imre, tudni való, nem kért belőle); a szentegyház nyitott ajtaja előtt - nyilvánvalóan hunn - gyermekcsapat, szemben a csapszék előtt az órómai civilizátorok indus segédosztag osztozik Bucur nyelvén.

ÉPÜLT 1912-14 ANSCHLINGER FERENC PLÉBÁNOS ALATT.

Rá hat simonyi esztendőre plebánusunk keresztelte Imre bátyánkat?

Itt; hova túl gyakran.

Valamiért.

Szóval hogy sok minden volt Imre bátyánk, vallásos nem.

A szentegyház előtti kőkereszt alján a tábla széle letörött.

(IMÁDUNK) TÉGED KRISZTUS

(ÉS ÁL)DUNK TÉGED MERT TE

SZENT KERESZTED ÁLTAL

MEGVÁLTOTTAD A VILÁGOT.

1937.

Imre lobogója ha a fene fenét eszik sem.

- Az evangélikusok és a reformátusok közös kis temploma szemben!

A legjobbkor jöttél; mire beharangoznak, szinte mindent tudsz (amivel már el lehet indulni).

- Hévízi Ottilia magyartanár, a fő utcán Vadász felől!

Szmola Imre rokona.

Szmola.

Simonyinak Simonyi.

Matyelka Mária kántor.

- Szlovák? Nálunk azt mondják, tót!

Az asszonyok meg:

- Szmola? Nincs. Az utolsó Szmola Magdi néni volt.

Az is elment.

- Vagyunk vagy 850-900-an! Mind magyar. Egy román család jött, talán Balánbányáról, tizennégy gyerekkel. Elterjedt, hogy itt meg lehet élni.

Azok ott szemben, akik a csapszék előtt hangoskodnak?

- Vadásziak, itt nincs egy cigány se! Átjárnak, itt fogadják fel őket a gazdák.

A szentegyház tornya alatti hirdetőtáblán a fölhívás:

S i m o n y i f a l v a   v i s s z a v á r.

„Vándor felhők fenn az égen,

Ha majd egyszer kis falumhoz értek:

Álljatok meg az alvégen,

Édesanyám házát keressétek.”

„Itt születtem én ezen a tájon”

„Hogyha ír majd édesanyám,

Írjon a falunkról.”

„Hazavágyom csendes kis falumba.”

(Imre nem - nagyon - vágyott.)

Szeretettel várjuk 2000 Augusztus 12-én, Szombaton Kis falunk találkozójára.

Kérjük, jelezze részvételi szándékát.

Imre „vajh - jönne-e?

Gyula (város) - melynek e múló század legnagyobb írója volt - (vajon) képviselteti-e magát a simonyiak találkáján Simonyiban a maga Simonyija nevében?

Amilyen költője a következő száz évben sem nagyon lesz.

Ha tudna róla, sem (nagyon).

(- Nem volt Imre olyan nagy író! - így a belevaló mai véghgyulai intelligencia.)

(Mint egyesek - még ma is - hiszik.)

(- Népi író volt.)

(Azaz hogy: nem divatos. Lejárt szavatosságú.)

(Hogy legalább annyira urbánus is lehetett, akinek Márai és Sinka - Illyés meg József Attila - egyként az istene volt?!)

A szentély fölött - a magosban - az íven:

DICSŐSÉG A MAGASSÁGBAN ISTENNEK.

Körben a keresztút állomásai. (Az egyiken mintha.)

(Ha nem szentségtörés.)

(Imrét látnád.)

Enyhely a kereszt alatt e kietlen világban. (Hogy a magyaroknak, ne említsd, mert nyomban antiglobálisnak kiáltanak ki.)

(Globalice Imre.)

Ahol... emlékeznek rá!

Ahogy ő...

?

Úgy-e?

A nők; itt is ők töltik meg (harmadrészt?) a misére a templomot; a sok gyermekmellett pár ember.

(A kóruson, hogy ne legyen föltűnő... a hitük?)

- Maga az új plébános?

Majdnem azt hitték.

- Azt hittem, helyettesít.

Az oltárképen Szép Szűz Mária a Kisdeddel; alant az oltárterítő körül hét pici ministráns.

- Volt már tizenhét is!

A paplakban kiderül: a templomépítő atya 1904-től 1922-ig volt Simonyiban plebánus, így minden bizonnyal ő keresztelt 1920 Szent Mihály havában is.

- A plébánia utáni ház volt az Annabringeké! Annabring bácsi hentes és mészáros volt. Hévízi Ottilia magyartanárnő nagymamája Annabring.

A római katolikus anyaszentegyház simonyifalvi egyházközségének (e korszakbéli) keresztelési anyakönyve 173. lapján a 60. sorszám alatt - ha igaz - olvasható:

Imre, fi, törvényes, római katolikus, atyja Szmola Imre tiszthelyettes, anyja Annabring Mária, született 1920 szeptember 14-én, keresztvíz alá tartatott 19-én, keresztatyja Marx Ferenc molnár és neje, Weiszmann Franciska, keresztelő lelkész Anschlinger Ferenc.

Szmola Imre és Annabring Mária fia, Imre az Árpád-házi királyok szellemi örököse Vazul, s nem Orseoló Péter vonalán.

- Imre Marxról is (mélyen) hallgatott!

Mi mindenről nem.

Kisfalunk

A 70 simonyi kisdiákból 56 (valamennyi katolikus) hittanos.

- Aradra 22-23-an járnak be iskolába.

600 katolikus, 150 evangélikus.

Hegedűs János plébános úr Karácsony óta szolgál Simonyiban.

A protestáns lelkipásztor Kisjenőből jár ki, de ideköltözik; darabig a katolikusokhoz is máshonnan jött, ha kellett, a helyettes.

A bennszülött lakosságon kívül a bányák bezárása miatt idemenekülő pár bányászcsalád is él Simonyiban, közülük kettő gyímesi csángómagyar.

- Mind magyarok! Lelkes kis falu.

Sokan kint vannak Ausztráliában, Ausztriában, Németországban.

Majdnem kertszomszéd Haász Tibor, az új (miskei) polgármester; sikeres vállalkozó, ezért támogathatta a falu.

Igen nagy szüksége van rá.

- A Haladás tsz magánkézbe került, a föld egy részét az aradi Agrocomesu fölvásárolta; kis tejgyárat alakítottak ki egy régi épületből, új festékgyárat építettek. Marhatelepet vettek, modernizálták, de tőkeszegények, bezárták.

- Többnyire mindenki a maga saját kis földjét műveli, abból élnek a simonyiak. A zöldséget Váradra viszik.

Régen, míg föl nem szedték, Gyuláig vonatkoztak a friss veteménnyel és gyümölccsel a jó simonyi svábok s magyarok.

- Három társammal összefogtam és megvásároltunk egy téeszistállót. Százötven-százhatvan hektáron gazdálkodunk, mikor mennyi.

Csak: nagy a szárazság, április óta nem esett.

- Állatnak takarmány; most hetven disznónk van, volt száz is, s negyven-ötven bikaborjat hizlalunk.

Boldogul, ahogy lehet.

Szép ház, szép család; nagy szárazkapu (amilyen a faluban csak kettő-három), mint Biharban (a Fekete-Körös völgyében a tehetős magyar falvakban).

Eredeti képzettsége szerint kertész, Csombordon végzett.

Olyan három és félezer - miskei, vadászi, bél- /avagy kis-/zerindi és simonyi - embernek a polgármestere a simonyi gazda.

A keleti szomszéd Apáti virágzó román falu.

- Viszonylag sok a fiatal, oda az emberek visszamennek.

Innen a kommunizmus alatt volt nagy elvándorlás, kilencven óta folytatódik.

Aradból, Biharból, Tömösből

Simonyi a románidőben 1968-ig Bihar tartományhoz, a kisjenei járásba tartozott, azelőtt és azóta Arad megyei falu.

Aradi, Imre mégis egyfolytában biharozik, költeményeiben csak Biharról ejt szót, Aradról véletlenül sem.

A Fekete-Körös valóban csak egy jó futás.

- Az emberek innen Belényesbe, Szalontára, meg Pankotára jártak; meg talán hogy Imre Bihart magyarabbnak érezte.

Szmola Imre úgy gondolta.

(Jól fejbevág, ha szembe leszmolázod!)

(A szövegszerű szövegeket szövögetve szövegelő komprádor-e-litbélinek sem kell több: -Emréről egy szót se!)

(Aki így érez, az - persze hogy - NINCSEN.)

(NYOLCVAN év ENNEK.)

(Mit nem.)

(„Évforduló.” „Monográfia”.)

(Az hiányzana.)

(Üveges Szmolának a hanyattesés, tokos Annabrignak a.)

(- Ne bosszants.)

(„Imre nem volt.”)

Hévízi Ottilia Simonyifalva egykori iskolaigazgatója, magyartanár, Imre bácsi unokahúga.

No lám, mégiscsak van legközelebbi hozzátartozója!

Valamiért ezt is letagadta.

- Hogy belőlem éljetek meg

Nem tudta, hogy ebből...

Belőle!

Bármiből, ami nem talmi érték...

„Gyulán”; „Békésben”; „Magyarhonban”; „Európában”.

Nemhogy őbelőle, a mestereiből sem.

Esetleg ha marad Szmola, ne adj isten Annabringnak adja ki magát.

Nem, ő simonyi.

...-ból való.

- Mindkét ágon rokonok vagyunk! Édesanyám Annabring Terézia, nagyapám Annabring János hentes, a felesége, nagyanyám, Porubcsánszki Anna, akinek az anyja Szmola Veronika.

Szépanyja, Édem („Veronika nagymama, talán az ’édes mamám’-ból lett az Édem!”) meghalni visszament Endrődre, ahonnan idejött a családdal falut alapítani.

- A Szmolák Gyomáról, vagy Endrődről, az Annabringek az Arad megyei Hidegkútról, románul Zabrani, jöttek.

A katolikus, valamennyire szlovák Szmola Endrődről való lehet, Hidegkút meg amúgy („hivatalosan”) Temeshidegkút... a mai Aradban.

- A családban valahonnan öröklődött az irodalomszeretet: a Porubcsánszki ágon egy unokatestvér New York-ban lett újságíró, Imre költő, én tanárként.

A legszívesebben külön Simonyi-műsort állított volna össze; a végén annyi lett belőle, hogy berakott egy-egy verset Simonyitól az ünnepi rendezvények összeállításaiba.

- Imre Désaknay nevű, 1956-ban a Dunántúlon élő három unokatestvére részt vett a forradalomban. Kettőt halálra ítéltek, a harmadikat életfogytiglanra. Egyiküket kivégezték, a másik kettő Amerikába került. Az egyik Porubcsánszki 1911-ben kivándorult, hozzámentek.

Oti 1951-es születésű.

- Velem kiveszett a család.

... Simonyiban.

(Simonyi - még hogy - Simonyi nélkül, Szmola- és Annabring-talan is lesz.)

De ezt: hagyjuk.

Tartás, örökség

- Az apja? Baleset érte! Fölmászott a fára, leesett. Nagymamámtól hallottam.

Az anyja meg.

- Marika néni... nehéz természetű volt. Amikor özvegy maradt, azt mondta, nem megy el dolgozni, mert ő tiszthelyettes felesége!

- Azt sem értem, Imre miért nem dolgozott.

- Utoljára 1956-ban járt itthon és óriási cirkusz volt. Nem Imre, ő hallgatott.

Az édesanyja, a juss miatt; de erről szót se.

- A semmiért.

Mert hogy annyi maradt az Annabringeknek a szovjetparadicsomi Nagyromániában.

- Ötvenhat őszén, mert azt emlegette, sietnie kell haza, kezdődik az írókongresszus! Közvetlenül a forradalom előtt lehetett.

- Örökség?! Semmi.

- Nagyapám (Annabring János, Simonyi Imre anyjának a testvére) későn nősült, harmincévesen; az apjuk Annabring Péter volt, borbély.

(Lám, ezért - is - lehetett oly elnéző Imre bácsi a Kurtuczból lett Sarusival!)

- ...Anyjuk Grünwald Barbara.

Hidegkútról, mely nekik még - Tömösvármegyében - Guttenbrunn volt.

- Minden nyáron jöttek, emlékszem a sok ajándékra, amit hoztak! Imre elé tettük az üveg pálinkát.

- Legyen miből, de ne legyen kit taníttatni! - mondta, rágondolva, „jussolás közben”.

Ilyen volt.

Hogy aztán Gyulán.

(Gyulán nehéz munkával kereste kettejük kenyerét.)

Keressem meg Végh-Gyula városában azt az elvált asszonyt, aki mindenkinél többet tudna Simonyi Imréről mondani?

Sokat.

- Gyulán; úgy tudom, ott halt meg az apja.

Ha.

- Imre nagyanyja, Veronika néni kilencvenvalahány évesen ment vissza meghalni Endrődre.

Amúgy.

- Alkata magas, sovány: Annabring! A Szmola-ág meg: borzasztóan feltörekvő!

„Kész a leltár.”

- A Porubcsánszkit sem kellett félteni, összeszedtek egy csomó földet.

Hogy későbben a kollektív.

- A német föld jobb volt.

Szülő, ház

- Borbély dédapámnak (Imre öregatyjának) ötvenévesen reszketett a keze, nem tudott dolgozni! Az övé volt az Annabring-ház a templomnál.

„A templomnál” tehát a Templomuccában.

Kovách Géza megírta volt...

- Akkor biztos.

Annabring Péter borbé.

-Aztán nyitott a házban hentesüzletet a nagyapám, átadta neki.

Imre nagyapja építette a házat.

- Úgy tudom, a 171. szám a plébánia mellett. Össze akar dőlni. Itt született.

Nem a Szmola-házban?

-A Szmola-házban nehezen lakhattak!

A Malomuccán van a Szmola-ház.

-Lakhattak máshol (lakhatott az új pár), de Mariska néni biztos hazajött szülni az anyjához!

Meg aztán az leégett; úgy tudják, a zsuppfedél azért fogott tüzet, mert „valaki” – a falu hogyne tudni, ki volt ez az akárki - méregből fölgyújtotta.

(Van olyan falu, ahol az ilyen esetre ne lenne magyarázat? Tettes pláne.)

Ez még.

- Simonyi-emlékházat akartak csinálni az Annabring-házból az Illyés Alapítvány segítségével, 171 a ház száma! Zsóri Jánosé a ház.

(Zsóri, akár e sorok rovójának kígyósi öreganyja.)

(Gyulán, Csabán, Kígyóson, Simonyiban... Oly egyremegy?!)

- A temetőben egymás mellett állt Annabring Péter és fia, Annabring János sírköve, a nagyapámén a márványtábla. A másikon, Imre nagyszüleién, a műkőbe vésve a név. Mindkettő megvan a kiszedett sírkövek között.

- Újat csináltattam, de már csak a nagyszüleimnek.

Tótul ha, svábul ne

A kérésre, hogy támogassák meg némi központi összeggel a Simonyi-emlékház létrehozását, az érintett közemberek azt válaszolták:

- Ha mi ezt kiverekedjük (mert miért ne, ha nagyon akarjuk, elérhetjük!), a kákán is csomót keresők azt mondanák, hogy magyarkodunk!

Kérjék meg inkább a szlovákokat vagy a németeket, hogy Simonyi Imre Annabringságára avagy Szmolaságára hivatkozva ők szerezzenek a havaselvei székesfővárostól némi (fanarióta) pénzt!

Szóltak hát - hallani, ej, regö rejtem! - a fölbátorított (lebeszélt) emlékházállítástervezők:

- Kérnétek tán ti...

Simonyinak egy kis aprópénzt a Házra!

Annabring, Szmola.

(Még jó, hogy Imre nem hallotta.)

(Mert ő - Ő, s nem ti - aztán.)

(Mindhalálig.)

Szóval hogy egy kis mani (leu, lei, lej, bani és bán) nekik is elkelne...

(Mondottuk volt: ha ezt Imre...)

Se sváb, se tót.

- Na ez az.

Így nem jár.

(Mondották - ? - volt Ámmen helyett a jó urak.)

SIMONYIFALVA.

Simonyi meg a faluja.

„Kurva egy szülőfalu volt.”

Ki tudja!

A Jóisten.

(Mert ha Ő sem...)

   Rendületlenül

A hazáról az utolsó szó jogán

S esténként még megfoltozom a zászlót.

Azt a régit! - Ha a piros híjával

van a pirosnak: József Attilával.

S a hóhér a feliért ha vérrel hinti;

fehérrel írom rá: Bajcsy-Zsilinszky.

S ha valaki bepiszkítna a zöldbe

ráhímezném: ez a Házsongárd zöldje.

Hol Fél-Magyarország ÉL zöldelőn:

édes Dsida, drága Karácsony Benő.

S hogy: „Krúdybiedermeier”?, az a kín! -

Szinbád gyötrelme: Széplány-Podolin!

S ha akárki (tán éppen Ő?!) erővel

tépné meg: hát akkor Szabó Dezsővel.

Igen e megszaggatott, ez volt AZ A zászló:

EZ volt az ifjúkor! EZT foltozom.

Ó, tépett zászlóm: rongyos ifjúkorom!

Végső mulatsága ez már a vénnek.

Tettnek nem sok. Ámde elég reménynek.

Ifjúkor? Tépettség? Foltok? Régi zászló?

Ó, folt-hátán-folt-Márai! Ó, folt-szent-Németh-László!

- mennydörgé Imre, valahol mélyen,