Vadonjaink; Reményeink
vadonjainka susnyásban barangoltunk a
haverokkal térdig csatakosan önfeledt
mámorban két zsíroskenyér között
a Tisza-csatornánál letisztítottuk az út
sebeit a bátrabbak átúsztak a túlpartra
én a stéget őriztem s figyeltem
elváltozott arcát a víznek
a zsombékosban riadóláncot alkotva
leveleken kucorgó békák leselkedtek
nádszálakból hidat építettem nekik
de elferdült a bizalom s pálcájával
közénk csapott az összegyűrt idő
azóta elkerülnek az álmok nyitott
szemmel számolom az óraketyegést
bevégzett dolgok képei pörögnek
és visszaszöktetnek abba az
elhagyott vízparti vadonba
reményeink
megint be fog sötétedni
anélkül hogy szólnánk egymáshoz
csak bóklászunk vakon
múlt időbe kapaszkodva
régenvolt mosolyok
incselkednek velünk
mi pedig reménykedünk
hogy lesz még mit megosztani
ha éjjel kisimítjuk
párnánk gyűrődéseit
Vissza a tetejére