(zsidó népmese)

Élt egyszer Jeruzsálemben egy tálisz-szövő mester. A tálisz manapság a vallásos zsidók imaköntöse, ám hajdan, az ókori Izraelben ez volt a zsidó férfiak általános népviselete, a leggyakoribb nappali ruha. A takács igen jámbor ember volt, különlegesen szép mintákat tudott beleszőni az anyagba, de megrendelői megfogyatkoztak, s lassan a megélhetése is veszélybe került. Közeledett a peszah, a kovásztalan kenyér tavaszi ünnepe, ő azonban nem tudta, miből fogja megvásárolni a maga és családja számára az ünnepi ételeket és az áldáshoz való bort.

Amint éppen ezen töprengett, megjelent előtte egy gazdagon öltözött idegen, egy szomszédos ország minisztere. Elmondta, hogy ő bizony egy különleges mintájú fátylat szeretne készíttetni, a király lányának esküvőjére. Eddig bizony nem talált egyetlen takácsot sem, aki ezt a fátylat megszőtte volna, holott már száz aranyat is megadna ezért a munkáért. Több városban és országban járt már sikertelenül, végül aztán Jeruzsálembe jött, hátha itt sikerül majd jobb mesterre akadnia.

- Hogyan tudnám én elkészíteni azt a különleges fátylat, hiszen egyszerű tálisz-készítő takács vagyok?

- Engedd meg legalább - kérlelte az ismeretlen -, hogy megmutassam neked azt a mintát, amelyet a mi királylányunk az esküvői fátylán látni szeretne!

Nagyon elcsodálkozott a szegény takács, amikor a miniszter kinyitotta a tekercsre rajzolt gyönyörű mintát. Hiszen ez nem más, mint az ő híres mintázata, amelyet a tálisz szövetébe szokott beleszőni!

Emberünk anyagi gondja egyhamar megoldódott, mihelyt a fátyolért megkapta a bérét. Hiába kereste azután a takács az idegent, hogy köszönetet mondjon, mert eltűnt, és senki sem tudta, hova lett. A tálisz-készítő ekkor föltekintett az égre, ahol a felhők rajzolatában - mintha Élijáhu (Illés) próféta legendás köntöse volna - felismerte az általa készített mintázatot. Ebből tudta meg a szegény takács - így szól a történet -, hogy Illés próféta lehetett az ismeretlen, aki megsegítette őt az ünnep előtt.