AZ EMBER NEM KOMOLY 17ÉVESEN

                               (Arthur Rimbaud: Regény)


Elmondom, mi lesz, figyelj.

Nagyon jól figyelj, mert egyszer mondom el,
és mindent pontosan kell csinálnod.

Fogj egy bögrét, töltsd meg a könnyeiddel.

Nem érdekel, hogyan csinálod, gondolhatsz valami szomorúra,
akár magadba is karmolhatsz, hogy fájjon, nem számít.

Ha megvan a pohár könny, menj el annak az ároknak a partjára,
ahol akkor játszottunk, amikor te 16 voltál, én meg egy évvel idősebb.

Vegyél onnan egy sziklát, öntsd le a könnyekkel.

Ha ez megvan, keress egy tölgyfát, szakítsd le a legmézesebb virágot,
edd meg, és énekelj az akácligetben.

Énekelj addig ott, míg ki nem futsz öntudatlanul abból az időből,
amikorra haza kell menned.

Fontos, hogy ne szándékosan késs otthonról.

Tényleg bele kell feledkezned az éneklésbe,
és rémülten érni haza háromnegyed tízre kilenc óra helyett.
 
Apád szigorú tanártekintettel vár majd, neked pedig őszintén,
ismétlem, teljesen őszintén kell majd kérlelned, hogy ne haragudjon.

Ekkor belép majd anyád, de nem fogja a pártod, ő is összeszid. Jól figyelj.
Itt kell érezned majd a haragot. Itt kell megmondanod, hogy elmehetnek a fenébe.

Ha ezen elképedtek, csavard ki apád kezéből a kéziratot,
fuss ki az utcára, valahol dobd le a ruháidat, és a kéziratokat tekerd magadra, mint egy kosztümöt.

Így gyere a temetőhöz, és ott találsz majd egy selyempárnát.
Majd zajjal rebben a szél, hisz a város közel,
kocsmaszagot sodor és venyigevirágot.

Én rejtettem oda azt a párnát. Találsz benne egy pisztolyt. Egy töltényt.
Nem tudsz lőni, persze, de addigra tudni fogsz, ezt hidd el.

Aztán feküdj le aludni ott, a temető mellett, és amikor jönnek a rémálmaid,
lődd őket szíven!
Véreznek majd, és a vérükkel fesd a papírruhád mélyvörösre.

Aztán menj az első szerelmed házához, és lopd el a legdrágább selyemkalapját,
majd viharban gyere el vele Párizsba, és az esőt fond a hajadba.

Lopj a benzinkúton parfümöt, és hints belőle a nyakadra,
egy lopott rúzst kenj a szádra.

Aztán találkozunk ott és akkor, mellém fekszel majd, és rám gurulsz,
és belém harapsz,
kábulatban beszélsz és érzed, hogy a csók úgy piheg ajkadon,
akár egy kicsi állat.

Én beléd harapok és a körmöd a hátamba szántod, és ott
és akkor belém szeretsz majd.
S egyszerre ajkadon is elhervad a dallam.
 

A MÚLANDÓSÁG KÖLTŐIHEZ

                              (Kassák Lajos: Az igaz költőkhöz)


Még gőzölög vérünk az aszfalton,
ennyi maradt belőlünk, beraktak
egy hamvadó zsákba, s most el fognak
égetni, semmik nem leszünk, csak egy
marék hamu a polcon, valami
ízléstelen porcelánedényben.

Nem látjátok, hogy ez elől futottunk
egész életünkben, s most minden megszűnni látszik,
semmit nem ért, semmit nem érünk mi.

Hideg van, nem fázom, jelenlegi
véralkoholszint két ezrelék, ez
most jó. Valaki követ, mióta
eljöttem tőletek, itt nevet nem
messze, hallom, ahogy csikorgatja
fogát, meg fog ölni, hátranézek,
nincs arca, üres szemgödreiből
kifolyik a sötétség, meg akar
ölni. Lassan húzza ki a kését,
most csattogtatja az övén, és köp.
Futni próbálok, de nincs hova, ez
csapda volt, mint egy ragadozó vad,
úgy tervezte meg az útvonalat.

Közelebb lép, kését gerincembe
döfi, majd a pengét, miután két
csigolya közé beillesztette,
lassan elfordítja, hallom, ahogy
ropog. Megmarkolja a hajam, és
fejemet úgy fordítja, hogy lássam
az arcotokat, ekkor hull le a maszkja.
Végig én voltam az, saját magam
prédája és gyilkosa, így lesz vég.

Izzadva ébredek, négy óra öt.
Vérzik a szám, elharaptam nyelvem.

ÓMAMA

Hitetlenül álltam Isten háza előtt.

Álarcot viselt mindig, mikor éjjelente
ellopta ómama hátrahagyott szecessziós asztalkáját.

Mikor először találkoztunk, zengett az
ég, talán valamelyik Szent épp bort fejtett ki
odafent, vagy az Isten állatkertjében két
szarvas akasztotta össze álarcos agancsát.

Ők sem sejtik, hogy hamarosan minden megszűnik létezni.

Minden atom ellened fordul.

Minden apró sejt a haldoklásod kívánja,
ereidben megalvad a vér, és csend lesz.

Visszatér minden abba az állapotba, amelyikre teremtve
lett, majd több millió év múlva valaki más él ezen a földön,
és ők nem fogják érteni, miképp került ide ómama szecessziós asztalkája.

Hitetlenül állok Isten háza előtt.