Lilla vallomása
(Csokonai V. Mihály emlékére)Tegnap a fogadóban Csokonaival,
na nem éppen ittunk.
Kikezdett velem.
Mondtam, hogy hagyjon.
De megfogta a kezem.
Meglepett, hogy milyen határozott.
Hogy milyen büszke.
Néztem az ereket a kezén.
Duzzadtak voltak, és
pirosaskékek.
Meglepettségemben
egy pillanatig kezem a kezén.
De tényleg, éppenhogy csak
egy pillanatig, mert utána dühödten
felálltam, és a falnak taszítottam.
Rajta és rajtam kívül még a kocsmáros és
Misi exe, a Laura, vagy hogy is hívják…
De mintha csak mi ketten
lettünk volna a fogadóban,
néma volt minden körülöttünk.
Idegtépő volt a csend.
Csokonai felállt, ezüstgombos
pufajkáját magára igazgatta, és
nagy erővel magához húzott,
mondhatnám úgy is, hogy magára húzott.
Bortól és staubtól bűzlött.
A szácskámat akarta,
ahol csak ért, ott puszilgatott,
de nem, én nem,
istenemre mondom, én nem…!
Hajnalt ütött az óra, amikor magamra
vettem ezüstgombos pufajkáját, és néztem,
néztem a megduzzadt, vörösborszínű ereket a kezén.
Tegnap a fogadóban Csokonaival,
na nem éppen ittunk.
Vissza a tetejére