Rossz gyerek; Félreértett tisztaság
Rossz gyerekSzerettem nézni,
ahogy az ízekben örömöd leled,
következményekkel nem számolva
hordani kezdtem neked
a gyümölcsöt és az édességeket.
Csak akkor hagytam abba, amikor gyengült
a garatizmok perisztaltikája,
ezért csövet vezettek le gyomrodba.
Orrlyukadon át indult az étel,
amely nem találkozhatott nyelveddel.
Váltani kellett turmixolt levesre, főzelékre,
és te már csak az illatok alapján férhettél hozzá,
mi kerül fecskendve a szervezetbe.
Néhány nap alatt rutinos lett a mozdulat,
amelynek hatására a felszippantott lé
szép lassan megindul a csőben föl-, majd lefelé,
ám egyszer, figyelmetlenségből
vagy a fáradtság miatt, olyasmi történt,
amire nem voltam felkészülve.
A fejed meg sem moccant, mégis kicsúszott
a csőből a fecskendő vége,
és az ellenállás hiányában a leves megeredt –
olyan lendülettel, hogy az ív
méterekre elnyúlt, szemhunyásnyi idő alatt
piszkolva be mindent, ami hófehér
egy kórteremben. Szürkészöld színt hordott szét
a sterilitás levegőjével áthatott térbe,
rémült arcod porhanyós bőrére,
párnahuzatra, lepedőszélre,
és a fejed mögötti falon a vonal szétterült.
Sírnom kellett volna a szégyentől,
amiért képes voltam erre a szentségtelenségre,
de lankatag figyelmed hirtelen kiélesedett –
mélyen belenéztél a szemembe,
mintha huncutságon kaptad volna gyermeked,
hát kitört belőlem a nevetés.
Félreértett tisztaság
Tizenhárom évesen nem volt világos,
miért esik nehezedre a tisztálkodás,
és hogy húzódhatsz inkább az árnyékokba,
mintsem a fény felé tartanád arcodat.
Sokszor hónapok teltek el hajmosás,
hetek zuhanyzás vagy fürdés nélkül,
mígnem a koponyára gyűlt zsír látványától
türelmem vesztve a fürdőszobába tereltelek,
fejed a csap alá tartva tettem, amit lehet,
és aztán megint, hogyha ritkán vendég érkezett.
Hosszú évek teltek el, mire belenyugodtam,
hogy tehetetlen vagyok a várakozással
szemben, ami felemésztette szándékaid.
Harmincegy évesen, amikor újra meg-
fürdettelek, már türelmesebben viseltem
akaratlan természeted, panaszod elfogadva
kádba segítettelek, beszappanoztam hátad,
hogy lemoshasd végre hónapokon át
gyülemlő terheid, és mire a törölközésig
értünk, aggodalmad elcsendesedett,
ahogy öltöztél, valódi hálává változott.
Új ember lettél, gondoltam, új ember,
te mondtad is – boldogan, meggyőződéssel,
ahogyan a szebb jövőről szokás dönteni,
pedig csak a remény tért vissza hozzád
egy estére, majd hátrahagyta száraz roncsait.
Vissza a tetejére