Életközepi élményleltár (Sütő Csaba András: megnéztem újra)
Sütő Csaba András: megnéztem újra. Napkút Kiadó, Bp., 2021
Költőként irigylésre méltó helyzetben van Sütő Csaba András, hiszen szerzett mesterségbeli tudással megerősített eredendő tehetségének köszönhetően a nyelv úgy simul keze alá, mint mesterembernek a formára vágyó munkadarab, idomárnak az engedelmességre szoktatott vadállat. Nem véletlen, hogy az elmúlt években indult értékmegáradásban – az érezhetően inspiráló szigetközi környezetnek is köszönhetően – sorban születtek, születnek jobbnál jobb kötetei: a nempróza (2019) és a jönnek a házak (2020) után legutóbb a megnéztem újra (2021). Az új verseskönyv éppúgy tudatosan komponált, akárcsak elődei, fő témája ezúttal – bevallottan „régi restanciák felszámolására tett kísérlet”-ként – a retrospektivitás, az emlékező visszatekintés, a jelen eredőjéül szolgáló múlt (alkotói, személyes portrét is kiteljesítő) megidézése. (Ennek jelképeként tervezői telitalálat a borítófedél illusztrációjául választott VHS-kazetta.)
A hátracsévélt film időben legtávolabbi kockái gyermekkoriak. Megelevenedik rajtuk a egykorvolt nagybácsi, felnyílnak az emlékezet lezárt terei, benépesülnek kitüntetett, szívnek kedves helyei. Az óvoda, a csoportszoba tábori ágyakon szuszogó nyugalmával és fékezhetetlen cirkuszával (megy az alumíniumlétrával – Hét. dörög az ég.), a közeli utca, amelynek végén a vízelvezető árokban zárul az első önálló kétkerekes kísérlet (eleje vége), az iskola, ahol kezdetben még nem ér a padban padlóig a láb. A legjellegzetesebb, a címbe foglalt kapcsán az utóbbihoz kötődő élményeket fogja össze a korpusz egyik legerősebb darabja, A hatvannégy ütemű szabadgyakorlat. Rövid tételeiből érzékletesen bomlik ki a B osztály megalakulása, a lírahős megkötése új közegében és kisdobossá avatása, napközi után a csavaros fagylalt öröme, a rendületlen gyakorlás a futballpályán, a buszozás nehézsége, a téli fenyőszerzés az iskolába, a mutatványra alkalmasak kiválasztása, a folyamatos tréning mellett az őrsi munka, a városba utazás, a nagy esemény előtti izgalom, a tornaruhába öltözés, a pályára indulás és a bemutató, hogy aztán az oda nem illő kísérőzene miatt – különösen már visszatekintve, angol nyelvtudás birtokában – paródiává, az ott élőknek érthetetlen „amerikai vircsaft”-tá váljon az egész. A zárlatot két okból is kiemelhetjük: egyrészt annak számára, aki magától értetődő természetességgel illeszt verseibe találó dalszövegrészleteket (magnó, hallgatás), sőt, kölcsönzi kötete címéül – apró módosítással – a The Cure albumáét (d/Disintegration), ez a tévedés „szentségtörés”, másrészt remekül érzékelteti a ’80-as évek végének átmeneti viszonyait. Jó szerkesztői megoldásként került tehát olyan, nosztalgikus fényű, korabeli szokásokat, divatokat, változásokat megörökítő írások szomszédságába, mint a megy a busszal (walkmanhallgatás, kazettatekerés tollal); szatelit (antenna, színes tévé, távirányítás); ház, tartás (modern gépek, gázbekötés); analóg (számítógépek fejlődése) vagy az égtájék (világító földgömb).
Az érésidő helyszínei mások: futballpálya, buszmegálló, kocsma. Közülük az első kapja a legnagyobb hangsúlyt, kitüntetett szerepét a releváns versek előkelő státusza, kötet élére állítása is jelzi. Az itteni otthonosság nem jár alanyi jogon, megszerzése „dzsindzsásba rúgott labdák” (eleje vége, 86), kapufa- és pipatalálási kísérletek (A hatvannégy ütemű szabadgyakorlat – anyám félötös), edzések sorának (itthon, idegenben) elvégzésével lehetséges, s a kiküzdött jutalom: hely a csapatban, a megyei labdarúgás megannyi élményének átélése (Ó, etika&taktika). (Emellett az alkalmi meccsek két állandó mellékalakja is megjelenik – a pálya szélén futó örök atléta /egyismeretlenes egyenlet/ és az elmenő, majd visszatérő, rövid időre be-beálló türelmetlen /ÖTPERCES/.) Ám ma már a fű és a beton is üres, nem köttetnek életre-halálra szövetségek, a hurokjárat gyorsan fordul (visszafelé), leszállni nem érdemes, mert nincs kivel találkozni (ekképp köszönne), a kocsmában idegenek ülnek, temetőbe távoztak a kártyás öregek (de hova). Eltűnt a megnéztem újra soraiban idézett kiszámíthatóság: „az élet felosztható. gyerekkor, ulti, snapszer, gyufa. kamaszként flipper, öngyújtóból kipattanó tűzkövek. pókerbe be nem száll. ül a büfében, a szappanoperák generálta csöndben maga elé néz. ha megreccsen alatta a szék, dühös szemek vágnak felé.” (37)
A múltba néző visszatekint a régi Győrre is – könyvtár és sarki virsli (könyvtár délelőtt), antikváriumból elemelt, első kiadású Szálkák (az és ha egyszer szép Pilinszky-hommage), vízi élet, az ETO aranykora, kocsmák, vendéglők és irodalmi anekdoták nyomán halad egészen egy csupán sejtett, álombeli sikátorig, ahol érvényét veszti az idő múlása (megsejtett egy utcát). Az oda befutó kobold kezéről leeső négy gyűrű (többek között a megismerés hagyományos jelképe) négy, szinte zenei tételt hív elő, amelyek – a jogosan felmerülő kérdésekkel együtt is – a kerek évfordulóját ünneplő város iránti szeretet megvallásává állnak össze:
„leteszi végül a tollat fejét felemeli a többi
innen már a szem és az elme dolga lesz
a boncasztalra néz és hűldögél
nézi kevesebbet többet tud-e
át és vissza téren és időn
a fénykazánok felé tolul
nézi a negyvenegyhez
a hétötven mint viszonyul”
innen már a szem és az elme dolga lesz
a boncasztalra néz és hűldögél
nézi kevesebbet többet tud-e
át és vissza téren és időn
a fénykazánok felé tolul
nézi a negyvenegyhez
a hétötven mint viszonyul”
(A Négy Gyűrűk – ami a kobold kezéről a sikátorban leesett. IV. ami a kérdezést illeti /those about the question/, 82)
A filmen végül nagybajcsi képek peregnek, újabb felvételek a szűkebb pátriából. A kert konzervvel szelídíthető, karmos villámairól (cseresznyefa a szélben), a meggyszüret mindenkori gyümölcsszedésektől lekváreltevésig tartó rítusáról (megy az alumíniumlétrával), a szigetközi élet évezredes, lassú folyamába ereszkedést, az otthonosságot igazoló aktusok soráról (nyugati jelen, kóda holnapig), e kisvilágban uralkodó harmóniáról (közjáték tücsökkel, omló, épülő tájjal, zongorán kísér a folyó).
A megnéztem újra életközépi élményleltár, Sütő Csaba András elismerésre méltó minőségben és példás szorgalommal írt – köteteken áthúzódó – „szerelmes földrajz”-ának újabb jelentős teljesítménye. Személyes szalagjának, házi videójának közösségi vetítése pedig nem is végződhet másként, csak értékelő összegzéssel: „megnéztem újra. tetszett, amit láttam, a visszát nem így képzeltem el, viszontlátásra, viszontlátásra, bólogattak a meggy- és cseresznyefák, hallgatott a diófa zöldje, maszatoltak a barackfák az enyhülő esti szélben, mosolyogtak, tudták, minden év egy esély, sajnálat semmi nem maradt: minden annyi volt, amennyi volt. grammal se több.” (megnéztem újra, 39)
Vissza a tetejére