I.

Elmélkedhetünk bár a vágy hatalmáról a legellentétesebb nézőpontokból, bármit gondolunk is, mindig lesznek elegen, akik tiltakoznak az egyik vagy másik álltás miatt. Mert csillagtávolságra vannak egymástól azok, akik az orgazmust - némi túlzással - naponta élik át, s akik minden kudarcot a megszokott hétköznapi létezés esetlegességeivel és külsőségeivel magyaráznak.

 

II.

Akár jótékony felvilágosító tettnek is tarthatjuk, hogy a pornográf képzelőerőnek tág tere nyílt. A fallikus kultúra évezredes hagyományai élednek újjá, s csupán pénz és elhatározás kérdése, hogy ki milyen mértékben részesül belőlük.

 

III.

Jóllehet a szexualitás végképp tabumentessé vált, ennek viszont az lett az ára, hogy a kialakult szexuális szokások - még ha külső jelek alapján is érzékeljük - nem azt mutatják ki, amit az egyén valóban érez, hanem amit éreznie kell. Aminthogy valamelyik ismerősünk halálakor a szomorúságot inkább kötelességünk érezni, mintsem valóban érezzük is. S az érzésnek ezek a külső jelei sem ahhoz igazodnak, amit az egyén valóban érez, hanem amit éreznie kell, s ráadásul az érzés foka és tartóssága is megállapodás dolga.

 

IV.

Abból a törekvésből, hogy mindkét fél a coitus legteljesebb élményvilágáig akar eljutni, szükségszerűen következik az öncsalás. Vagyis hogy az egyik partner azt érzi, amit a másik érezni előír neki. Ám ebből az öncsalásból hamis megnyugvás következik, amely indokolatlanul nagy értéket tulajdonít a pillanatnyi élménynek.

 

V.

Ha pedig akár az egyik, akár a másik fél felfedezi magán a gyengeséget, akkor menthetetlenül összeomlik, tehetetlenség, félelem, bizalmatlanság keríti hatalmába; olyan lelkiállapot, amely gyakran az őrületig fokozódik. Aminthogy sokszor az is kétségbe esik, aki minden jóakarata és minden erőfeszítése ellenére nem hiszi, hogy érzései; eljutottak a megkívánt régiókba.

 

VI.

Időről-időre változik a szexuális vágy intenzitása, s az is előfordulhat, hogy a minimumra zsugorodik; kivált akkor, ha a stimuláló tényezők végképp megszűnnek. Vagy amikor a szexuális repertoár szereplőinek száma egyre bővül. Vélhetően ezért is ejthet zavarba igen keveseket az a jelenet, amely szerint „az egyik asszonynak a férfi azt mondja, hogy feküdjék hanyatt, a másiknak, hogy üljön rá amarra. Az alul fekvő asszony felemeli combját, a másik pedig úgy ül rajta széttárt combokkal, hogy az egyikük nyílása egészen közel kerül a másikéhoz. A férfi szembefordulva velük, eléjük térdepel, s ilyen formán hol az egyikük jadeit kapuit veszi munkába fent, hol meg a másikét alatta.”

 

VII.

A vágy nyelvileg is megformált; csak akik ösztönszerűen cselekszenek, azok nem tudják kimondani, amire gondolnak, Legfeljebb félig mondják ki, vagy éppenséggel az ellenkezőjét mondják annak, amit mondani akarnak.

 

VIII.

Már-már feloldhatatlan ellentmondásnak is tűnhet: a vágy az észt csapja be, az ész pedig a vágyat. A legnehezebb a kettő közötti egyensúlyt megtalálni. Még a felszabadult szexualitás világában is.