Szúnyog
Szúnyog egyedül volt az öltözőben. Az izzadás kezdett múlni, de a teste még lángolt. Mintha lassú tűzzel égették volna a bőrét. Néhány másodpercenként megszívta az orrát, hogy megállítsa a legördülni akaró vércseppet, ami az orrcimpáján csüngött. Bal szeme feldagadt és lüktetett, alig látott ki rajta, a fülei csengtek, elnyújtott sípolásnak érzékelte az öltöző némaságát. A szájában is a vér íze kavargott. Nem nézett tükörbe, de sejtette, hogy keresztben végigrepedt az ajka. Onnan meg az orrából csorog a torkába a vér. Kezéről még nem vágta le a bandázst. Abba törölgette az orrát meg a száját.
Amikor mozdulni bírt, felkelt, és a csaphoz ment. Köpött egyet. A nyála nyúlósan, élénkpirosan kúszott bele a lefolyóba. Felhúzta ajkát, és vicsorított a tükörben. Elöl hiányzott néhány foga, még régebbi meccseken ütötték ki őket, és sosem volt pénze, hogy megcsináltassa. A megmaradt fogai közt sötéten szivárgott a vér. Kiöblítette a száját, majd a vödörből egy marék jeget az arcához nyomott.
Aztán hosszan zuhanyozott, sokáig csak verette a feje búbjára a hideg vizet. Elmúlt már negyven, de csak az utóbbi hónapokban vette észre, hogy mellizmai kissé megereszkedtek, és a hasa sem volt már olyan kemény. Alkarjain kéken fodrozódtak az erek, s olyan csipkésen, mint a kelkáposzta levele. Tudta, hogy ez volt az utolsó meccse cirkálóban. Már nem tudja tartani a súlyát. Fentebb kell lépnie. De nehézsúlyban keményebb. Több izom, jobban fájnak az ütések. A cirkáló csak rövid ideig mentette meg a nehézsúlytól. A félnehézsúly pedig, ahol a Szúnyog becenév ráragadt, már csak régi emléknek tűnt.
Langyos este volt, nem akart buszra szállni, mert ilyenkor mindenki az arcát bámulta. Végigsétált a körúton, majd a panelok közötti játszótereken átvágva a saját háztömbjéhez ért. A fülke a tizedikről vánszorgott lefelé. Szúnyog addig nekidöntötte a fejét a falnak. A liftajtó hangosan vágódott ki. Egy nő lépett elő a fülkéből, lába mellett kölyöktacskó ugrált. Úgy mentek el mellette, hogy a nő észre sem vette Szúnyogot, aki arra eszmélt, hogy a kabin becsukódott, és ismét elindult felfelé. Ellökte magát a faltól, és felgyalogolt a lépcsőn.
A lakása kicsi volt: szoba, konyha, mosdófülke. A zuhanytálcát az előszoba és a konyha közötti részben alakították ki, de csak egy nejlonfüggönnyel volt leválasztva a közlekedőtől. A függöny régi volt, kifakult, és az alján, az összetapadt rojtok közé penész nőtt.
Szúnyog ledobta a sporttáskáját, bezárta maga mögött az ajtót. Nem volt jó környék, és hiába tudták róla, hogy kemény csávó, a bejárati ajtót zárva tartotta mindig. A szobában leült a fotelba, bekapcsolta a tévét. Az egyik adón akciófilm ment. Szúnyog még a kabátját sem vetette le, úgy gondolta, hogy gyűjt egy kis erőt, és majd ha kimegy a hűtőhöz, akkor felakasztja. Reggel a fotelban ébredt.
Hétfő hajnalban még hűvös volt. Sietett a távolsági buszhoz, mert az néha hamarabb jött. A szeme nagyjából meggyógyult, legalábbis a dagadás lehúzódott róla, ajka behegedt, bordái nem sajogtak. De ahogy nézte magát a busz ablaküvegében, lerítt róla, hogy keményen megruházták.
Szúnyog felhozóember volt. Legtöbb esetben esélytelenül bocsátották küzdelembe olyasvalakik ellen, akiknek kellett a győztes meccs, hogy önbizalmat szedjenek fel, és javítsák a mérlegüket. Még félnehézsúlyú korában nemegyszer rakták össze cirkálókkal, akadt egy-két nehézsúlyú is. Azok aztán tudtak ütni. Az egyik ilyen ütötte ki pár fogát, mikor kirepült a szájából a fogvédő.
Nem sokkal a városhatár után szállt le, az ipartelepnél. Innen még negyedórát kellett gyalogolni az üzemek között, hogy elérje a fűrésztelepet, ahol már tíz éve dolgozott. Szerette a társaságot. Hasonszőrű fickók melóztak ott, mint ő. Negyvenesek főleg meg egy idősebb fickó. És két harmincas nő az irodán.
A többiek autóval közlekedtek, s általában már mindenki bent volt, mire Szúnyog megérkezett. A dohányzóban álltak. Egy fickó, aki a vezérlőből kezelte a gépet, ami a szalagra rakta a rönköket, ketten, akik leszedték a kivágott darabokat, és még egy ember, aki Szúnyoggal együtt a futószalagról pakolta raklapokra a kivágott deszkákat.
– Na mi van, öcsi? – szólt oda a gépkezelő Szúnyognak. – Elfelejtettél elhajolni? Szépen kipicsázták a képedet – szuvas fogcsonkjai kivillantak, miközben orrából és szájából dőlt a füst.
Szúnyog megvonta a vállát.
– Nem volt esélyem. Húszéves volt a kölyök. Hatszor körbetáncolt, mire megmozdultam. De nem dőltem el. Az a hülye bíró leállította, amikor beszorított a sarokba, és megsorozott. Pedig bírtam volna még. Mindegy, ne is beszéljünk róla – legyintett, majd köpött egyet oldalra. Még mindig úgy érezte, mintha szivárogna valahonnan a vér a szájába.
Az egyik idősebb férfi odament, hogy elnyomja a csikkét, aztán megveregette Szúnyog vállát, de nem szólt semmit. Vele pakolta Szúnyog a deszkákat. Közben a telepvezető jött ki az irodaépületből egy papírral a kezében. Ideges volt.
– Késik a szállítmány, valamit elbarmoltak útközben. Amíg idetalál a sofőr, válogassák le a tegnapit meg takarítsák ki az üzemet. Alig lehet bemenni, olyan vastagon áll mindenhol a fűrészpor.
Délelőtt Szúnyog egy széles seprűvel halmokba tolta az üzemépületben felgyülemlett fűrészport, majd zsákokba lapátolta, bekötötte a tetejüket, és vállon kihordott harminc zsákkal a raktárba. Az utolsó kör után hátrament az épületek mögé, és a kiszáradt öntözőcsatornába vizelt. Közben az üres földeket nézte. Amíg a szem ellátott, semmi nem volt, csak gaz. Az övék volt az utolsó üzem, egészen a pusztaság szélén. Pár percig állt ott, csak akkor mozdult, amikor a szállítóautó befordult, és hosszan kürtölt a telep udvarán.
Néhány napot még várt, mielőtt lement a terembe edzeni. Addigra eltűntek arcáról a lilás hegek.
– Lassú vagy, haver – rázta a fejét az edző, kinyomva a stoppert. Ő foglalkozott Szúnyoggal, összehozott neki meccseket, meg néha edzett vele. – Sok a súly, ne zabálj annyit! Mennyi vagy most?
– Nyolcvannyolc és kilencven között mozgok – lihegte Szúnyog, és a padlóra dobta az ugrókötelet.
– Óvatosan. A cirkálót már kinőtted, szupernehézben nem fogják engedni, hogy versenyezzél. Öreg is vagy.
– Még bírom.
– Hány meccset nyertél az elmúlt években? Ötöt? Vagy annyit sem?
– Nem tudom – oldalra nézett, közben pólója ujjába törölte az arcát.
– Na jól van, nem csesztetlek, menjél a ringbe, hozom a pontütőt!
Szúnyog kesztyűt húzott, belépett a szorítóba. Testkörzéseket csinált, amíg nem jött vissza az edző. Ő is bebújt a kötelek között, és kezére húzta a pontütő kesztyűket.
– Gyere, haver – intett az edző, és összecsapta kezeit. – Gyorsaság! Lábmunkára figyelsz nagyon, erőt belerakod! Indul! Egyenes bal-jobb-bal-hajol – adta az instrukciókat.
Leütöttek így négyszer három percet. Szúnyogról ömlött a veríték, az egész teste lángolt. Az edző kopasz, ráncos feje is csillogott. Aztán Szúnyogot beállította az egyik sarokba, és egy percig sorozta a testét kesztyűs kézzel. Szúnyog úgy szorította maradék fogait, hogy azok is majdnem kitörtek. Amikor letelt az egy perc, a köteleknek feszült, és lihegett.
– Ez az, bazmeg, győzünk! Állod még a sarat, tata! – nevetett az edző. Vállba verte Szúnyogot, majd kimászott a ringből. Elindult a szertár felé, de aztán megfordult, és a kötelekre támaszkodott. – Hallod, két hónap múlva lenne egy meccs, ha érdekel – mondta.
– Érdekel – nyögte Szúnyog felegyenesedve. Már nem lihegett annyira. – Ki ellen?
– Tizenkilenc a srác. Kilencven kilóra mérlegelt legutóbb. Nagy reménység. Őszintén, nincs esélyed, de ha kell a pénz, akkor mondom nekik, hogy benne vagy.
– Benne vagyok – vágta rá Szúnyog.
– Tényleg kemény fickó vagy! Mikor lesz megint sportorvosid?
– Három hónap múlva körülbelül.
– Tökéletes. Mondhatom akkor, hogy benne vagy?
– Mondd!
– Rendben, bajnok, akkor intézem a dolgot, de tartsad a súlyod nekem! – mondta az edző, és belebokszolt Szúnyog kesztyűjébe.
Aznap este Szúnyog 88,2 kilóra mérlegelt. A srác, akivel bunyózott, 89,5 volt. Nézte Szúnyogot, és szája minduntalan mosolyra húzódott. A srác nagyon fiatal volt, az orra egyenes, szemei szabályosak, minden foga megvolt, a karjain dagadtak az erek az izmok között. Az edzője valamit a fülébe súgott, mire az szisszenve nevetett fel, ahogy újra végigmérte Szúnyog arcát. Hat menet, nagyjából mindenki számára érdektelen bunyó. Látszott a srác arcán, hogy már most menne haza, mert fölösleges bandázsolni is őket.
Ahogy az edzője betekerte Szúnyog kezét, végig motyogott hozzá. Apróságokat, hogy nem számít, mennyivel fiatalabb és erősebb, nyomni kell. Harcolni. Szúnyog meg hallgatta őt, és bámult oldalra a semmibe, és csak arra reagált, amikor a férfi utasította, hogy feszítse ökölbe a kezét, vagy éppen nyújtsa ki az ujjait. Amikor kész lett, mindkét öklével belebokszolt a markába, hogy kipróbálja a bandázst. Megfelelő volt. Az edzője profi volt, pár perc alatt becsomagolta a kezeit.
Az ezt követő procedúra rutin volt Szúnyognak. Sráckora óta több százszor végigcsinálta már. Csinált néhány vállkörzést, a levegőbe bokszolt, aztán hátrafordult, hogy az edző a szájába tudja adni a fogvédőt, majd fejkörzést végzett, összecsapta kesztyűit. Készen állt. A pontozóasztalnál megszólalt a gong.
Az első menetben a srác játszott vele, bevitt néhány egyenest messziről, mert Szúnyognak rövidebb volt a karja, és lassabban is mozgott, nem tudott támadni. Aztán ráütött még néhány kombinációt, és mielőtt Szúnyog üthetett volna, mindig eltáncolt. Szúnyog bekapott pár keményet a szemére, érezte, hogy kezd dagadni. A srác nagyot ütött. Szúnyog lihegve ült le a gong után a sarokba. Az első menetet egyértelműen elvesztette.
– Sokkal erősebb nálad – mondta az edző, miközben jeget nyomott a szemére. – Hosszabbak a karjai is. Játszik veled. A bíró meg bambul, nem veszi észre, hogy amikor teheti, jön a gyerek fejjel, kicsiket odakoccint, amikor közel kerül. Nagyon vigyázz, mert ha megfejel, akkor szétreped a szemed, onnantól meg baszhatjuk! – Megszólalt a jelzőcsengetés. – Jól van, ahogy gyakoroltuk, próbáld meg a testét, túl nagy arccal jött be ide, ezen még elbukhat a kölyök – Szúnyog szájába nyomta a fogvédőt.
Még tizenöt másodperc volt hátra a második menetből, amikor a srác belharcot provokált, és az egyik saroknál megszorongatta Szúnyogot, közben párszor oda is ügyeskedett a fejével. Szúnyog szemöldöke felrepedt. Az edzője hiába ordította, hogy a srác fejelte, a bíró nem is figyelt rá. A gong után Szúnyog lerogyott a sarokban a székre. Még nyitva volt a bal szeme, de erősen vérzett a szemöldöke, folyton törölni kellett, hogy ne folyjon bele a vér. Kinézett az edzője háta mögül, és látta, hogy szemközt a srác mosolyog rá. Le sem ült pihenni. A bíró odajött ellenőrizni, hogy el tudják-e állítani a vérzést. Addigra nagyjából helyrepofozták, a sebet összehúzták, amennyire lehetett, de Szúnyog tudta, hogy ha ütést kap rá, úgy fel fog repedni, hogy utána nem rakják még egyszer össze.
– Védd a szemed, hallod? – kiabálta az edzője, és lekente Szúnyog arcát, majd a szájába nyomta a fogvédőt. – A bal kezét figyeld. Ha felhúzza, menj a testére. Bal csapott, jobb felütés! Bal csapott, jobb felütés! – ismételte el még egyszer. – Túlságosan jól érzi magát ez a kis takony. Gyerünk, tatám, mutasd meg neki, hogy még keveset élt ekkora egóhoz.
Szúnyog felkelt, megszívta az orrát. A dagadás már nőtt a szemén, húzta, mintha csak ki akarnák tömni a bőrét. Kesztyűjével megigazította a fogvédőt, vett pár mély levegőt, és elindult, ahogy megszólalt a gong.
A srác megint mosolyogva jött, távolról szórta az egyeneseket, majd elkezdett egyre közelebb menni Szúnyoghoz, és felütésekkel próbálta padlóra küldeni. Szúnyog lefogta, mire a srác a fülébe súgta, hogy „add fel, tata”, aztán mosolyogva ellökte magától. A srác egészen lent hagyta a kezeit. Szúnyog hallotta, ahogy az edzője azt üvölti a sarokból, hogy „bal csapott, jobb felütés”, aztán még háromszor elismételte, egyre hangosabban, és közben a ring szélét verte a tenyerével. A srác edzője is ordibált valamit, de azt Szúnyog nem értette tisztán. Érezte, ahogy újra megindul a vérpatak az arcán. Teljesen felszakadt a seb. Bármi lesz is, ez az utolsó menet. Közel ment a sráchoz. Ütött, elhajolt, ütött és elhajolt, aztán ott volt. Egy másodpercnyi rés. Elindította a csapottat, mire a srác túlságosan felemelte a kezét, a teste szabadon maradt. Szúnyog felütése olyan hangosan csattant a testén, hogy visszhangzott a teremben. A srác a kötélre feszült, aztán térdre rogyott, kesztyűs kezével az oldalát szorítva. Nem kapott levegőt. Zihálva, köhögve lélegzett. A bíró odafutott, lenézett, aztán kezeivel integetett a pontozók felé, hogy vége a meccsnek, és Szúnyog kezét a magasba emelte. A srác még mindig a ring padlóján feküdt. Szúnyog rommá törte a bordáit.
Szúnyog nézte azt a pár embert, akik a székeken ültek, és elégedetten bólogattak vagy éppen legyintettek, felkeltek, és kivonultak a teremből. Nyelte a vért, ami a szájpadlásáról és az orrából folyt le a torkába, már alig látott ki a szemén, aztán a saját sarkába ment. Az edzője bólintott, megveregette izzadságtól fényes vállát, majd elkezdte lefejteni a kezéről a kesztyűket.
Szúnyognak ez volt az utolsó meccse. Három hónappal később a szövetség visszavonta a versenyzői engedélyét. A sportorvosi vizsgálaton még átment, de a szövetség bírálói túl öregnek találták, és a sok vereségére tekintettel úgy határoztak, hogy mivel bármikor komolyabb sérülése is bekövetkezhet, inkább vonuljon vissza.
Aznap késő délután bement a terembe. Nem voltak már sokan, az utolsó edzéseket tartották. Éppen egy fiatal gyerek ütötte az edző kezén a pontütőt. Gyorsak voltak a lábai, ütött és elhajolt fürgén, aztán megint meglódított egy kombinációt. Szúnyog a kötelekre támaszkodott.
– Gyerünk, még egyszer, jobb-bal-jobb, aztán elhajol! Gyorsabban! Kezed fönn van! Mozogj el a kötéltől! – osztotta az utasításokat az edző. Még egyszer körbeforgatta, aztán megálljt parancsolt. A fiú lihegve engedte le a kezeit. – Menjél zuhanyozni, Zsoltika! És holnap ugyanilyenkor várlak. El ne késs megint, mert szétrúgom a seggedet!
Szúnyog nézte, ahogy a fiú kimászik a ringből, és elindul az öltöző felé. Mosolygott, aztán visszafordult az edzője felé. A nagydarab, kopasz fickó fején csillogott a veríték, lihegve tekerte le a kezéről a pontütőt.
– Mi a helyzet, tatám? – kérdezte az edző, félredobva a kesztyűket.
– Semmi – mondta Szúnyog. – Csak úgy bejöttem.
– Jól tetted.
Szúnyog egy beszakadt bőrdarabot piszkált a körme oldalában. Az edző a nyakába rakott egy törölközőt.
– Nem engedik, hogy tovább bokszoljak – bukott ki Szúnyogból.
– Tudom, hallottam. Sajnálom, haver, de ez ellen nem lehet mit tenni. Ha így döntöttek, akkor ennyi – mondta a férfi, és letörölte homlokáról a verítéket.
Szúnyog összekulcsolta ujjait. A ringbe bámult.
– Volt még bennem – mondta kis hallgatás után. – Nem sok már, még vagy húsz-harminc meccs. Ilyen srácokkal tudtam volna még ütni párat. Nem komolyakat. Csak ilyen hat-nyolc meneteket.
– Száznégy meccsed volt. Mit akarsz még? Az rohadt sok. Nem csinálnak ennyit a profik. Örülj neki, hogy eddig bírtad. Itt a környéken mindenki tudni fogja, hogy kemény gyerek vagy – mondta az edző, és ő is a kötélre könyökölt. – Nézd – kezdte, s érezhetően hangnemet váltott, szelídebb lett –, minden nagyokos azt hiszi, hogy jobban tudja. Fáj belátni, de ez neked eddig ment.
– Most mit csináljak? – kérdezte Szúnyog.
– Nem tudom, pihenjél, nősülj meg, a franc se tudja – felelte az edző, visszaváltva a megszokott hangnemére.
– Ki akarna hozzám jönni? Ezzel a pofával?
– Hát, jó randa vagy, de van nő, akinek tetszik az ilyen leharcolt pofázmány.
Szúnyog mosolygott, és ellökte magát a kötéltől, majd kezet nyújtott az edzőnek.
– Kösz mindent!
– Nincs mit, tata.
Szúnyog elindult az ajtó felé.
– Majd azért nézz be néha, ne tűnj el nekem! – kiáltotta utána az edző.
Szúnyog megállt egy pillanatra az ajtó előtt, visszafordult, kivillantotta foghíjas mosolyát, intett az edzőnek, majd zsebre dugta a kezét, és kilépett az ajtón.
Másnap délelőtt nagyobb rönkszállítmány érkezett a telepre. A platón óriási fenyőtörzsek feküdtek. A markolók lerakodták őket az udvarra, aztán sorba állították, és az elsőt a futószalagra helyezték. A gépkezelő adott tíz perc szünetet mindenkinek, mielőtt belekezdtek volna a fűrészelésbe. A gépek leálltak, csend lett. Mindenki szétszéledt. Néhányan a dohányzóba mentek, páran beültek szendvicsezni az étkezőbe.
Szúnyog átvágott az udvaron, elsétált a telephely széléig, átugrott az öntözőcsatornán, és a kerítésnél megállt. A földek fölött délibáb remegett, és a hónapok óta tartó szárazság miatt minden kirepedezett, a cserepesre száradt vidéken csak a kórók lengedeztek a szélben.
Pár perc múlva megszólalt a jelzés. Menni kellett vissza.
A futószalag felé indult, és a hatalmas rakodókarom belekapaszkodott az első rönkbe, forgatta, odébb rakta, majd a fűrész pengéjéhez állította. Először a kérget hántották le róla, aztán addig forgatták, amíg hasáb alakúvá nem fűrészelték. Innen már viszonylag gyorsan ment minden. A futószalag egymás után köpködte ki a kétujjnyi vastag fenyődeszkákat. Az egyik végén az öreg munkás állt, a másikon Szúnyog. Amikor a deszka elérte a szalag végét, az automatikusan leállt, ők pedig leemelték a deszkát, és odébb vitték a rakáshoz. Az öreg megszemlélte, és egy ácsceruzával ráfirkantotta a megfelelő jelzést. Addig Szúnyog rózsaszín festékkel kente le a deszka két végét. Amikor ezzel végeztek, visszaálltak a futószalaghoz, és leemelték a következő deszkát.
Egymás után ledaráltak három rönköt, aztán a gépkezelő pihenőt hirdetett. A megjelölt deszkák embermagasságú rakásokban álltak az üzemben. Szúnyog végigment közöttük, és a nagy seprűvel kitolta a fűrészport.
Szünetben ő is vett magának a büfében egy szendvicset. Sajttal megszórt tetejű kifli volt, olcsó gépsonkával, reszelt sajttal, kaliforniai paprikával megtömve. Még egy szelet paradicsom is jutott a közepére. Mohón esett neki, aztán az első pár falat után elkezdett lassabban rágni. Nyelt, és magában gyorsan átszámolta. Legalább ötszáz kalória. A versenysúly megtartásához szükséges napi kalórialimit egynegyede. Egyetlen szendvics.
Szünet után a gép újabb rönköt forgatott be a fűrész elé. Ez volt a legnagyobb a szállítmányból. Úgy tippelte, hogy a törzse szélesebb, mint amilyen magas ő, és az oldalán úgy tekeregtek a kéreg mintázatai, mintha ráncok lennének. A rönk elindult a fűrészlap felé, és másodperceken belül ömleni kezdett oldalra a fehér, finom fűrészpor. Szinte ködbe borította a gyárbelsőt. A gigászi fadarab egyre kisebb lett. A futószalag is beindult, s a deszkák egymás után nyomultak előre. Egyenesen Szúnyog keze ügyébe.
Vissza a tetejére