Kistérség
Odakint vaksötét volt, tíz után pár perccel a kinti lámpákat is lekapcsolták. A függönyöket nem húzták el éjszakára, hogy jobban járjon a levegő a felforrósodott helyiségben. Kilencedik napja tombolt a kánikula, eső egy hónapja nem esett.
Pali háton feküdt az ágyban, a sötétet bámulta. A mellkasára üres konzervdobozt rakott, az alján lévő fél centi vízbe hamuzott. Néha valaki felhorkantott vagy köhögött álmában, aztán újra visszaülepedett a némaság a helyiségre. A szemeteskosárba dobált maradékok közt csótányok kotorásztak. Pali szinte hallani vélte, ahogy a csáprágóikkal egyre apróbbra morzsolják a száraz kenyérhéjakat és a csokoládédarabkákat, amiket a csomagolások sarkaiból bányásznak elő.
Miután elnyomta a csikket a konzervdobozban, felkelt az ágyból, és a ledobált táskák, ruhakupacok között kibotorkált a folyosóra. Felkapcsolta a villanyt. Néhány helyen hunyorgott a neon, volt, ahol ki is égtek már a csövek. A folyosót végig narancssárga linóleum borította, amin ezernyi barna és fekete karcolás éktelenkedett, a falra szerelt lambéria egyik repedésébe nagy, fekete csótány szaladt be, amikor hirtelen világos lett.
Pali elsétált a zuhanyzóig. A lefolyók rozsdás mélyedéseiből karalábészag áradt, a padlón a burkolat több helyen feltört, és az apró járólapmozaikokat mindig kirúgta valaki a helyéről. A zuhanyzóban kétméteres magasságban hosszú, vasszínű csövek lógtak ki a falból, amiknek a vége legörbült. Ezekre apró fémbilincsekkel nagyjából hasonló méretűre levágott
locsolócsődarabokat erősítettek. A csövek végén mindig gyöngyözött egy kevés víz, és a cseppek, amikor összegyűltek és lezuhantak, hangosan csattantak a járólapon. Aki akarta, egész éjjel tudta hallgatni a víz csattogását.
Palit a foga nem hagyta aludni. Úgy érezte, mintha a szemfoga tövétől az agyáig hasítana hullámokban a fájdalom. Óvatosan felhúzta a felső ajkát, vicsorított, ahogy a falon lógó maradék tükördarabba nézett. Egyik ujját a szemfog hegyéhez érintette. Érezte, hogy a fog már mozog, billegett előre és hátra. Úgy gondolta, keres egy fogót, és kér Kacsa Feritől vodkát, annak úgyis mindig van egy üveggel. Az jó lesz fertőtleníteni meg a fájdalomcsillapításra is. Lesz, ami lesz, kihúzza magának.
Visszament a hálóterembe, és megrázta a magzatpózban alvó Kacsa Ferit. Az lassan nyitotta ki a szemét. Hunyorogva meredt a sötétségbe.
– Mit akarsz?
– Adj már egy üveg vodkát – súgta Pali. – Majd visszaadom, ha kapunk lóvét.
– Mi van? Minek az neked most?
– Kell. Rohadtul fáj a fogam, kihúzom, csak kell valami fertőtlenítőnek.
– Te hülye vagy! – jelentette ki Kacsa Feri, és felült az ágyban. – Hogy húznád már ki itt? Nem vagy te orvos, tuti, hogy elcseszel valamit, aztán vihetnek a kórházba!
– Adsz vagy nem? – türelmetlenkedett Pali.
– Nekem mindegy, ha ki akarsz baszni magaddal… – dünnyögte Kacsa Feri. Felkelt az ágyból, a párnája alól elővett egy gyűrött cigarettásdobozt. Rágyújtott, és közben nadrágot húzott. – Gyerünk akkor! – mondta.
– Megoldom egyedül is – hárított Pali. – Csak add a vodkát!
– Bolond vagy? Nem tartom már itt.
A régi karbantartó szobából szereztek egy harapófogót meg egy erősen hiányos elsősegélydobozt. Aztán mentek végig a folyosón, Kacsa Feri elöl, Pali mögötte kullogott. A női mosdó előtt álltak meg, amire egy papírt ragasztottak „Ne használd!” felirattal. Kacsa Feri körülnézett, mintha bárki is lett volna a környéken, aztán benyitott. Az utolsó fülkéhez mentek, Kacsa Feri belépett. A vécé fölötti ablak nyitva volt, a kilincsre kenderkötelet csomóztak. Kacsa Feri lecsukta a vécédeszkát, fellépett rá, és behúzta a vodkásüveget, ami a kenderkötélre volt kötve.
– Nem liheged kicsit túl ezt a dolgot? – kérdezte Pali.
– Muszáj – mondta Kacsa Feri –, ezeknél nem lehet elég óvatos az ember, eddig folyton eltűnt a piám, innen már nem lopja el senki. Ha eltűnik, tudom, hogy te voltál, és akkor eltöröm az ujjad.
– Nem fogom elvenni – mondta Pali, közben az arcához kapott, mert újra belehasított a fájdalom a fogába.
– Hol akarod csinálni? – kérdezte Kacsa Feri.
– Nem tudom még, de menjél vissza aludni, intézem én!
– Lófaszt! – legyintett Kacsa Feri. – Lehet, hogy elájulsz, és szétcsapod a fejed, vagy bármi lehet, kell egy segítő. Bár én, ha a helyedben volnék, megvárnám a reggelt, aztán szólnék a főnöknek, hogy kell egy orvos.
– Á, tudod, milyen! És ha elzavar inkább? Sajnálja az még egy üveg vízre is a pénzt, nemhogy fogorvosra. Inkább küld el, minthogy bármit fizetnie kelljen.
Kacsa Feri megvonta a vállát, letekerte az üveg kupakját, és meghúzta, aztán előhúzta a cigarettáját, és rágyújtott. Megkínálta Palit is. Közben a mosdókhoz mentek, Pali újra megnézte a teljesen elszürkült fogat a maszatos tükörben. A helyiségre gyenge sötét narancssárga fény ülepedett, a plafonra szerelt izzó már a végét járta. Szürke, porlepte pókfonalak hálóztak körbe mindent, és néha meglebbentek, amikor a nyitott ablakokon befújt a meleg szél.
– Mit szól majd Edit, hogy foghíjas leszel? – kérdezte nevetve Kacsa Feri.
– Ne szóljon az csak semmit – morogta Pali. – Nem dolgozik, várják, hogy küldjem a pénzt, ülnek az anyaotthonban a gyerekekkel, azt várják, hogy a szájukba repüljön a sült galamb. Na, csináljuk?
– Hát, komám, te tudod – mondta Kacsa Feri, és ivott még egy kortyot, majd Palinak nyújtotta az üveget.
Pali lehúzott belőle egyszerre vagy két decit, valamennyit a harapófogóra öntött, megszívta a cigarettáját, és a mosdókagyló szélére tette. Az egész teste bizsergett az italtól, de a biztonság kedvéért még egy nagy kortyot leküldött. Vicsorított, és a szürke fogra tette a harapófogót. Már akkor felszisszent, amikor rászorította a fogra.
– Á, nézni is rossz, bazmeg! – szűkölt Kacsa Feri, és gyorsan ivott egy kis vodkát.
– Hé, ne idd meg mindet, kell majd kimosni a sebet! – szólt rá Pali. Egy pillanatra kivette a szájából a fogót. – Számolj vissza inkább nekem – tette hozzá.
– Honnan? – kérdezte Kacsa Feri.
– Bánja a faszom, csak egyszer mondd azt, hogy most!
Kacsa Feri félig kitakarta a szemét, és nagyon lassan számolt, majd elkiáltotta magát, hogy „most”, és erősen összeszorította a szemét.
A kiszuperált kisbusz a munkásszálló udvarán állt meg, a sofőr, egy tagbaszakadt férfi, foltozott és olajos kantáros nadrágban, hosszan dudált egymás után háromszor, majd kiszállt, és felnyitotta a motorháztetőt. Kihúzta a nívópálcát, nézegette az olajszintet, öntött hozzá pár decit, aztán beindította a motort, és járatta, hogy az olaj kavarodjon el rendesen. Az öreg dízelmotor hangosan kerepelt, mint egy traktor. A sofőr bólintott, lecsapta a motorháztetőt, és beült a vezetőfülkébe, kitámaszkodott könyökkel az ablakba, és úgy cigarettázott. Közben már szállingóztak lefelé az emeletről az első munkások, utat vágtak maguknak az ember méretűre felnőtt gaz és a törmelékkupacok közt a kisbuszhoz.
Pali arra riadt, hogy Kacsa Feri rázza a vállát. Párszor meg is pofozta, mert a férfi nem akarta kinyitni a szemét.
– Ébredj már, te barom, indulni kell! – kiabálta Kacsa Feri, és Pali kezébe nyomott egy hideg dobozos kólát. – Ezt rakd a tarkódra, amíg leérünk, aztán idd meg, majd helyre tesz!
Pali oldalra fordult, és az órájára nézett. Öt múlt pár perccel. Úgy érezte, hogy felrobban a feje, a gyomra szúrt, a kitépett fog helye nyilallt és égett. Tenyérnyi vérfolt vöröslött a párnáján. Megfordította, és felkelt. A női mosdóba sietett. Még ott volt a csap mellett a nyitott elsősegélydoboz meg a véres fogó. Gyorsan megmosta az arcát, új gézdarabot tömött lyukas ínyébe, és indult a többiek után.
– Na, mi van, megmaradsz? – bökte oldalba Kacsa Feri a buszon. Pali az ablaknak borulva pihegett.
– Majd kiderül – nyöszörögte Pali.
– Én megmondtam, hogy nem jó ötlet, de neked aztán beszélhet az ember! Mintha egy feneketlen kútba ordibálnék.
– Hova megyünk, nem tudod? – kérdezte Pali, és kissé felhúzta magát, kutatott a táskájában a cigarettája után. – Megint lenyúlta valaki a cigimet – jegyezte meg, miután visszahúzta a táskája cipzárját.
– Most nem, csak mindet elszívtuk az éjjel. Nesze! – hajította oda Kacsa Feri a sajátját. – Vegyél ebből, majd hozzáírom a tartozásodhoz.
Pali rágyújtott, a füst elkeveredett a többiek cigarettájából felszálló füsttel, és kiröppent a nyitott ablakokon. Az emberek csendesek voltak. Némán cigiztek. Mások ettek vagy aludtak. A kisbusz átvágott az egyik külvároson, és kihajtott az országútra.
– Hova megyünk, itt milyen építkezés van? – kérdezte Pali.
– Azt mondják a többiek, hogy új munka lesz ezen a héten.
– Mi?
– Inkább ne akard tudni – legyintett Kacsa Feri.
– Azért megmondhatod. Nagyfiú vagyok már, túlélem.
– Valahonnan kihullott egy brigád napszámos, aztán a főnök kölcsönadott minket a hagymázóknak.
– Mi van? De hát ott kinn reggel nyolcra lesz vagy ötven fok – hüledezett Pali. – Ezt hogy a francba gondolja?
– Tudsz jobbat? – vonta meg a vállát Kacsa Feri. – Ha pofázol érte, még el is zavarnak a szállóról, aztán mehetsz haza. Vagy csinálod, vagy hívnak mást.
Egy útmenti benzinkúton álltak meg, hogy a munkások vegyenek ásványvizet, hideg üdítőt meg cigarettát. Pali az érmés telefonfülke felé intett a fejével, és mondta Kacsa Ferinek, hogy elintéz egy gyors hívást.
A fülkében borzalmas meleg és húgyszag volt, Pali egy csorba tégladarabbal támasztotta ki az ajtaját, hogy legalább szellőzzön. Dobálta be az érméket, és tárcsázás közben rágyújtott. Hosszan csöngött, mielőtt felvette volna valaki. Pali hadarva kérte Editet a telefonhoz. Várakozás közben bedobott még pár érmét, és folyamatosan a kisbuszt nézte, nehogy elinduljanak nélküle. Egyszer csak érezte, hogy megtelt a szája valami nyálkás anyaggal, kiköpött oldalra a fűbe. A nyála még mindig élénkpiros volt a vértől.
– Pali? – szólt bele Edit a telefonba.
– Itt vagyok, igen – mondta Pali, és köpött még egyet, aztán a füléhez szorította a kagylót. – Mi a helyzet? Kölykök, jól vannak?
– Igen, velük nincs gond, kint vannak a többi gyerekkel az udvaron.
– Akkor csak nem olyan rossz az a hely, mint mondtad a múltkor?
– A gyerekeknek mindegy, ők elvannak… – itt elcsuklott a hangja.
– Mert mi van, a többi asszony még mindig genyózik veled? – kérdezte Pali, és felrakta a kagylót a telefon tetejére, kilépett a fülkéből, hogy jobban rálásson a buszra. Amikor újra felvette a kagylót, csak annyit mondott: – Hát, mit tudom én, legyél velük kedvesebb, meg beszélgessél, aztán majd befogadnak azok. Á, a francba, mennem kell, indulunk tovább.
– Hova? – kérdezte szipogva Edit.
– Nem tudom, valahol a halál faszán vagyunk már, kivisznek most a földekre fokhagymát szedni. Ott döglünk meg ebben a rohadás melegben.
– Pali?
– Igen, Edit, mondjad gyorsan, mert mennem kell tényleg!
– Tudsz küldeni pénzt? A múltkori nem volt sok, és alig maradt belőle, itt meg nem adnak szinte semmit, jól jönne pár dolog. A gyest meg egy másodperc alatt elviszi a szobabérlés.
– Küldenék, de sajna nincs most. Ja, nem is mondtam, fogatlan lettem. Elhalt, vagy mi, az egyik fogam, és ki kellett húzni, nagyon sokba volt, mert az éjszaka közepén már nem bírtam a fájdalmat. Elvitte a pénzt az a szemét orvos, tudod, milyenek ezek a fogdoktorok! Alig maradt kajára is pénzem. Nem mintha túl sok mindent meg tudnék most rágni – tette hozzá nevetve. – De ne félj, egy-két nap, és kapok megint, aztán küldök postán, majd elsétáltok a srácokkal felvenni. Addig, nem tudom, cserélgessetek a többi asszonnyal, úgy megy ez itt nálunk is. Ha valakinek nincs valami, ami kellene, kapunk kölcsön, cserébe adunk valami mást. Szóval, igen, így. Meg kell próbálni. Kicsit nehéz dolog ez, de te vagány csaj vagy, tudom, hogy ügyes leszel. Megoldjuk ezt is!
– Már csak három hetünk van, utána kiraknak innen – jegyezte meg Edit. – Kell az az albérlet, hova menjünk a két gyerekkel?
– Ne aggódj, bébi, kézben tartom a dolgot! – hadarta Pali, és elmorzsolta a csikkét a fülke plexiüvegén. Közben hosszú dudaszó hallatszott. – Mennem kell, ez már nekem szólt. Hívlak majd holnap vagy holnapután! – mondta, és lerakta. A telefon nem adott vissza érmét. Pali azért megnézte a kidobónyílást, mielőtt futva elindult volna a buszhoz.
Öt napig dolgoztak a hagymaföldeken. Mindannyian feketére égtek a napon, a térdük simára kopott, nem volt olyan tagjuk, ami ne fájt volna. A kisbusz délután nem állt be a munkásszálló udvarára, mert akkor beragadt volna a nagy dugóba a vasúti sorompó előtt, így az épület előtt lefékezett, kirakta a vészvillogót, és megvárta, amíg a munkások kimásznak, aztán továbbhajtott.
Pali és Kacsa Feri szállt ki utoljára. Tetőtől talpig porosak voltak. Ahogy a kisbusz elhajtott, leültek a munkásszálló kerítésének betonkávájára, és a sapkájukkal leporolták magukat valamennyire. Kacsa Feri elővett egy üveg vodkát, ivott, aztán Palinak nyújtotta az üveget. Az ital teljesen felmelegedett a napon. Pali beleivott, az arca eltorzult, még csípte az alkohol a félig behegedt lyukat az ínyében. Visszaadta az üveget Kacsa Ferinek, és elővette a cigarettáját. Sokáig játszott egy szállal, sodorgatta, nyomorgatta, amíg már majdnem elkezdett kihullani a dohány a hüvely végén. A négysávos úton kavargó autóhadat nézte. Lassú fémhernyóként vonszolta magát előre a feltorlódott járműsor.
– Azt hittem, legalább ezért a tróger melóért megfizetnek jobban, ha már beugrósok voltunk – mondta Pali, és meggyújtott egy gyufát.
– Egyvalaki biztosan jobban kapott érte, csak abból mi nem látunk egy fityinget se – tette hozzá Kacsa Feri.
– Menjünk, igyunk egy hideg sört vagy valami, már unom ezt az egészet!
– Benne vagyok, komám, tudok egy jó helyet, itt van úgy háromsaroknyira. Csöndes kis kocsma.
– Az jó lesz, gyerünk! – intett Pali, és felállt a betonkáváról.
– Nem akarsz fürödni meg átöltözni? Így mocskosan menjünk oda? – értetlenkedett Kacsa Feri.
– Kit zavar? Ha valakinek büdösek vagyunk, az fogja be az orrát. Én nem szégyellem, hogy dolgoztam. Aki tud pénzt keresni anélkül is, hogy koszos legyen, az mondja meg, hogy kell.
Kacsa Feri a panelok közé vezette, az egyik tömbház aljában volt a kocsma. Szokványos hely, egy régi garázsból kialakítva. Szűkös terek, egy-két asztal fért el csupán a belső részben, meg a nyerőgép. A bejárat fölé nagy vasszerkezetre tetőt emeltek, így lett egy kiülős részleg is, ahol már hat kerek asztalnál üldögéltek az emberek. Öregek meg olyanok, akik éppen kerülték vagy keresték a munkát. A tartórudakhoz valami szerelvényt hegesztettek, amire deszkákat fúrtak, és arra fölraktak egy erősen használt tévét. Néha ugrált a képe, és kissé recsegett is az élesebb hangokra. Az emberek azt nézték. Valami régi, fekete-fehér film ment éppen. Vén, repedezett törzsű platánok alá építették fel a kerthelyiséget, így a forróság ellenére odabent viszonylag kellemes klíma uralkodott, jól járt a szél is. Amikor Paliék odaértek, a nap éppen olyan pozícióban állt, hogy egy panelház teljesen kettévágta a korongját, és a napsugarak kétoldalt reszkető fénybe borították a tömbök több száz ablakát. A konyhák nyitott ablakain használtolaj-szag áramlott ki, és a szél kiszippantotta a zsírpecsétes függönyöket, amik lebegtek és fodrozódtak, akár a zászlók.
A pult mögött fiatal lány ült, a telefonját bámulta, közben a forgószéken fél fordulatokat pörgött. Lágy hangerőn szólt a helyiségben a rádió, a pult fölé erősített tévén a VIVA+ adása ment lenémítva.
Kacsa Feri két sört rendelt. Pali a nyerőgéphez somfordált, megvakarta az arcát, és kitapogatta a zsebében a pénzét.
– Csak ésszel, testvér! Volt már gond ebből – kezdte Kacsa Feri, és Pali kezébe nyomott egy sört. – Küldtél múltkor az asszonynak pénzt?
– Persze, feladtam postán, de még nem érkezett meg, szerintem biztos a postások felnyitják, és kiveszik a borítékból. Szemét, lopós banda az egész! Hagyjuk is! – legyintett Pali, és elővette a pénzköteget a zsebéből. – Nézd csak, ezzel tartoztam. – Leszámolt pár ezrest, és Kacsa Feri kezébe nyomta. – Kösz a sört! A következő kör az enyém lesz.
– Gyere, üljünk ki a kertbe, bámuljuk mi is a tévét, mint a nyuggerek! – mondta Kacsa Feri, és próbálta kifelé terelni Palit.
– Mindjárt, csak egy ezrest belövök, az nem oszt, nem szoroz. Mi van, ha nyerek?
– Te tudod, én nem szólok bele, mit csinálsz – vont vállat Kacsa Feri.
Pali kihajtogatta a papírpénzt, a nyílásba dugta. A gép beszívta. Pali pörgetni kezdett. Az első négy pörgetésből nem jött semmi, aztán ötödikre fogott egy duplázót. Fel is ment egy ideig, de végül elbukta a rizikótétet, a gép elvette az összeget. Pali idegesen oldalba vágta az automatát.
– Hé, faszikám, ne verd már szét a gépet! Még egy ilyen, és húzhattok elfelé innen! – kiáltotta oda a pultoslány, felkelve a székéről.
– Jól van! – szólt vissza Pali feszülten.
A következő pörgetésekkel elbukta a bedobott pénz maradékát.
– Mondtam, hogy kutya dolog ez! – nyugtázta Kacsa Feri. – Edit se örülne neki, gondolom. Inkább eredj, hívd fel! Láttam egy fülkét itt a sarkon. Van apród?
– Nem sok.
– Nesze! – mondta Kacsa Feri, és egy marékkal Pali kezébe nyomott. – Biztos hiányzol nekik. Ott várnak abban a büdös anyaotthonban, olyan az, mint a börtön. Mennyi kell még, hogy meglegyen az albérletre?
– Már nem sok, pár hét, és összejön szerintem – felelte Pali.
– Akkor mondjál nekik valami jó hírt, itt megvárlak.
Pali kilépett az utcára. Száz méterre volt a telefonfülke. Lassan odasétált, közben rágyújtott, és átszámolta az aprót, amit Kacsa Feritől kapott. A fülke üvegén alig lehetett átlátni, teljesen telefirkálták. Tárcsázott, várt, aztán amikor felvették, Editet kérte a telefonhoz, és megint várt. Hangos zúgás kíséretében egy locsolóautó haladt végig az utcán. Szórta a vizet mindenfelé a forró úttestre. Az autót kiabáló, félmeztelen gyereksereg követte, és amikor a vízsugár a betonra csapódott, ők odarohantak, és mezítláb tapicskoltak a sárrá oldódott hűvös porban.
– Itt vagy, Pali? – szólt bele már másodjára Edit.
– Igen, igen – hadarta Pali, befogva a fülét. – Pont egy baszom nagy gép megy el itt, alig hallok valamit, várjál, pár pillanat az egész!
A gép továbbhajtott, a sikoltozó gyereksereg követte, ahogy ráfordult a következő kis útra.
– Na, itt vagyok, elment végre! Mi a helyzet? Hogy vannak a kölykök? – kérdezte Pali.
– Pali, miért nem hívtál napok óta? Már nem tudtam, hogy mi van.
– Á, Edit, el sem hiszed, milyen szar napjaim voltak, majd’ beledöglöttem a melóba, örülök, hogy élek, de elvileg most már jobb helyre visznek minket. Legalábbis nagyon remélem.
– Jól van, örülök. Tudtál küldeni pénzt? – kérdezte Edit.
– Persze, nyuszikám, küldtem. Mondtam, hogy majd érkezik a postával.
– Nem kaptunk semmit, pedig elsétáltunk tegnap is a gyerekekkel. Most már tényleg nincs egy fityingünk se. A Bori a szomszéd szobából adott kölcsön.
– Mennyit? – vetette közbe Pali, és leverte a hamut a cigarettája végéről.
– Egy ötezrest – mondta halkan Edit.
– Az jó, akkor küldök majd még pénzt, hogy vissza tudjad adni neki. Meg utánanézek a postának is, gyanús ez nekem, hogy valahol lába kélt a borítékomnak. Ilyen ez a tolvaj banda!
Edit hallgatott.
– Itt vagy, bébi? – szólt bele Pali.
– Igen – felelte Edit. – Mikor jössz értünk?
– Nem tudom még pontosan, de nemsokára. Ígérem.
– Meglesz a pénz az albérletre?
– Persze, biztosan.
– Ígéred?
– Igen, bízzál bennem, tudod, hogy intézem a dolgokat.
– Felhívtad a tulajokat?
– Még nem, ameddig nincs meg a teljes kaució meg a többi, addig nem akarom, mert minek. Csak úgy beszéljek a levegőbe?
– De ha másnak adják? – kérdezte Edit.
– Nem fogják! – legyintett Pali, és belenyomta a csikkét egy graffiti „o” betűjének a közepébe.
– Honnan tudod?
– Ismerem én az ilyeneket – hárított Pali.
– Mikorra jön össze a pénz?
– Szerintem pár hét.
– Pár hét? – horkant fel Edit. – Két hetünk sincs már itt. Hova megyünk, ha nem jön össze? Mit csináljunk a két gyerekkel?
– Ne aggódj annyit!
– De Pali, tudnom kell, meglesz a pénz? Lesz lakás?
– Persze, bébi, mondtam, hogy lesz. Azért jöttem el melózni, hogy legyen minden.
– Nem költötted el, ugye? Ugye megvan a pénz?
– Megvan, hát. Mondom, hogy már csak egy kicsi kell hozzá.
– És az mikorra jön össze? Meglesz időben? – faggatózott tovább Edit. – Pali, mondj valamit, kérlek!
– Honnan a faszból tudjam! – ordított bele a telefonba Pali.
Csend lett. Közben a telefon jelezte, hogy a hívás folytatásához érmét kell bedobni. Pali bedobott még egy kevés aprót.
– Ne haragudj, csak kicsit elfáradtam. Nehéz napjaim voltak. Itt sosincs szünet.
– Jól van, Pali – súgta Edit.
– Minden rendben lesz, ígérem.
Edit hallgatott. A vonalban csak a szokásos fémes alaphang zúgott.
– Oké, bébi? – kérdezte Pali. – Mondjad, hogy rendben lesz minden!
– Rendben lesz – ismételte utána Edit.
– Látod, már jobb is! – nyugtázta nevetve Pali. – Most mennem kell, holnap is hívlak. Szerintem ilyen tájban. Legyél telefonközelben. Mindig benyel egy rakás pénzt ez a szar, mire szólnak neked, hogy gyere a telefonhoz.
Pali visszaakasztotta a kagylót. Az érmék hangos csörömpöléssel értek a helyükre a telefonkészülék gyűjtőjében. Egy húszast visszaadott, az a kiadónyílásban landolt. Pali kivette, és visszament a kocsmába.
Kacsa Feri a kerthelyiségben üldögélt, a filmet nézte a többiekkel. Pali a nyerőgéphez ment, beletolt egymás után öt darab ezrest, átállította a tétet egy magasabb összegre, és pörgetett. Az első pár pörgetés eredmény nélkül ment tovább, aztán megfogott egy duplázót. Már alapból nagy összeg volt, de Pali nem gondolkozott, átírta rizikóra, és mint egy eszelős, szemrezdülés nélkül duplázni kezdett. Az összeg oldalt egyre növekedett, de nem is nézte, csak nyomta a gombokat, és írta fel a nyereményeket. Aztán egyszer csak elvette az ujját a gombokról, és hátralépett. A gép hangos dalt játszott, a három óraszimbólum egyenes sorban állt a képernyő közepén. Megfogta a jackpotot. Hosszan pörögtek felfelé a számok a rizikómezőben. Végül közel kilencszázezer forintnál állt meg a számláló.
A pultoslány nem tudott mit csinálni, idegesen keresgélt a telefonjában, hívta a főnökét, aki negyedóra múlva befutott. Vadonatúj, fekete szedán Mercedes állt meg a hely mellett. A férfi nagydarab volt, izzadt, göndör hajú és ideges arcú, drága napszemüvegben. Sokáig tanakodtak a pultoslánnyal a raktárban, közben a lány folyton kisandított a függöny mögül a pult felé. Addigra Pali mindenkit megitatott a helyen, és az öregek meg a lógósok ott álltak a piájukkal a kezükben, és figyelték, hogy mi fog történni. Sosem láttak még ekkora nyereményt.
A tulaj aztán savanyú arccal gratulált Palinak a nyereményhez, összeadta a tartozását, kivonta az összegből, és leszámolta elé a nyolcszázötvenezret a pultra, majd udvariasan megkérte, hogy ha végzett az italával, távozzon, mert a személye körül már túl nagy lett a felhajtás.
Pali egy nejlonszatyorba csavarta a pénzköteget. Szinte rohanva mentek Kacsa Ferivel a munkásszálló felé. Ott aztán Pali ledobta a koszos gönceit, a pénzzel teli zacskóval együtt lefürdött, a rejtekhelyeiről összeszedte a maradék pénzét, és kivette a táskájából az utcai ruháját. A cipőjét egy ronggyal kifényesítette, inget húzott, és mindent, ami kellett, azt beledobálta a sporttáskájába. Körülnézett, hogy figyeli-e valaki, de az utolsó ember is elment valamerre, ameddig zuhanyozott, csak Kacsa Feri volt a helyiségben. Most is ott ült a vele szemben lévő ágyon. A maradék vodkáját iszogatta, és közben az ujjai közt pörgetett egy cigarettát.
Pali felállt az ágyról, a vállára vette a táskáját. Hirtelen úgy érezte, mintha a ledobott ruhákból áradó bűz és a cipőkből párolgó kesernyés lábszag máris próbálna rátelepedni a frissen felvett ruháira. Kezet nyújtott Kacsa Ferinek.
– Isten veled, testvér! – mondta Kacsa Feri, és megszorította a kezét. – Remélem, minden rendben lesz! Üdvözlöm Editet meg a gyerekeket.
– Kösz – vetette oda kurtán Pali, és elindult a lépcsőház felé.
Az utcákon már enyhült kissé a forróság, de a járdák repedéseibe kent szurok még mindenhol képlékeny volt. Kánikula- és olajszag keveredett az elsuhanó autók által felvert, napégette por szagával. Pali szaporázta a lépteit. Izzadt, és közben folyton hátrafelé nézett. Az járt a fejében, hogy valaki a kocsmából vagy a munkásszállóról hamarosan feltűnik mögötte, talán többen is, beszorítják egy sikátorba, és agyonütik a nejlonszatyornyi pénzért. Kacsa Feriben sem bízott teljesen, ő még tudta is, hogy hová tart, melyik a busza a pályaudvaron, mikor indul. Gyerekjáték lenne neki.
De nem jött senki. Egy órával később a buszpályaudvaron volt. Valamennyi pénzt elkülönített a farmerja zsebében, hogy ne kelljen soha a nejlontáskát elővennie. Egy újságosnál cigarettát vett, egy kisboltban sört, és leült egy padra, a 9-es kocsiállás mellé, ahonnan a járata megy fél óra múlva.
A járat késve érkezett, az ajtók hangosan kivágódtak, a sofőr leengedte az utasokat. Gyorsan leürült a busz. Páran jegyet vettek rá, és felszálltak, közben már járt a motor. Pali bámult maga elé, a sporttáskával az ölében, és csak arra eszmélt fel, hogy a járat ajtói becsapódnak. A busz elhajtott. A dízelmotor súlyos forrósága, amit maga után hagyott, még percekig körüllengte Palit.
Lassan felállt a padról, a vállára vette a táskáját. Átvágott a kocsiállások és a pihenőidejüket töltő buszok között.
A nagy gyalogosátkelőnél már egészen sokan összetorlódtak. Izzadtak, fújtattak, rángatták a pólójuk nyakát, hogy hűtsék magukat. Pali beállt leghátra. A lámpa zöldre váltott, az emberek mindkét irányból megindultak, középen, ahol találkoztak, kicsit kerülgették egymást, aztán átértek a túloldalra.
Vissza a tetejére