Karap Zoltán

2025/1 - Parainézistöredék Okamura Akashinak2024/4 - Az ivásról2024/3 - A vállalkozó2024/2 - A fejben írásról2024/1 - Az öregedés jelei2021/4 - Határsértések 2021/2 - Kedvenc dolgaink2020/4 - Mi a francot kerestem Párizsban?2020/3 - Hozzáférés a belső tárhelyhez (Beszélgetés Kürti Lászlóval) 2018/2 - Ahogy Berlinből mesélném 2016/1 - Apró kortyok Kognivinóból (Kötter Tamás: Rablóhalak, Dögkeselyűk, A harcból nincs elbocsátás)2015/1 - Dienes Eszter kuntri balladái2014/3 - Író disznózsírból (Novák Zsüliet: Disznó vallomások) 2014/2 - Bevezetés a gasztropszichológiába2013/4 - Plafon: nálam2013/1 - Orgazmusnapló2012/4 - Sámántangó2012/2 - Esti kimenő, Metamatekóra2012/1 - Zárójelek2008/1 - Tetovált emlékezet

Határsértések

(depigrammák)
 
1. A filozófia a szellemi tériszony legmagasabb foka. Nincs korlát, se biztosítókötél. Bábeli csigalépcső az őrületig. Hozzá képest a művészet gyermekjáték. A vallás esti mese. A tudománnyal pedig nem állítható mérlegre, mivel ő maga a mérleg. Filozófust csak egy másik filozófus ítélhet meg, illetve el – ez Szókratész méregpoharának felirata.
 
2. A filozófus hübrisze: ha az élet dolgaiba ártja magát, és ítélkezik. Filozófus csak filozófussal vitázhat – a modern filozófia etikettje ez. A király egyedül a bohóctól tűr el kritikát.
 
3. A filozófus éjjeli ragadozó. Minerva baglya szürkületkor kezdi a röptét, és jaj annak, akihez a filozófus kérdést intéz. A filozófus kérdésére soha nem lehet igennel vagy nemmel válaszolni. A filozófus kérdéseire többnyire nincs válasz, s ha mégis, az csak valamiféle elvi meggyőződés lehet, tehát nem filozófia.
 
4. Magyarországon a filozófus nem bagoly, hanem vakond. Láthatatlan járatokon közlekedik, munkássága a gazdák és uraságok számára csupán bosszantó kerti díszlet. Minél mélyebbre ás, annál kisebb az esély, hogy elkapják. A túrások helyén egy-egy zseniális, mégis jelentéktelen könyv hever, amit még az írók, művészek és politikusok sem becsülnek. De ha senki nem olvassa őket, miből vagy kiből élnek ezek a félig vad-, félig háziállatok? A feleségem szerint: a feleségükből.
 
5. Nem tartom magam sem filozófusnak, sem írónak. Leginkább színész vagyok, aki eljátssza a filozófus, az író vagy épp a zenész szerepét. Egyetlen feladatom felforgatni a rendet, és rendíthetetlenül csodálkozni az életen. Lehetőleg társaságban. Szókratészként járom az utcákat, tereket, színházakat és koncerteket, a terepen álruhában dolgozom, és egyik szememmel még alvás közben, éjszaka is figyelek. Tekintetemmel mindig játszótársakat vadászok. Istennek hála: ott vannak mindenhol.
 
6. A politikától mindig távol tartottam magam, de ha keresett, mentem. A zene mindenkié. A gondolat is. Az ünnep is. Márpedig milyen ünnep az, ahol nincs gondolat, nincs zene, és nincs ott mindenki? Tehát én is.
 
7. A politikusoktól is mindig távol tartottam magam, de figyelem, mit és hogyan mondanak. Szívesen írnék beszédeket minisztereknek, és utána megkritizálnám őket. Vagyis magamat. Egy tévéműsorban vagy podcastban. Csak ilyen feltételek mellett vállalnám a logikai teljesség igényével, morális értelemben feddhetetlenként. És dupla gázsiért. Valószínűleg azért alakult úgy a történelem, hogy mindig két nagy párt között kell választani, mert ugyanazok a filozófusok írják a beszédeket mindkét oldalnak. Így élnek túl. 
 
8. Magyarnak és világpolgárnak érzem magam, ugyanakkor hiszek az előítéletek jogosságában, és abban, hogy az előítéletek nem alaptalanok. De az alapokat és a következtetéseket mindig alaposan kell kezelni. Alaposan kezelni annyi, mint újra és újra rájuk kérdezni, és ellenőrizni őket. Tehát gondolkodni.
 
9. Korunk négerei a radikalizálódott muszlimok. Nem cirkuszokban és állatkertekben, hanem világhíradókban mutogatják őket mint a nyugatitól jelenleg legtávolabb eső emberszabásúakat. A 19. századi néger dalokat fekete maszkok mögött, piros rúzzsal kikent szájjal adták elő a fehér muzsikusok. És mekkora sikert arattak! Nem kellene ismét hasonló cselhez folyamodni? Burkában éneklő sztriptíztáncosnők, turbános jazzszaxofonosok egy 21. századi musicalben. Vagy egy ilyen előadás a levegőbe repíthetné a közönséget?
 
10. Nem vágyom sem muszlim, sem távol-keleti országokba, de imádom a gyrost, a jógát, a jazzt, az indiai zenét, és élek-halok a hastáncos hölgyekért. Pascal szerint minden baj forrása, hogy nem tudunk megülni a seggünkön. De ha ma egész nap egy helyben ülök is, holnap nem kopogtat-e be hozzám az egész világ?
 
11. A kötelező karantén természetes állapotom. Közben az országhatár kerítéseinél láthatatlan ostrom zajlik. Ha odamennék, hogy cselekedjek, valószínűleg vagy a magyarságomról, vagy a világpolgárságomról kellene lemondanom. Van más megoldás? Nem szeretnék kockáztatni. Pascal szerint a szórakozás észrevétlenül vezet a halálba.
 
12. Imádok utazni, amikor már úton vagyok. De az indulás előtti utolsó pillanatig rettegek, hogy el kell hagynom a lakást. Az idő, a pénz, az energiák eltékozlása: elmenni valahová, semmit nem építeni, csak fogyasztani, aztán hazajönni. Ráadásul még sofőröm sincs, nekem kell vezetnem. Mindent megtervezni, megnézni, megvenni, telefonnal rögzíteni, mint egy kém, és e rengeteg dolog mellett életem legboldogabb pillanatait kell imitálnom, különben útitársam csalódottsága megkeseríti az egyébként is fáradságos kalandot. Szívesebben olvasok útikönyveket.
 
13. Szar lehet úgy utazni, hogy az ember a rulettasztalon minden pénzét feltette a szabadságra, de mielőtt a golyó megállna, egy csapat kommandós lezárja a kaszinót, és elveszi a zsetonokat. Mi, magyarok többnyire azért ünnepeljük hőseinket, mert az életük árán sem mentek el innen. Ennek ellenére tudjuk, hogy minden esetben hazudunk, amikor azt énekeljük: itt élned, halnod kell. Nincs ennél hervasztóbb pillanat egy történelmi megemlékezésen. De pont olyan észszerűtlen lenne megváltoztatni, mint happy endre írni a Bibliát.
 
14. Imádom a jazzt, a pop-rockot és egyáltalán a könnyűzenét, mert hallgatásuk közben az egész emberiséggel tudok azonosulni. Azzal az arctalan gyermeki tömeggel, amely semmi másra nem vágyik, csak hogy jól érezze magát. Nem akar többet az élettől, csak a morális minimumot: az élet büntetlen élvezetét. De vajon ki lehet-e lépni büntetlenül a történelemből?
 
15. Lett egy kiskutyánk. Megtanítottam neki egy sor trükköt és vezényszót. A feleségem családtagként, én pedig egy jópofa szeretetrobotként tekintettem rá: az úr-szolga viszony természetes maradványaként, amelyben időnként kiélhetem a hatalom gyakorlásának szolid gyönyörét. De néhány napra meg kellett válnunk tőle, és egy barátomra bíztam, aki szintén gazdi. Amikor visszakaptam a kutyámat, mintha kicserélték volna. Hiába hívtam, utasítgattam, a saját útját járta. A megszokott eledelét visszautasította, és ha valami nem tetszett neki, ugatni kezdett. Felhívtam a barátomat, mégis mi történt a távollétem alatt a kutyával. Azt mondta, nagyokat játszott az udvaron, megismerkedett az utca összes ebével, és kiderült, hogy imádja az operákat. Ekkor értettem meg, hogy ő már soha többé nem lesz a szolgám, csak egy kutya, akiről én gondoskodom. Cserébe nem harap belém és nem ugat meg, amikor belépek az ajtón.
 
16. Szeretnék egy társat a kutyánknak. Felmegyek egy környékbeli kutyamenhely honlapjára. Csupa boldogtalan kutyaportré. Ahogy nézem őket, egyre jobban kirajzolódnak a szomorúság, a melankólia, a kétségbeesettség pofavonásai. Rémület és remény belső harca a sintér vagy állatgondozó fényképezője előtt. Minden kóbor ebnek saját galériája és története van. Mint az online prostiknak (kor, ízléspreferenciák, fizikai adottságok, szolgáltatások), csak itt árak helyett letölthető örökbefogadási nyilatkozatok vannak. Keresem a kóbor emberek hasonló honlapját. Sehol semmi. Legalábbis a legális oldalakon. Annyira meg nem vagyok bátor, hogy kutakodni kezdjek a dark weben, pedig a csillagászok szerint a világegyetem tömegének nagyobb része láthatatlan, úgynevezett sötét anyag.

17. Minél érzékenyebbek vagyunk szociális értelemben, annál kevésbé tudunk nevetni egymáson. Ez általában szomorúsághoz vezet, ugyanakkor minél nagyobb bennünk a szomorúság miatti bosszúvágy, annál kevésbé tudunk szociálisan érzékenyek lenni. Ezen az aspektusvakságon alapul minden politikai indulat.
 
18. A földtörténelem sorozatokban, a világhumor határhelyzetekben gondolkodik. Vásárolhatunk bármennyi tankot és bombát és műholdat és vírust és tudóst és vakcinát: csak az irónia menthet meg bennünket az abszolútumok háborújától. A túlélés szempontjából nincs más választásunk. Különben megyünk a feketelevesbe.
 

Vissza a tetejére