Tudtad-e, hogy

a Majom Évét hagyjuk mögöttünk a
kínai naptár szerint, uram, mely
mint mondják, kedvezett a művészetnek?
Most kell hát gyorsan szobrot faragtatni
Rólad, a Száműzött Majomkirályról!
De mielőtt még fasírtot csinálnál
szemtelenül szerető bolondodból,
ne feledd, koma, hogy bár torz a tükröm,
nélküle mégsem ismernél magadra!
Gúnyold csak ki, és nevess balsorsodon,
mit ér a fájó önmarcangolás, ha
ugyanúgy porlad el végül az, aki
koronát hordott, mint ki bohócsipkát?
Hallgass, és figyelj! Hallgasd, mit súg a szél,
a madarak szimfóniáit, s hogy a
fák öntudatlan lélegzése közben
milyen titkoktól visszhangzik a dús csend.
Hallgasd a föld lassú szívdobogását,
nézd, milyen kéjjel cserzi bőröd a nap,
ne tékozold a pillanatot s magad,
ne bánd, ha erdő hűs öle lesz sírod.
Minek visszasírni kincsed, hatalmad,
minek a talpnyaló, simlis szolgahad?
Pajti, nem ér-e többet helyettük a
néhány hű barát, kikben holtig bízhatsz?
Legyen száműzetésed a sors kegye,
hogy megismerd ez üzekedő világ
törvényei helyett a mindenkiben
elrejtett, vigasztaló bölcsességet...

Jaj, Lear papa,

bolond lennék bolondozni tovább. Az
utóbbi nap- és holdfogyatkozások
nem sok jóval kecsegtetnek, pajtikám.
Csillagjósok szerint ez égi jelek
további viszálykodást jelentenek,
országunkban nem szűnik a testvérharc.
A szeretet gyűlöletbe fordul, és
legjobb barátok válnak ellenséggé.
A legszorosabb családi kötelék
is meggyengül és szétfeslik, mint a rost,
ahogy romlik az ősi vér, s pusztul az erény.
Nem tréfálok, barátom, nincs sok remény.
Elkorcsosul a faj, közelít a vég.
Én volnék a legboldogabb csak
tréfálni ily rémisztő jóslatokkal
szörnyű szórakoztatásodra, koma,
de ármányról és árulásról szólnak
egyre a hírek, mik e messzi vadon
mélyére elérnek. Döfj le, ha hazudok,
királyom,s ha mindez nem volna elég,
a csillagok állása eljövendő
természeti csapásokra is utal:
árvíz, aszály és éhínség pusztít majd,
földrengések rázzák meg a földgolyót,
s rémhír terjed égből hulló tüzes
kövekről, melyek egész városokat
pusztítanak el egy pillanat alatt...
Vajon végítéletként, végzetként vagy
véletlenként jobb várni azt, ami jön?
De teljen száműzetésben az egész
élet, törjön ránk bármilyen nehézség,
Uram, bolondod mindig követ téged...

Ugyan, Lear papa,

csak az a nap telik fölöslegesen,
amelyiken egyszer nem nevetted el
magad a saját ostobaságodon,
vagy mások, a világ ostobaságán.
Bár zord magányt hozott nekünk az élet
és fájdalma húsunkba beleégett,
s bár keserű az ébredés s álmunkban
hangosan felnyögünk, sőt kiabálunk,
hidd el, cimbora, az önirónia
egyedül az, mi segít feldolgozni
e pompás csapásokat. Mért követed
hát egyre az őrület hívogató
démonait? Nem enyhet adnak ők,
de megsokszorozzák sokszorosodat,
majd felfalják szépen emberi voltod.
Ne legyek többé mihaszna bolondod,
ha nem ér többet az átoknál a vicc
(néha egy ország sorsa múlik azon,
hogy milyen helyzetben ragad be a slicc...).
Lásd, én bolond lettem, de hivatásból,
bolondságba menekültem e kufár
világ elől, mert másként voltam más, mint
a többi bolond, ki meg van győződve,
hogy bölcsen és erélyesen cselekszik.
De drága barátom, ne akarjál már
te is megbuggyanni, bolondból elég
egy hivatásos is, aki boldog így,
mert ő választotta a bolondságot,
nem gonosz lélek gyötörte bolonddá.
Tán haramia-lányaid kegyetlen
körmeinek hagynád maradék eszed?
A legtöbb és legkevesebb is egyben,
túlélni végzetünk, már ha van ilyen!