Kopriva Nikolett

2025/2 - Varázslók2024/3 - Jelek a rögnek2024/2 - Talán vagytok; Varjú az ablakban2024/1 - Öt országban; Szűzanya2023/2 - Még mindig sötét2022/4 - Napraforgók és hóesés2022/3 - Transz2022/2 - Tavasz, nyár, ősz, tél2021/4 - Űrséta; Jelenések

Transz

„Mikor az elme elborult már,
zúgván betör hozzád egy angyal…”
(Utassy József)
 
Látom az angyalt.
Szobám sarkában ül,
kilopja a betűt minden könyvemből.
Hajnal van. Álmaimba békákat dob,
vibrálnak bőröm alatt.
Csontjaimra tapadnak,
emlékeik emlékeimbe forrnak.
 
Látom, füstöl a ház.
Fegyveresek rohangálnak az udvaron.
A földbe fúrom magam,
mint egy féreg.
A kert gyökerei között
giliszták lepnek el,
néha ordítok, néha nevetek.
 
Látom magam dédapám álmában.
Futok a sivatagban.
Nap tűz, bőröm füstöl,
néhány perc, és felgyúl.
Kígyó tekeredik lábszáramra.
Beszél hozzám,
nem válaszolok.
 
Látom magam dédanyám álmában.
Meztelenül állok a város közepén,
mindenki engem néz,
kinevet a templomharang.
A folyó halakat köpköd,
a fák megmozdulnak,
felém nyúlnak.
Emberek állnak körbe.
Üveggolyó-verejtékük arcomba hullik. 
Ablaknak csapódott galamb vagyok.
Lámpabúrába halt molylepke.
Fölakasztott kutya.

Vissza a tetejére